Mi MICSODA mini - Nézzük meg az építkezést!

A sorozat legnyilvánvalóbb jellemzője a valósághű, részletes, ám vidáman tarka-barka illusztráció. Házilag nevelt tesztalanyunkból kiindulva ennek már egy 3 évesnél (az ajánlott alsó korhatár) valamivel fiatalabb gyerekecske is nagyon tud örülni. A felső korhatár pedig lehet a kisiskolás kor, amikor a világ mesésebb értelmezése kezd egyre távolabb kerülni, a rövid szöveg pedig ideális kihívás egy kezdő olvasónak. Legalábbis nálunk a másik tesztalanynak is megtetszettek ezek a kötetek.

Ebből kiindulva egészen nyilvánvalónak tűnik, hogy az ötödik rész, a Nézzük meg az építkezést! is több évig használatban lesz. A koedukáció jegyében két főszereplő is kínál azonosulási lehetőséget: Anna és Peti (nem, nem AZ az Anna és Peti, és itt kicsit el is tűnődhetnénk rajta, hogy az akaratlan azonosság mennyiben jogosítja fel a kiadót, hogy átírja a neveket), hiszen nemcsak a fiúk sajátja lehet a munkagép-mánia. Ami felnőtt olvasóként is meglepett, az a női építőmunkás feltűnése a lapokon. Egyenjogúság minden téren!

Egy új lakóparkba költözve nagy eséllyel figyelhetjük az erkélyről, hogyan épül a szomszédos háztömb, és a könyv számtalan ilyenkor felmerülő kérdésre kínál választ. Mi történik pontosan egy építkezésen, azaz mit ás a markoló, milyen magas a daru és mire használják, hol pihennek a munkások, hogyan betonoznak az építkezésen, hogyan keverik a maltert (és mi az), hogyan épül a fal, ki dolgozik fent a háztetőn?

A könyv utolsó oldalán, mint a sorozat minden részében, az olvasottakra vonatkozó kérdéseket találunk. Minden kérdés egy kicsi fülecskén található, amit felhajtva a helyes válasz olvasható. Hová is viszi a dömper a kiásott földet? Mivel egyengetik a talajt az építkezésen? Nem tudjuk? Irány olvasni!

2011. április 10.
Ekultura