A cetek, főként a fogas cetek ritkán járnak magányosan. Csordákat, „iskolákat” alkotnak, amelyeknek néhány tucat állat a tagja. Így sokkal jobban meg tudják védeni önmagukat és kicsinyeiket. A kardszárnyú delfinek csapatai például különböző korú hímekből és nőstényekből állnak. Még a sziláscetek többsége is csoportosan vándorol a sarkköri tengerekhez, jóllehet a planktont egyedül eszik. A kisebb delfinek gyakran mennek csapatban vadászni. Ez nyilván sokkal eredményesebb, mint a magányos zsákmányszerző körút. Egymához közel úsznak, s az ott lévő halakat füttyöngetéssel, úszócsapkodással és mindenféle egyéb zajkeltéssel terelik össze egy helyre, hogy azután kifogják maguknak a legzsírosabb falatokat a rajból. Ezzel a módszerrel már a halászoknak is hajtottak zsákmányt a hálóba.


Akárcsak a különböző fajú delfinek, a nagy ámbráscetek is kölcsönösen segítik egymást, ha valamelyikük élete veszélybe kerül, betegség vagy - mint a képen látható - az ember kegyetlensége miatt. A "közösség   erőssé tesz" elve alapján próbálják megmenteni a bajba jutott társukat. Mindhalálig kitartanak egymás mellett.

A mérsékelt égöv alatt élő ámbrásceteknél csak a nőstények és a borjak alkotnak társas csoportokat. Amíg a többiek a víz alatt vadásznak, egy-egy „ügyeletes” nőstény mindig a kicsik közelében marad, mivel ezek még nem tudnak olyan mélyre merülni. Amikor a hímek (kb. 10 éves korukban) ivaréretté válnak, elhagyják a családot, és a „fiatalok csoportjába” tömörülnek. Most már képesek ugyan a szaporodásra, de még várniuk kell, amíg – kb. 25 éves korukban – „szociálisan” is éretté válnak. Csak ekkor párzanak a nőstényekkel.

Hogy mégis ilyen korán szétválnak a nemek, annak valószínűleg az az oka, hogy a hímek kétszer akkorák, mint a nőstények. Ha együtt maradnának, a hímek kivédhetetlen versenytársat jelentenének a nőstények számára a táplálékszerzésben.