Fosszíliának, magyarul ősmaradványnak nevezzük minden egykor élt növény és állat megkövesedett maradványát. Ide tartozik például az összes dinómaradvány, háromkaréjos ősrák kövület és kardfogú tigris lelet.

 

A sorozat 106. kötete hatalmasat markol, és meglátásom szerint kicsit túlvállalja magát. Az eredeti elképzelés az lehetett, hogy az ősmaradványokat az élővilág fejlődésével párhuzamosan mutatja be, minden korból a legjellegzetesebb példákat említve, egészen az első emberek felbukkanásáig.

 

Bevezetésként természetesen kapunk egy nem is olyan rövid eligazítást az ősmaradványok fajtáiról, valamint menet közben kis színesként említésre kerülnek a leletek feltárásának nehézségei, s természetesen azok a körülmények, melyek egyáltalán lehetővé teszik példának okáért egy szúnyog „időutazását”.

 

Na ez nem fér el 47 oldalon. Fizikailag képtelenség - ezért az olvasó zsongó fejjel teszi le az albumot, mivel azért sikerült megannyi fontos információval megtölteni a lapokat, másrészt viszont joggal érzi úgy, itt-ott nem ártott volna némileg bővebben kifejteni a témát.

 

Az aktualizmusnál például arról szó esik, hogy a régmúlt és a jelent hasonló képződményei, élőlényei hasonló körülményeket, életmódot feltételeznek.

De az már nem fért bele, hogy az évmilliók alatt megváltozott egyes fajok életmódja, és ezért bizony nagyfokú körültekintésre van szükség, bármely velük kapcsolatos álláspont megalkotásakor.

 

Természetesen ami szöveg belefért, az teljesen helytálló, és a sorozattól megszokott módon remek alapot jelent a további adatgyűjtéshez, tanuláshoz.

Az utolsó oldalon található hazai múzeumok és szabadtéri kiállítások felsorolását dicséretesnek tartom, kár hogy a határainkon túl is híres Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület valamiért kimaradt a felsorolásból.

 

Amiért azonban megbocsátok minden hiányosságot, az nem más, mint a kedvenc csoportom, az élő kövületek szerepeltetése.

Élő kövületnek tekintjük azokat a szervezeteket, amelyek több száz millió éven át alaki bélyegeiket tekintve lényegesen nem változnak.

 

Ide tartozik például a páfrányfenyők vagy ginkgófélék egyetlen ma élő faja, a Ginkgo biloba, aminek pár példánya a fővárosban is látható (például a Füvészkertben - itt jelképes összeg ellenében örökbe is fogadhatjuk a karbonidőszak, azaz hozzávetőlegesen kétszázmillió év óta változatlan faj egyedét).

 

A bojtosúszós hal (Latimeria) nem valószínű, hogy bárkinek elevenen kerül a szeme elé, de az csupán a korlátozott térbeli előfordulásnak és a csekély egyedszámnak tudható be.

 

Némileg könnyebb helyzetben van az, aki tőrfarkú rákot szeretne megcsodálni, hiszen a faj nőstényei minden évben nagy tömegben lepik el a költőhelyeket. Sajnos ennek érdekében majdnem ugyanolyan messzire kell utazni, mintha hidasgyíkot (Spenodon) szeretnénk látni élőhelyén.

 

Egyszóval bűbájos csoportról van szó, igazi velünk élő történelem - csak éppen nem emberi mértékkel számolva.

 

Galgóczi Tamás

2009. január 7.