Könyveinkről írták

Beszélő babakezek: Gyere játszani!

A Tessloff Babilon Kiadó Minivilág sorozatában a Beszélő babakezek második része is megjelent. Az első, melyről már beszámoltunk, a sétálással kapcsolatos fogalmakat járta körül, az új kötet pedig a játékokra összpontosít. Nyulász Péter egyszerű négysorosai elvisznek minket a gyerekszobába, a játszótérre, a fürdőszobába, de megmutatják, hogy a babakezek a nappaliban is találhatnak érdekesebbnél érdekesebb dolgokat, mint telefon vagy fényképezőgép.

Beszélő babakezek: Menjünk sétálni!

Mire is jó a babajelbeszéd? Ezt a kérdést akkor tettem fel először, amikor négy évvel ezelőtt találkoztam az első kisgyerekeknek jelelést tanító tanárral. Pedig magam is válaszolhattam volna könnyedén erre.

Nicholas Oldland: A melegszívű medve, A hebrencs hód, A jámbor jávorszarvas

„Minden háromrészes sorozatból legalább egy rész nem üti meg a másik kettő által felállított mércét," szűrtük le egyszer nagyon régen a végső következtetést egy jó barátommal. Idővel kiegészült a mondás, miszerint „vannak kivételek." Mindezt jó szívvel terjesztettük és többnyire egyetértő jellegű bólogatást kaptunk válaszképpen. Gyorsan tudjuk le a kötelező kört: a kanadai művészetdiplomás Nicholas Oldland háromrészes sorozata kivételnek számít, végig ugyanazt a színvonalat tartja.

Képvarázs - A városban

Ez a könyv egyértelműen a „rajta volt a karácsonyi listámon, de végül észhez tértem én mégsem vettem meg" listán szerepel. Virág már írt róla, hogy a múlt héten megtisztelő megkeresést kaptunk a Tessloff és Babilon kiadótól, hogy elküldenék egy-egy könyvüket, ha van kedvünk azokról írni itt a Könyveskuckóban. Én a Képvarázs sorozat A városban című kötetét válaszottam, ha már úgyis kacérkodtam vele korábban. Meg is jött a könyv egy pár napja, és pont azt hozza, amit vártam.

Kirakókönyv - Ismered az evszakokat?

Bence oviba jár, és mint minden kisgyermek ő is csak elfogadja – hol morogva, hol jókedvűen ugrándozva –, hogy éppen milyen az időjárás. Az évszakokról és annak változásairól pedig még mit sem sejt.

Mi MICSODA mini - Nézzük meg az építkezést!

Aki szeretné, hogy apróbb gyermeke ne (csak) a Kisvakondtól és Tesz-vesz város lakóitól ismerje meg a világ dolgait, töltse fel a polcot „MI MICSODA mini" könyvekkel. Mindhárom jól megfér egymás mellett, mert minél több nézőpontból látunk valamit, annál rugalmasabbak leszünk később – remélhetőleg.

Mi MICSODA mini - Menjünk ki a kertbe!

A kert szó már önmagában is egy nagyon jó téma a gyerekeknek, a legkisebbeknek is, hiszen ott mindig történik valami izgalmas... tavasszal virágzanak a fák, előbújnak végre a virágok, zöldségek teremnek a föld alatt, időnként pedig esik az eső... hogy csak néhány dolgot említsek.Ezen kívül a kertben élnek állatok is, akikkel a kicsik kíváncsian ismerkednek, játszanak. Még nem tudják, hogy melyiktől kell(ene) félni, melyik „bánthat", ezért képesek minden élőlényt a kezükbe fogni, vizsgálgatni, szeretgetni, babusgatni, szóval nem árt vigyázni rájuk.

Sabine Stauber: Dinoszauruszok

Gyerekként az egyik kedvencem egy dinoszauruszok világát bemutató könyv volt, igaz fekete-fehér, és nem is gyerekeknek készült, de nagy, élethű fényképek voltak benne. Érthető volt tehát a kíváncsiságom: az én gyerekem vajon hogyan fogadja ezt a kiadványt.

Tina Beutner: Építkezés

Építkezés: a szó hallatán azt gondolhatnánk, hogy kimondottan fiús kiadványt tartunk a kezünkben. Hát, az én csöpp lányom erre rácáfolva naponta többször is előveszi, nézegeti, és olvastat belőle.

Daniel King: Játékok

Napjainkban, amikor számítógép, televízió és telefon nélkül el sem tudjuk képzelni az életünket, amikor a családi nyaraláson kétségbeesetten gondolkodunk azon, mivel is töltsük el az időt esőnapokon, amikor nincs időnk még beszélgetni (nem csak beszélni) sem egymással, talán furcsának tűnhet, hogy éppen egy olyan könyvről szeretnék pár szót szólni, ami különféle táblás- és kártyajátékokról szól.

Kalózok (DVD)

A leginkább az alsó tagozatos korosztályt megcélzó, papír alapú Mi MICSODA sorozat néhány tagja immáron DVD formában is elérhetővé vált, sőt, a kiadó hangoskönyv formában is megkezdte a kötetek kiadását, ezáltal az a korosztály is megismerkedhet világunk „működésével".

Az emberi test (DVD)

A Mi MICSODA ismeretterjesztő filmsorozat gyerekeknek készült, de felnőttek számára is tanulságos epizódjának segítségével könnyendén nyerhetünk bepillantást az emberi test felépítésének világába.Ahogy azt már megszokhattuk, a felfedezésre induló gyerekeket három animációs figura: Timi, Tomi és Quentin kalauzolja végig, mégpedig igény szerint magyar, angol vagy német nyelven. A kedves figuráknak köszönhetően a filmet bátran ajánlom már akár 5-6 éves kortól.

Peter Pantzer: Szamurájok

Amióta Toshiro Mifune első ízben rántott kardot filmvásznon (1950 – A vihar kapujában), azóta a mozibajárók többsége jól ismeri a szamurájokat.

Ulrich Sedlag: Elefántok

A vadon élő állatok közül talán a növényevő ormányosok bírják leginkább az emberek szimpátiáját. Ami korántsem véletlen, hiszen évezredek óta ismerjük őket, az együttélés korai példái már a fáraóik idejéből ismeretesek.