A füstjelektől a szemaforokig I.

https://www.tessloff-babilon.hu/a-fustjelektol-a-szemaforokig-i- jelrendszer, kommunikáció, technika, tenger

Örök igény, hogy az ember nagyobb távolságokból is jelezni tudjon másoknak, akár azért, hogy segítséget kérjen, akár hogy olyan tényekről értesítse, amelyek ismeretében a másik dönteni tud. Az elektromosság, majd a távíró és a telefon általános használata óta persze jóval könnyebb áthidalni a távolságokat, ezt megelőzően azonban az embereknek olykor meglehetősen furfangos, bonyolult jelzés- és kódrendszereket kellett kitalálniuk ahhoz, hogy biztonságosan üzenhessenek egymásnak. Ezeket olykor nehezebb lehetett megtanulni és leolvasni, mint később a sokféle betűből álló, de annál egyszerűbb szerkezetbe illesztett írást.

Füstjelek a tájban
A legelső jelzésadási módszert a tűz ismerete kínálta fel. Az észak-amerikai indiánok és a kínaiak nagyjából egyszerre jöttek rá, hogy a felszálló füst jó időben messzire ellátszik, és ezért akár üzenni is lehet vele a távolabb lévőknek. Ehhez az kellett, hogy valamilyen egyszerű módon tudják befolyásolni a füst formáját és áramlását.

A füstjelektől a szemaforokig
Ma a heliográfot a békés meteorológusok használják a leggyakrabban. (A képen a székelyhídi meteorológiai állomás eszközei láthatók.)

Mindkét országban arra jöttek rá, hogy ha takarókat helyeznek a füst útjába, azzal ritmikussá tudják tenni a gomolygását, a ritmushoz és formához pedig jelentést lehet társítani. Így egy valóságos vizuális nyelvet alakítottak ki, amelynek elemeit a résztvevőknek meg kellett tanulniuk.

Akik magukra vállalták az üzenetközvetítés feladatát (mondhatni ők voltak a későbbi távírdászok elődei), azoknak tehát nemcsak a füstfelhők formájának és méretének alakítását kellett jól begyakorolniuk, hanem ezek jelentéseit is tudniuk kellett. Az alapszótár szerint egy füstgomoly jelentette a beköszönést, kettő azt, hogy minden rendben van, három, egyenletes ritmusban fölengedett felhőcske viszont már azt üzente, hogy baj van. A baj részletezése pedig egy meglehetősen bonyolult ritmikai tagolással zajlott.

Természetesen arra is ügyelni kellett, hogy a jeladó helyeket minél nagyobb távolságból lehessen látni, illetve hogy az ellenséges törzsek viszont lehetőleg ne érzékeljék a füstjeleket. Kínában a Nagy Falon is voltak olyan jelzőtornyok, amelyekből füstjeleket adtak le, hogy az  ellenséges támadásokra figyelmeztessék egymást a védők.

A füstjelektől a szemaforokig
A Szent Péter bazilika előtti téren mindig tömegek várják, hogy felszálljon a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Ez jelzi, hogy sikerült megválasztani az új pápát.

Európában ez a fajta hírközlés egyetlen helyen vált gyakorlattá: a Vatikánban. Itt a mai napig különböző színű füstjelzésekkel értesítik a világot arról, hogy hol tart egy-egy új pápa megválasztása. A jelzést adó kémény a Sixtus-kápolna fölött áll (a kápolnában üléseznek a pápát választó püspökök), s a füstje mindig az aktuális szavazatok elégetéséből keletkezik. Amíg nincs meg a többség az új pápához, addig olyan anyagokat kevernek a papírlapokhoz, amelyek szürkére vagy feketére festik a füstöt. Amikor viszont megválasztották az új pápát, fehér színű füst száll fel a kéményből.

Ha a füstjelzés nem is, de a jelzőtüzek gyakorlata hamar elterjedt Európában és a világ más tájain is. A pásztorok a hollétük jelzésére is használták a melegedéshez gyújtott tüzeket, de ezekkel bonyolultabb üzeneteket nem küldtek egymásnak. A tengereken azonban nagy szerepük volt a világítótornyoknak, amelyek messziről látható tüze biztonságosabbá tette a hajózást. Háborúk idején a szárazföldeken gyakran hatalmas máglyákkal jelezték a veszély közeledtét.

A mesterséges tüzek mellett a napfényt is felhasználták üzenetek továbbítására az ún. tükörtávírókkal, amelyek a heliográfok egy fajtáját képezik. (Többféle műszert is neveznek heliográfnak, így a tükörtávíró mellett ez a neve a Nap felszínének megfigyelésére szolgáló távcsőnek, az égitestek képét adott spektrális hullámhosszon rögzítő csillagászati eszköznek, vagyis a spektroheliográfnak, a napfényidőtartamot regisztráló műszernek és végül egy 1822 körül kidolgozott fényképészeti módszernek is.)

A tükörtávíró működése azon alapul, hogy a nap sugarait visszaverő tükröket mozgatható állványokon helyezik el, és egy árnyékoló-szerkezettel is összekötik. Az árnyékolónak itt ugyanaz a szerepe, mint egykor a takaróknak az indiánoknál. Az egyik legrégebbi forrás szerint már Tiberius római császár is használt heliográfot, amikor Capri szigetéről kormányozta Rómát. A császár mindennap egy fényezett fémtábla alkalmazásával küldött üzeneteket a szárazföldre. Azt azonban nem lehet biztosan tudni, hogy valóban a tükröződést használta-e fel, vagy más módon küldött fényjeleket.

A német matematikus, természettudós és csillagász, Carl Friedrich Gauss (1777–1855) 1810-ben készített egy szerkezetet, a heliotrópot, amely a Nap sugarainak visszaverésével működött, tükörkészlet és egy kis teleszkóp beépítésével. A 19-dik században kettős tükröket is használtak, amelyekkel Morze-jeleket küldtek. Ez a módszer elsősorban a néptelenebb területeken vált be. 1851-ben pedig Charles Babbage egy fényvillanós gépet, egyfajta "rejtett távírót" szerkesztett.

Ahol azonban sem füst-, sem fényjelzéseket nem volt célszerű használni, ott inkább a hangokhoz fordultak és dobjelzésekkel üzentek egymásnak az emberek. A ritmus és a dallam egyaránt hordozhatott fontos üzenetet, de gyakran csak egyszerűen elijesztésre szolgált: a veszélybe került törzsek nem egyszer azzal űzték el a rájuk támadókat, hogy rettenetes zajt csaptak a dobjaikkal.

A füstjelektől a szemaforokig
A Popham-kód fontos eleme, hogy minden zászló egyszerre jelöl számokat és betűket is, így az ügyes kombinációk révén kevesebb zászlóval lehet megoldani egy-egy üzenetet. (A kép Paul Lunde Titkos kódok című könyvében látható, amelyben egyébként még számos kódrendszer részletes leírását olvashatjuk. A kötetet a Kossuth Kiadó adta ki 2010-ben.)

A zászlók nyelve
A csatatereken vagy a tengereken szelídebb és halkabb jelzőrendszereket is használtak: zászlókat alkalmaztak. Kínában a katonák már több ezer évvel ezelőtt zászlójelzésekkel üzentek egymásnak a szárazföldi csatákban, a zászlók üzenethordozó lehetőségeit azonban a tengereken lehetett a legjobban kihasználni, ahol a magas árbócok különösen jó lehetőséget nyújtottak ehhez.

A tengereken a zászlók kezdetben csupán a hajók nemzetiségére és funkciójára utaltak, háborúk idején azonban az már kevés volt. Ilyenkor ennél bonyolultabb jelzésekre is szükségük volt a hajósoknak: olyanokra, amelyek stratégiai-taktikai információt is továbbítanak.

A jelzőrendszerek kidolgozásában a francia Mahé de la Burdonnai kormányzó járt az élen: ő vezette be 1738-ban a számozott kódokat a zászlókra. A számokat nullától kilencig 10 különböző színű zászló jelölte, és három készlet zászló 1000 különböző jelet tartalmazott.

Rendszerét a Francia Tengerészeti Akadémia megalapítója, de Bigot fejlesztette tovább, aki 1763-ban 336 eltérő zászlójelet vezetett be. Emellett további, kötelező szabályokat is előírt az adás és vétel biztonsága növelésének érdekében: például előkészítő jelzőzászlót kellett használni az összehangoláshoz, illetve a címzettnek meg kellett ismételnie az üzenetet, hogy jelezze a vételt. Minden jelhez hozzárendelt egy számot, és minden számhoz egy jelet.

Mindehhez már komoly kódkönyveket is kellett használni, és a zászlók kezelőinek sok időt kellett fordítaniuk a jelnyelv megtanulására. Mivel fontos volt, hogy az ellenséges csapatok ne tudják megszerezni a kódokat, súlyokat erősítettek a könyvekre, hogy ha mégis behatolna az ellenség, akkor ezeket még gyorsan be tudják dobni a vízbe.

Ködös időben és éjszaka ágyúkat, világítórakétákat és jelzőfényeket használtak a kódolt üzenetek továbbítására.

1790-ben a brit admirális, Lord Richard Howe egy merőben új rendszert vezetett be, amelynek Howe-kód lett a neve. Ennek készlete 10 színes alapzászlót és további 6 különleges zászlót tartalmazott a kontrollt biztosító kódokhoz. Ezzel a készlettel egy 260 elemből álló szótárat hozott létre, amely később 340-re bővült.

A szintén brit Sir Home Popham ellentengernagy 1803-ra olyan univerzális üzenetközvetítő rendszert dolgozott ki, amelyben a számokat jelentő zászlókat egyben az ábécé betűiként is lehetett használni. A zászlók kombinációjával további jeleket lehetett létrehozni. A zászlókat a tatárbócra függesztették fel, és a kombinációikat fentről lefelé kellett olvasni.

Végül ez a rendszer alkotta a tengerészeti szótár alapkönyvét, amely azután Popham-kód néven vált ismertté. Ezt használta Nelson altengernagy is a nevezetes trafalgari csatában. Ő a Victory nevű zászlóshajóról küldte el az azóta is leghíresebb, zászlónyelven közvetített buzdító mondatot: „Anglia feltételezi, hogy minden ember megteszi a kötelességét”. Eredetileg azt szerette volna írni, hogy „Anglia hisz abban…”, de a „hisz” szó nem volt benne Popham készletében, Nelson pedig tudott kompromisszumot kötni.

Utolsó üzenete azonban végül tragikus jelentésűvé is vált: miután leadták az általa diktált stratégiai utasítást – „Menjetek közelebb az ellenséghez!” –, őt találat érte és meghalt. Zászlójelzése azonban annál élőbben hatott: flottája a stratégiai utasítást követve döntő győzelmet aratott a franciák fölött, és ezzel elhárította annak veszélyét, hogy Napóleon csapatai megszállják Nagy-Britanniát.

(A cikk folytatása hamarosan következik.)

Lévai Júlia


Címkék:

állatkert  állatok  Antarktisz  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  játék  jelrendszer  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf