„A tükör talán a legérdekesebb tárgy a világon!”

Beszélgetés Szabó T. Anna költővel és Maul Ági illusztrátorral. A nagy sikerű Tükörcicák után elkészült a szerzőpáros második verses mese-kötete Tükörrobot címmel: a könyv lapjain Alfa, a kis robotfiú száguldozik, hiszen arra programozták, hogy megtalálja tükör-párját. Az alkotókkal közös könyvük tanulságairól, tapasztalatairól, és további terveikről beszélgettünk.

Mi történt veletek a Tükörcicák megjelenése óta, min dolgoztatok?
Szabót T. Anna: Rengeteg fordításon, egy gyerekregényen (télen fog megjelenni), két színdarabon és egy versesköteten dolgoztam, de nagyon sokfelé utaztam közönségtalálkozókra (gyerekekhez is), meg felolvasásokra, még Helsinkibe és Kairóba is eljutottam. Sokat tanultam ezekből a kalandokból, remélem, belekerülnek majd a további könyveimbe.
Maul Ági: Szerencsére sokféle feladat talált rám. A monitorba bújós pixeltologatás mellett volt alkalmam negyven fokban létra tetején állva falat dekorálni (sokkal jobb móka, mint ahogy hangzik), a rajzos-illusztrálós feladatok mellett kiadványokat, plakátokat készíteni, webdesignt, logót tervezni, céges megrendelések mellett, egyedi ajándékötletek megvalósításában részt venni.

Ági, első könyved, a Tükörcicák tapasztalatait miként építetted bele a folytatásba? Mit csináltál most másképpen, mint az elsőnél?
M. Á.: Saját munkafolyamataim szervezését csiszolgattam leginkább, a korábbinál sokkal pontosabb, a könyv oldalaival megegyező méretű vázlatokat készítettem, és csak ezután vettem elő a digitális rajztáblámat. Beszereztem egy szkennert és naponta hálát adtam érte, hogy feltalálták ezt a csodás szerkezetet! Amit a könyv megtervezése során máshogy csináltam, az inkább a két történet közötti különbségből adódó eltérés. Mivel most a cselekmény sokkal fordulatosabb, minden oldalpáron egy új világ fogadja az olvasót, a betűkkel kevesebbet és visszafogottabban játszottam, élesebb határt húztam rajz és szöveg közé, mint a Tükörcicáknál, ahol a rajzokat néha olvasni kellett, a betűk pedig időnként rajzzá álltak össze.

Szabó T. Anna

Anna, elégedett voltál a Tükörcicák fogadtatásával? Szerették a gyerekek?
Sz. T. A.: Boldog vagyok, mert a visszajelzések szerint nagyon szeretik, főleg a kisebb gyerekek. Eredetileg öt-hat éveseknek szántuk, de már a két-három évesek is lapozgatják, örülnek a nagy szemű hősöknek, a rengeteg hangutánzó szónak, és persze annak, hogy nemcsak ők ügyetlenkednek és borítanak ki lisztet-olajat, hanem a cicák is. Olyat is hallottam, hogy ezzel vigasztaltak meg egy elkeseredett gyereket, aki kiöntött valamit, és sírva fakadt.

Egymás munkájában mit kedveltek a legjobban?
M.Á.: Szeretem, hogy Anna néhány könnyed rímpárral egy egész mikrovilágot minden részletében meg tud jeleníteni. Ami a stílust illeti, kedvenc részeim, amikor a mesevilág szereplői egy „piff-puff" és két „hajajaj!" között egyszer csak kifogástalan, már-már hivatalos stílusban fejezik ki magukat, mint a cukrász a Tükörcicákban: „Hogyha szabad érdeklődnöm, kicsi macskák: kik vagytok?" Vagy ebben az új könyvben a főhős, Alfa előzékeny érdeklődése a tenger kellős közepén: „Ön se robot? Ön se? Pardon!"
Sz. T. A.: Ági humorát és a rajzok részletgazdagságát bírom nagyon, mindig van valami olyan kreatív megoldás, ami soha eszembe sem jutott volna, pedig én is eleve képeket látok magam előtt, amikor képeskönyvet írok. Kíváncsian és lelkesen vártam a rajzokat mindig. Ebben a robotos könyvben a sok vizuális poén mellett (a kedvenceim: a barlangrajzok és a vigyorgó cápa) mellett külön izgalmas, ahogy a Tükörcicák világát becsempészi: ha a szülők nem, a szemfüles gyerekek biztos azonnal észreveszik majd a cicaszörnyet és a cicadobozt...

A Tükörcicák esetében rajzok és szövegek együtt születtek, így lett nagyon valóságos, életteli könyv. A Tükörrobotnál mi volt a munkamódszeretek?
Sz. T. A.: Megbeszéltük előtte a koncepciót, de a korábbi cicás könyvnél sokkal jobban végigrágtuk az egészet az elején; itt a robotosnál már tudtam, hogy teljesen rábízhatom magam Ágira, mert nemcsak, hogy megoldja a legtrükkösebb apróságokat is, de utána is néz mindennek, és a saját szövegemben is észreveszi az esetleges következetlenségeket. Ezúttal is volt olyan rész, amit a rajzok alapján írtam át – az egyik kedvencem például, amikor a robot és a kutya pacsit adnak egymásnak, ezt is Ági találta ki, a legnagyobb örömömre.
M. Á.: Ahogy a Tükörcicák esetében, most is tudatosan törekedtem arra, hogy minden, ami szövegben megjelenik, az előkereshető legyen a rajz részletei közül is. De azért még további „díszletelemekkel" is kiegészítettem a képeket. Hogy a számítógépes játék-jelleget erősítsem, minden oldalpárra kitaláltam egy-egy kis próbatételt, bónuszfeladatot, aminek teljesítéséért csillag, vagy szmájli lehet Alfa jutalma.

Maul Ági

Miért érdekel benneteket a tükör?
Sz. T. A.: Maga a tükör talán a legérdekesebb tárgy a világon. A gyerekek akkor ébrednek öntudatukra, amikor megértik, hogy az, akit a tükörben látnak, nem egy másik ember, hanem önmaguk. (Talán épp ezért is szereti a két-három éves korosztály a könyvet, mert ők már tisztában vannak a tükör fogalmával.) Később a gyerekek azt is megértik, hogy bizony nem teljesen azonos velük, hanem afféle fordított másuk. A tükör az öntudat jelképe, és ugyanakkor a megismerés pontatlanságát is szimbolizálja; engem a felnőtt verseimben is foglalkoztat, az új könyvem első verse is tükör-vers.
A Tükörcicáknál kétfelől jött az ötlet: egyrészt egy konkrét macska-párost láttam, aki szinte egyforma volt, és egymás mozdulatait tükrözve játszott, másrészt a betűk formájából és a nevek tükröztetéséből is táplálkoztam; számomra nagyon fontos költői eszköz az szóismétlés, szótükrözés és szó-trükközés (a Tatoktatok kötetem címe is így született), nagyszerű játék és mindig megújuló kihívás. A felnőtt-verseimben már magával a „tükör" szóval is játszom: a magyarban benne van a „tű" meg a „kör" szavak sugárzása is a szóban: önellentmondás egy olyan kör, ami szúr. A gyerekeknél ezzel is el lehet játszani – a kisebbek még költői módon használják a nyelvet, és minden szót meg akarnak érteni; emlékszem, amikor a kétévesem a „karfiol" szót próbálta megfejteni („mert karjai vannak"). A „tükörrobot" szóban nekem nagyon tetszik, hogy recseg-ropog, mint egy robot mozgás közben, vagy egy összetörő tükörlap.
M. Á.: Ebben a könyvben kevésbé szembetűnő a „tükörség", mint az ikercicás sztoriban, mégis folyamatosan jelen van. Alfa bárhol jár, saját magához hasonlót keres, vagy vél látni. Sok oldalon, még, ha a szöveg nem is említi, elrejtettem jeleket, robotfigurákat, (például a barlangrajzon, a közlekedési lámpa ábráján) hogy lehessen sejteni, ebben az univerzumban valóban nem Alfa az egyetlen robot.

Egy egész világot bejárunk az új könyvben nyomdától társasházig, szellemkastélytól az óceánig...
Sz. T. A.: Az volt a lényeg, hogy gyors, filmszerű vágások, izgalmas váltások legyenek a könyvben; a mai gyerekek megszokták a változatosságot, és igénylik is. A Tükörcicák világa kedvesebb és statikusabb; a Tükörroboté gépszerűbb és gyorsabb.
M.Á.: Mivel most kész szöveg alapján rajzoltam, a helyszínek számomra adottak voltak. De Alfa megrajzolásánál és az egy-egy pályán rá váró feladatok kigondolásakor törekedtem arra, hogy Alfa ne olyan szuperhős legyen, aki mindent csak a szuper képességei által old meg. Ugyan bármilyen hosszúra kinyúlhat a karja, és békalábak, vagy sítalpak nőnek a lába, esernyő meg a keze helyén, de neki is szüksége van ABC-s könyvre, hogy a következő oldalon üzenetet tudjon írni, kulcsra, hogy kinyisson egy ajtót, és ugyanúgy pluszpontot jelent, ha megmenekül a tüzet okádó szörny elől, mint, ha kiszabadít egy papagájt, ultrahanggal kommunikál egy denevérrel, vagy megöntözi az elhervadt virágokat.

Hogyan viszonyultok a számítógépes játékokhoz?
Sz. T. A.: Csodálom, és szeretem nézni, de játszani nem szoktam. A fiaim és – ha éppen csatlakozik hozzájuk – a férjem is szokott játszani, és a gyerekek állandóan el is mesélik a kalandjaikat, hogy kivel küzdöttek meg és mit szereztek, hová tartanak, melyik szinten járnak. Fontos része ez az életüknek, és ezáltal az enyémnek is. Csak ámulok, hogy mennyit fejlődtek a játékok – huszonöt éve még csak pixelekkel lehetett bolyongani alagutakban, most meg már mobilon is szinte tökéletes mesterséges valóságokat látni. Sőt – hogy a két témát egybevillantsam – tegnap a fiaim letöltöttek egy cicának való alkalmazást a mobilra: a macskák halakat vadászhatnak rajta. Nem is tudtam, hogy létezik ilyesmi! Vicces.
M.Á.: A pályás megoldás Anna ötlete volt, és nekem rögtön nagyon megtetszett. Igaz, később igen sok fejtörést okozott, hogy ötvözzem a mesekönyvi illusztrációkat a számítógépes játékok háttérrajzainak világával.



Szándékosan lett kicsit retrós a könyv képi világa?
Sz. T. A.: A retró a mesterséges valóságok egyik divatos formája, de azért is érdekes, mert lassan a régi vágású, bádogember-fajta robotok múzeumi tárgyak lesznek. Mára már a kiborgok ideje jött el, a tökéletes ember- vagy állatformáké (van robotszúnyog is, de a robot-bogár vagy Hexbug az egyik legnépszerűbb játék ma), ezek a kedves mesei robotlények pedig kiszorulnak a világból. A mi robotunk is egy játékgyárban, egy robot-gyárban találja meg a társait – a világ nem az antik robotokról szól, hanem az embert tükröző gépekről.
M. Á.: A retrós kinézet egyrészt valamennyire a stílusomból is adódhat, már a Tükörcicáknál is előkerült ez a jelző, pedig nem volt kifejezett célom. Az viszont szándékos volt, hogy miközben a pályák, elért eredmények, energiaszintek megjelenítésével a mai gyerekek számítógépes élményeit szerettük volna megidézni, szándékosan nem a mesecsatornákról és a számítógép monitoráról rájuk özönlő, féktelen tempójú, hideg-rideg akcióhősösdit, hanem egy klasszikusabb mesekönyvi atmoszférát terveztünk átnyújtani nekik.

Honnan merítettétek a robot-témához az inspirációt, miért éppen a robotok?
Sz. T. A.: Fiús anya vagyok, és gondoltam, hogy ha esetleg egy fiú túl cukinak vagy cikinek találja a cicákat (nekünk van macskánk, úgyhogy nálunk ez nem gond), akkor legalább a robotokat biztos szeretni fogja. Nekünk van itthon pár robotunk, a pici retró-robottól a koreai robotkutyáig, de a kedvencem a robotporszívó, életem megkönnyítője; Katicának neveztük el, és csodáljuk, szeretjük, simogatjuk. Nagyon szerettem a Wall-E című filmet is, abban is egy magányos robot a főszereplő.
M. Á.: Viszonylag sokáig alakult a robot. Legelőször sokkal emberszerűbb kinézettel próbálkoztam, majd felvetődött, hogy legyen kissé ijesztő, gépszerű lény. Végül kialakult ez a kíváncsi, kalandvágyó, jószívű, kitartó, olykor mégis elszomorodó, élénksárga, kékszemű retrós robot villanykörtével a kobakján, és digitális kijelzővel a mellkasán. Én megszerettem, remélem a gyerekek, szülők is meg fogják kedvelni.

Szerintetek kiknek szól majd a könyv, ki lehet az „ideális" Tükörrobot-olvasó?
Sz. T. A.: Két-három éves kortól bárki – de leginkább a kisebb korosztálynak érdekes, akik még a bájosabb, egyszerűbb játékokkal játszanak, hiszen a nagyobbaknak már szörnyek kellenek. Itt a mi könyvünkben is vannak persze rémisztőbb kalandok: szellemkastély, kalóz-sziget... Egy kis félelemre szükség van, de a legnagyobb izgalom és kaland a könyvben éppen a magányosság és annak legyőzése.
M.Á.: A rengeteg rajz, sok apró részlet lekötheti a piciket is, ez a visszajelzés a Tükörcicákról is, de az olvasni tanulóknak is izgalmas lehet. Az ideális olvasó az, aki az utolsó oldalon megnyomja az „újrajátszás gombot"!



Itt is lesz pihenő oldal....Miért?
M.Á.: Anna leleménye, és szerintem nagyon szuper, az első könyv alapján kiderült, működőképes ötlet is. A szülőt például „feljogosítja", hogy a mese második felét tartalékolják akár egy következő alkalomra. Ha még egy örökmozgó gépemberkének is szüksége van szusszanásra, akkor talán nagyobb kedvvel sziesztázik egy kisgyerek is.
Sz. T. A.: A Tükörcicákban is volt, az olvasásban elfáradt gyerekek kedvéért. Ott enni lehetett közben, itt meditálni vagy aludni.
Szeretek pihenni. Olyan gyors a világ, hogy az agynak nincs ideje feldolgozni a rengeteg képet és adatot, pedig nagy szükségünk lenne erre. Még egy gépet is ki kell kapcsolni néha. Egy ilyen könyvben, ahol annyi minden történik rövid idő alatt, nem árt, ha megállunk, végiggondoljuk, mi történt, időt hagyunk a gyereknek, vagy meg is beszéljük az olvasottakat. Az előző könyvben az olvasó gyerek keze és feje látszott – ezúttal viszont arra szólítjuk fel az olvasót, hogy dőljön le, feküdjön le, nyújtózzon, a lábát nézegesse. „Kell egy kis áramszünet", egy kis szieszta, egy kis töltődés.

Milyen interaktív elemeket tartalmaz még a kötet? Hogyan kell olvasni?
Sz. T. A.: A szöveg és a kép együtt szól, úgyhogy lassan kell olvasni, és beszélgetni közben, engedni, hogy a gyerek azt is elképzelje, amit nem lát. Meg is lehet számolni a pályákon gyűjtött pontokat; de a képekről és a betűkről is lehet beszélgetni közben. A legjobb, ha a gyerek az olvasás után egyedül is lejátssza, elképzeli, végigfutja, végigmozogja ezeket a pályákat. Mindenféle robotmozgást ki lehet próbálni közben, sőt, dalokat is lehet írni hozzá.
M.Á.: Legtöbbször balról jobbra és fentről lefelé, de ez sem mindig igaz! Sokféleképp olvasható. Lehet a kalandokra koncentrálni, elképzelni a le nem rajzolt kalandokat, összeszámolni, melyik oldalon hány csillagot gyűjtött Alfa, megnézni, mennyi energiát használt el. Lehet arról is beszélgetni, melyik élőhelyen milyen állatok élnek, ugyanis igyekeztünk benépesíteni minden helyszínt a maga élővilágával. Meg se számoltam, hányféle állat szerepel a könyvben, de néha, ha megkérdezték, min dolgozom, azt válaszoltam viccből, hogy kis állathatározót rajzolok.

Készültök-e a folytatásra?
Sz. T. A.: Eredetileg trilógiának szántuk, jó lenne, ha elkészülhetnénk a harmadik kötettel is, aminek Tükörlabda lesz a címe, és ezúttal végre nemcsak állatok és robotok, de gyerekek is szerepelnek benne – és persze sok nevetés, mozgás, sport, ugrabugra. Mindegyik könyv másképpen interaktív: a cicák főzésre hívogatnak és finommozgásokra tanítanak (remélhetőleg az írást is beleértve), a robot számolásra és gyors reakciókra, a harmadik pedig sportra – és persze mind a három olvasásra is csábít és okít.

Interjúk a Tükörcicák megjelenése kapcsán

Mindkét könyv kapható honlapunkon: Tükörrobot, Tükörcicák