Adó-vevők és walkie-talkie-k

https://www.tessloff-babilon.hu/ado-vevok-es-walkie-talkie-k- háború, technika, történelem

A hatvanas-hetvenes évektől terjedt el, hogy a tűzoltók, a mentősök és a rendőrök kis antennákkal felszerelt – tehát láthatóan rádióhullámokat használó –, kézi készüléken keresztül tartották egymással a kapcsolatot. Ez a készülék a walkie-talkie, gyakorlatilag a mai mobiltelefon elődje. A szerkezet valójában ekkorra már jelentős múlttal rendelkezett: a háborús szükségletek hívták életre a huszadik század első évtizedeiben.

Miért kapcsolódik a háborúkhoz az adó-vevők születése?

A háborúk többnyire hozzájárultak a technika fejlődéséhez. Ez persze csak annyit jelent, hogy hadviselés felgyorsíthatja ugyan a korszerűsítési törekvéseket, ám ezek az újítások és találmányok előbb-utóbb háború nélkül is megszülettek volna. Ez történt a rádió alapú kommunikáció terén is: a hordozható, vezeték nélküli telefonok korszerűsítésének valóban a huszadik század eleji háborúk adtak lökést.

Bár 1906-ban már sikerült rádióhullámok felhasználásával hangüzenetet továbbítani Európából az óceánon túlra, a háborús időszakban az ehhez szükséges készülékek még nem voltak alkalmasak a folyamatos hangátvitelre. Erre egyedül a vezetékes telefon volt képes, de azt a fronton nem minden helyzetben lehetett elérni. Így például a felderítők vagy az egymástól távol kerülő csoportok nem tudtak vezetékes készülékeket használni. Az igény viszont elég nagy volt, hogy felgyorsítsa a rádiós technológiák fejlődését. Az első világháború idején (1914-1918) többen is elkezdtek dolgozni a vezeték nélküli, hordozható adó-vevők kialakításán. Segítette a munkájukat, hogy ez idő tájt találták fel az elektroncsövet is, amely azután jó ideig nélkülözhetetlen részévé vált a megszülető készülékeknek.

 Mi minden kellett a hordozható adó-vevők működéséhez?

A cél tehát az volt, hogy olyan adó-vevőket hozzanak létre, amelyekkel szabadon lehet mozogni a legkülönfélébb hadszíntereken, mi több, a pilótákkal is kapcsolatot lehet tartani. Ehhez azonban nemcsak megfelelő készülékek, hanem megfelelő frekvenciák is kellettek. A levegőben terjedő, sokféle frekvenciát tehát rendszerezni és használhatóvá is kellett tenni. Emellett abban is meg kellett egyezni, hogy melyik tartományt hogyan nevezik el. (Az USA-ban 1934-ben Franklin D. Roosevelt elnök Washingtonban egy külön kormányhivatalt is alapított a frekvenciák kezelésére, Federal Communications Commission néven.)

Ekkor született meg a frekvenciák rendszere, amelyben a különböző tartományok önálló kategória-nevet kaptak. A legelső hordozható rádiótelefon 1938-ban AM-hullámmal, vagyis középhullámmal működött (ez a 470-1700 kHz közötti rezgéssel rendelkező elektromágneses hullámokat foglalja magában), amelynek jó felhasználásához azonban még további rendszereket kellett kidolgozni. Ilyen volt az ún. frekvencia-moduláció bevezetése is, amely Edwin Armstrong nevéhez fűződik. (Mivel egy adott frekvencia ún. vivőhulláma önmagában nem továbbít információkat, a hangot, majd később a videójelet az amplitúdójának folyamatos változtatásával, vagyis modulációjával ültették rá a hullámra. Ennek részletes leírását itt olvashatod el.)

A harmincas évekre már adottak voltak a feltételek, hogy megszülethessenek a biztonságos frekvenciákat befogó, hordozható távbeszélő-készülékek, amelyekben rádiócsövek működtek (volt, amelyik akár 10-11 csövet is tartalmazott), és amelyekben nagyfeszültségű szárazelemek biztosították az áramot. Ennek megfelelően ezek a készülékek kezdetben igen nagyok és nehezek – akár 11-12 kilósak – voltak, amelyeket felhasználóik többnyire a hátukra véve hordoztak.

Adó-vevők
A Motorola SCR-300-as rádióadó, amelyből a II. világháború idején kb. ötvenezret használtak a szövetséges csapatok katonái. (Kép forrása: businessinside.com)

 

Hogyan kellett kezelni az adó-vevőket?

A kapcsolatteremtés során nagy könnyebbséget jelentett, hogy a két kommunikáló fél között nem volt bázisállomás, tehát nem kellett közvetítőt (kapcsoló személyeket) igénybe venni, ugyanakkor az adás-vétel korántsem volt olyan egyszerű, mint amilyenné ez majd a huszadik század végére válik.

A kommunikáció fél-duplex, vagyis kétirányú volt, de nem egyidejű. Az adó-vevő alapállásban a vevő üzemmódra (egyszerűen szólva: vételre) volt beállítva. Ez azzal járt, hogy amikor az üzenet vevője meghallgatta a másik fél szövegét és belekezdett a válaszadásba, olyankor minden egyes alkalommal le kellett nyomnia a Push To Talk (PTT) gombot, amellyel a saját készülékén kikapcsolta a vevő üzemmódot. (Háborús filmekben gyakran halljuk, ahogyan az adás végeztével – és a gomb elengedésekor – a beszélő azt mondja: „Vétel!”.)

Gross
Az amerikaiak egyik legnépszerűbb műszaki szakembere, Al Gross, aki több találmányával is gazdagította a kommunikáció területét. (Fotó: Leo Sorel, Wikimedia)

A walkie-talkie korai technológiai kidolgozásában nagy szerepet játszott a torontói Irving Alfred J. Gross rádiómérnök, közismert nevén Al Gross (1918-2000). Sokan őt tartják a készülék feltalálójának. A róla szóló Wikipedia cikk leírása szerint Al Gross több kommunikációs eszközt hozott létre és szabadalmaztatott, a háború idején azonban a közreműködésével kifejlesztett, ún. Joan-Eleanor rendszer játszotta a legnagyobb szerepet (1942). Ez már egy, a szokásosnál jóval kisebb kézi adó-vevőt is tartalmazott: ennek a neve volt „Joan”. Párját, a jóval nagyobb méretű Eleanort a nagy magasságban haladó bombázók fedélzetén használták.

A rendszer attól volt egyedülálló, hogy a használatával közvetlenül tudtak kapcsolatot teremteni a földről a levegőben lévőkkel. Ráadásul 250 MHz feletti frekvencián működött, vagyis a beszélgetések sokkal magasabb frekvencián zajlottak, mint amilyet bárki el tudott képzelni. Ezért az ellenséges hadtesteknél alig tudták észlelni, és legfeljebb csak nagyon hosszú idő után tudták bemérni, így a lehallgatásuk szinte képtelenség volt. Mindettől ezt a rendszert az USA egyik legsikeresebb háborús fejlesztéseként tartják számon.

Gross a későbbiekben még számos találmányával gazdagította a telefonok világát. Cégénél, a Gross Electronics-nál már kétirányú kommunikációs rendszerben működő telefonokat gyártottak civil használatra, így 1948-tól az USA farmerei, gazdálkodói, de a parti őrségek tagjai is az előbbieknél jóval egyszerűbben használható walkie-talkie-kkel tudtak kapcsolatot teremteni egymással. Gross találta fel a telefonos személyhívó rendszert is, amelynek később az orvosok látták nagy hasznát, de az ehhez kifejlesztett technológiát egyéb, egyirányú rádiójelző eszközökben, így például a garázskapu nyitókban is sikeresen használták.

Mások szerint a kanadai Donald Lewes Hings (1907-2004) ugyanúgy feltalálója a walkie-talkie-nak. A brit származású mérnök a CM&S nevű informatikai cégnél dolgozott, és ott fejlesztett ki 1937-ben egy hordozható adó-vevő rendszert, amelyet akkor packsetnek nevezett el. Miután Kanada 1939-ben belépett a háborúba, a CM&S Ottawába küldte, hogy ott dolgozza ki a rendszer katonai felhasználásának lehetőségeit. Ezekben az években Hings több olyan modellt is kifejlesztett, amelyet a gyalogos katonák is jól tudtak használni. Ezek egyike volt a C-58-as modell, amelyből a hadsereg tizennyolcezer darabot vett meg és használt sikeresen. Ezt már gyakran hívták walkie-talkie-nak, és a feltalálója később több kitüntetést is kiérdemelt vele. Hings egyébként a nyugdíjazásáig folytatta a kutatást, de nemcsak a kommunikáció, hanem a geofizika területén is. Több mint 55 szabadalmat jegyeztetett be, Kanadában és az Egyesült Államokban, 2006-ban pedig a Távközlési Hírességek Csarnokába is bekerült.

Adó-vevők
A Motorola gyártotta az amplitúdómodulációval működő SCR-536 rádiót is, amelyet handie-talkie-nak hívtak, és HT-nek rövidítettek. Ebben még elektroncsövek voltak. (Kép forrása: businessinside.com)

A szintén háton hordható Motorola SCR-300-as készüléket ugyancsak walkie-talkie-nak hívták. Ezt 1940-ben fejlesztettek ki a Motorola jogelődénél (Galvin Manufacturing Company). Nagyjából 32-38 fontot nyomott (1 font 453,6 gramm), és 3 mérföldes távolságban lehetett használni (1 mérföld = 1,61 km.) További adatokat itt olvashatsz.

A kisebb, kézi készülék végül 1941-ben született meg, szintén a Motorolánál: ez volt az amplitúdómodulációval működő Motorola 536, amit akkor handie-talkie-nak (kézi beszélgetőnek) hívtak.

Noha ezek a készülékek hordozhatók voltak, a „mobil” kifejezést mégsem használták rájuk, mert a használatuk során a beszélőnek célszerű volt ugyanazon a helyen maradnia, nehogy a mozgásával frekvencia-eltolódásokat okozzon. Ahhoz, hogy valóban mozogni lehessen a készülékkel, még számtalan problémát meg kellett oldani a frekvenciahasználat területén, aminek hasznait azonban ma már sokan élvezhetjük.

Lévai Júlia


Címkék:

ajánló  állatkert  állatok  alvás  Antarktisz  aszteroida  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  ember  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  étkezés  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyerekek  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hangsebesség  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  járművek  játék  jel  jelentés  jelrendszer  Jézus  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  könyv  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  lovagok  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  művészet  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  ókori Görögország  oktatás  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  úthálózat  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf  zene