Gólyalábon a világ

https://www.tessloff-babilon.hu/golyalabon-a-vilag kultúrtörténet, technika

Vidám felvonulásokon, szórakoztató rendezvényeken még ma is találkozhatunk gólyalábas emberekkel. Messziről nézve olyan, mintha legalább háromszor olyan hosszú lenne a lábuk, mint másoknak. Többnyire nemcsak sétálgatnak, hanem különféle mutatványokkal is szórakoztatják a közönséget.

Hogy menjünk át a sártengeren?

Egy-egy nagyobb esőzés vagy árvíz után bizonyára sokan feltették maguknak ezt a kérdést már az ősidőkben is. Mielőtt szabályozták a folyókat és lecsapolták a mocsarakat, illetve tartós burkolattal látták el a földutakat, sok helyen nehezítette meg az emberek életét a rengeteg sár és a vízzel átitatott talaj. Az agyagos vidékeken már a legkisebb eső is súlyos gondokat okozott. Valamit tehát ki kellett találni ahhoz, hogy az emberek a lábbelijük elveszítése és megfázás nélkül jussanak el a célpontjukba.

Valószínűleg az erősen göcsörtös vagy középen elágazó faágak lehettek az első „mankók”, amelyeknek kiálló ágára felkapaszkodva elődeink sikerrel átjutottak egy-egy ingoványosabb területen. Ezek adhatták azután a mintát azokhoz a rudakhoz is, amelyeken már volt egy lábtartónak alkalmas, kiálló rész is. Így született meg a világ nagyon sok helyén a gólyaláb, amelynek lábtartója később más és más magasságokban is felkerülhetett a rúdra. Ezután már csak egy harmadik, egyszerű bot kellett ahhoz, hogy a rudak gazdája biztonságos módon el is tudjon indulni. Persze a gólyalábakat oda kellett erősíteni a lábszárhoz.

Gólyaláb

A 19-dik századi francia festő, Jean Louis Gintrac (1808–1886) ilyennek látta a gólyalábas pásztorokat Landes vidékén. Ebben a korban még a rövidebb lábakat használták, amelyhez egy harmadik bot is kellett.

 

Idővel úgy változtatták meg a gólyalábak felépítését, hogy ne kelljen hozzájuk harmadik botot is használni. Ehhez a térdig érő rudakat jelentősen meghosszabbították, hogy a használójuk meg tudja fogni, és ezáltal a karjával is irányítsa azokat. A rudakat már nem rögzítette a lábához, így ha netán erősebben megbillent, le tudott ugrani a lábtartóról. De a kézi irányítás az egyensúly megtartását és az iránytartást is jobban segítette, mint a harmadik, különálló bot.

Mivel a gólyalábak használata hosszú ideig hozzátartozott a mindennapokhoz, magától értetődött, hogy mindenkinek ugyanúgy meg kellett tanulnia a használatát, ahogyan később például a biciklizést. Magyarországon a különösen rossz útviszonyok miatt a gyerekek még a huszadik század elején is igen sok helyen gólyalábakon mentek iskolába. Elterjedtsége folytán többféle néven is ismerték: az egyik helyen mankónak, bankónak, lábkának vagy garagulyának hívták, másutt cséklyeként vagy csáklyaként emlegették.

Hamarosan a játékosabb formák is megjelentek, mint például a kézi gólyaláb, a lábbal használtak között pedig a rugós ugró lábak és a madárlábas rudak. Ez utóbbinál a rúd tövéhez egy olyan lapot illesztettek, amely egy széttárt ujjú madárlábra emlékeztetett. Ezeken a szokásosnál jóval szélesebb alap miatt sokkal könnyebb volt állni, a járást azonban inkább megnehezítette.

Mindezek mellett a gólyaláb jó néhány népnél az ünnepek, táncok részévé is vált, egyúttal vallási célokat is szolgálva. A középkortól kezdve a cirkuszokban a piactereken és a népünnepélyeken is megjelentek a gólyalábas artisták és zsonglőrök, hogy ettől kezdve a gólyaláb a szórakoztatás területére is bevonuljon. Elsőként egyébként Kínában kezdték szórakoztatási célokra is használni a gólyalábat. 

Hányféle foglalkozásnál használtak gólyalábat?

Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a gólyaláb elveszítette volna a szerepét az emberek mindennapi életében. Egyes helyeken például a postások még a huszadik században is használtak gólyalábat. A pásztorok pedig megmászható fa híján gyakran gólyalábra állva néztek utána a messzebbre elcsatangoló állataiknak, és onnan adtak jelzést a kutyáiknak, hogy merre is szaladjanak el a jószágot visszaterelgetni. Hasonlóan a táj kémlelése céljából álltak időnként egyes katonák is gólyalábra, hogy kikémleljék, merre bukkannak fel ellenséges katonák. Vagy például francia szőlőtermesztőkről is tudunk, akik, mivel igen sűrűn álltak a kertjeikben a tőkék, rendszeresen gólyalábon mentek a sorok közé kacsolni, kötözni vagy egyéb munkákat végezni.

A rokokó idején egyes fodrászok – erről itt olvashatsz – kénytelenek voltak gólyalábakra állni, ha eleget akartak tenni a divat diktálta igényeknek. Ekkoriban ugyanis az előkelő nők igencsak magasra tornyozott frizurát viseltek, és ezek elkészítése során a létra valószínűleg sokkal nehézkesebb eszköz volt egy fodrász számára, mint az annál könnyedebb gólyaláb.

Gólyaláb

Nagykanizsán a városi könyvtár igazgatója jóvoltából 2000 óta rendszeresen gyakorolják a gólyalábazást a gyerekek, akiket gyakran hívnak meg a legkülönfélébb események megnyitójára is. (Fotó: Golyalab.nagykar.hu)


A sajátos eszköz lehetőségét a huszadik század reklámipara sem hagyhatta ki, így a szendvicsemberek is megjelentek gólyalábakon, akik így valóban sokkal feltűnőbbek voltak a megszokott magasságban sétáló társaiknál.

A technikai fejlődés aztán a pneumatikus, tehát az ugrásokhoz sokkal nagyobb virtuozitást biztosító gólyalábakat is elhozta, amelyekkel ismét a szórakoztatóipar színesedett. Ma a gólyalábat szórakozás vagy ügyesedés céljából használják legtöbben. Az is kiment a divatból, hogy a nagyobb lagzikra gólyalábakon érkezzenek mulattatók, akik az egykori hiedelem szerint szerencsét hoztak az ifjú párnak. A szerencsére azonban továbbra is szükségük van a gólyalábon járóknak, hiszen mindig adódhatnak váratlan helyzetek. A szerencse persze azokhoz húz, akik nem terhelik meg nagyobb munkával, vagyis olyan jól és kitartóan begyakorolták a felszállás-leszállás fortélyait, hogy a szerencsének már alig maradjon dolga.

Lévai Júlia  


Címkék:

állatkert  állatok  Antarktisz  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  játék  jelrendszer  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf