Hóhérnak lenni

halál, halálbüntetés, hóhér

Mára a legtöbb országban eltörölték a halálbüntetést. Ahol mégis létezik, ott olyan eszközökkel hajtják végre, amelyekhez nem szükséges hóhér jelenléte. A múltban azonban több évszázadon át az akasztás, a lefejezés vagy a máglyára vetés jelentette a halálos ítélet végrehajtását, és ezekhez nélkülözhetetlenek voltak a hóhérok. Az ő munkájuk egy idő után önálló szakmává vált, a középkorban pedig hosszú ideig külön társadalmi osztályt is alkottak, ami egyszerre jelentett előnyöket és hátrányokat a számukra.

A hóhérok munkája és a törvények
Európában a 13-dik században vált önálló foglalkozássá a hóhéri munka. A hóhérok, más szóval bakók alakja ekkor hamar a középpontba került. A bűnözők ebben az időszakban jóval gyakrabban szöktek meg az igazságszolgáltatás elől, mint később, amikor az államok szervezettsége ezt már kevésbé tette lehetővé, ezért ezekben az időszakokban minden egyes kivégzés a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott.

A leggyakrabban így szokták ábrázolni a hóhért. Szerencsére ezzel az öltözékkel ma már csak a farsangi jelmezbálokban találkozhatunk. (Kép: https://lemil.blog.hu/2010/08/22/a_hoher_es_kotele)

A hatalom ezekkel a látványos eseményekkel igyekezett megerősíteni az erejéről és a jogrendszere kérlelhetetlenségéről alkotható képet. A látványosság fokozása érdekében a hóhéroknak gyakran vörös köpenyt és fekete vagy vörös csuklyát kellett viselniük. A legfőbb kötelességük volt, hogy pontosan, gyorsan és szakszerűen végezzék el a feladatukat, vagyis az elítélt kivégzését, amelynek módját a legtöbb országban kezdettől igyekeztek körültekintően szabályozni.

A hóhéri munka tehát jogi szempontból túllépett a barbár cselekvések körén. Az egyik, legfőbb szempont az aránytalan szenvedés – a másik oldalról nézve az öncélú kínzás – elkerülésének igénye volt. Az európai jogrend ezt olyankor is fontosnak tartotta, amikor akár a legelvetemültebb bűnözőről ítélkezett, hiszen az általánosan érvényes, vallásos világnézet minden körülmények között megkövetelte az Isten adományának tekintett élet tiszteletét. Másfelől pedig a halált önmagában a legnagyobb büntetésként értelmezték, ezért további szenvedésekre elvileg nem volt szükség.

Ezért kezdettől jelen voltak az olyan rendelkezések is, amelyek enyhítették a kivégzendők szenvedéseit. Még a máglyahalálra ítélteket is védték ilyen törvények. És miközben őket kifejezetten azért égették meg a városok főterén, hogy a kínhalál látványával is elriasszák az embereket bizonyos bűnöktől, a király, a herceg, a helytartó vagy az inkvizíció képviselője még azelőtt utasította a hóhért az áldozat megfojtására, hogy annak lábát elérték volna a lángok.

Ugyanígy a törvény – vagy pusztán a szokásjog – azt is előírta, hogy ha pallossal vagy bárddal végzik ki az elítéltet, de a hóhér elhibázta és harmadszorra sem sikerült halálos csapást végrehajtania, akkor őrá is szigorú büntetést szabjanak ki. Több országban ki is végezhették az ilyen kontár ítéletvégrehajtót, ha ugyanott azonnal meg nem lincselte őt a feldühödött tömeg. Az ugyanis már nem volt benne a hatalom és a tömeg képletes szerződésében, hogy ez utóbbinak gyomorforgató, rosszullétet okozó vergődéseket is végig kelljen néznie. Az áldozatok elhúzódó szenvedése akár részvétet is kiváltott volna belőlük, azzal szemben, ami a hatalom célja volt, vagyis hogy a nézők kárörömöt és elégtételt érezzenek egy-egy gyors és határozott kivégzés láttán. Mindezek mellett később olyan törvényeket is hoztak, amelyek már egyértelműen érvényesítették a méltányosságot: ha elvétette a hóhér a csapást, akkor az elítéltnek meg kellett kegyelmezni és szabadon távozhatott.

Mindehhez persze hozzátartozik, hogy a jogérvényesítés mellett gyakran ott volt a hatalmi önkény is. A magyar történelemben ennek legismertebb példája Hunyadi Lászlóé (Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsőszülött fiáé), akit V. László királyi tanácsa a Hunyadi családdal való politikai szembenállás miatt (nem mellesleg minden törvényes formaságot mellőzve) fővesztésre ítélt, gyilkosságért és felségárulásért. Az elítéltet 1457. március 16-án Budára, a Szent György térre vitték, amely akkor a legfőbb kivégzőhely volt. A legenda szerint a hóhér háromszor sújtott le rá a pallosával, de Hunyadi nem halt meg, sőt, felállt és hangsúlyozta az ártatlanságát. A szokásjog szerint ilyen esetben a királynak kegyelmet kellett volna adnia, V. László azonban ezt nem tette meg. Ezért a hóhér negyedszerre is lesújtott, amikor viszont már nem vétette el az ütést.

Az akasztásoknál a hóhérnak külön gondot kellett fordítania a kötelek minőségére. A felhasználandó kötélre egy csomót is rá kellett tennie, éspedig egy meghatározott helyen. A csomónak az akasztás során pontosan az áldozat nyaki ütőere fölé kellett kerülnie, hogy amikor a hóhérsegéd kihúzza a sámlit az elítélt lába alól és ettől megrándul a kötél, a csomó azonnal elszorítsa az eret. Ha a csomó rossz helyre került, az elítélt csak fuldokolni, vonaglani kezdett, de nem halt meg, sőt, többnyire az eszméletét sem veszítette el. Ez ismét csak a hóhér kontár munkájára utalt, és nem maradt következmények nélkül.

Milyen kiváltságaik voltak a hóhéroknak?

A hóhérok a kötelezettségeik fejében, és persze a népszerűtlen munka kárpótlásaként is többféle kiváltságban részesültek. Általában nem kellett fizetniük a házért, amelyben a családjukkal együtt laktak – mai szóval szolgálati lakás járt nekik. Egy finn tudós, Hannele Klemettilä-McHale kutatásai szerint gyakran egy speciális jogot is kaptak, amelynek francia szóval havage (hávázs) volt a neve. Ennek jegyében a hatóságok utalványokat adtak a hóhéroknak, akik ezeket élelemre és italra válthatták be a piaci árusoknál. Néhány városban arra is jogot kaptak, hogy összeszedhessék az elhullott vagy megölt, de fel nem használt állati tetemeket, amelyek révén értékes bőrökhöz és fogakhoz jutottak. Ha pedig ezeket eladták, a bevétel után nem kellett adót vagy vámot fizetniük.

Az amerikai történész két könyvet is írt Ferenc mester naplója alapján arról, hogy mit is jelentett a középkor végén hóhérnak lenni. Az egyik könyve címlapján nem a megszokott, riasztó képet látjuk a hóhérokról, hanem egy inkább meggyötört, elgondolkodó embert.

Az sem volt lényegtelen, hogy az ölés bűne óhatatlanul folyamatos erkölcsi dilemmát, feszültséget jelentett a számukra. A francia katolikus egyház ezt azzal enyhítette, hogy felmentette a hóhérokat a gyónási kötelezettség alól. A döntés azon alapult, hogy az ölés nem az ő személyes szándékuk következménye volt, ezért nem terhelheti az ő lelkiismeretüket. Ezzel a hóhérok mintegy örökös ígérvényt kaptak arra, hogy a haláluk utáni isteni igazságszolgáltatás nem fogja rajtuk számon kérni a Tízparancsolat hatodik („Ne ölj”) parancsának sorozatos megszegését. Ami azt illeti, rájuk is fért ennyi vigasz, hiszen az állam és a társadalom egyébként folyamatosan büntette őket a szakmájuk miatt.

Ferenc mester naplójának tanulságai

A hóhérokat a társadalom több téren is kirekesztette. Erről a legrészletesebben egy amerikai történész, Joel Harrington műveiben olvashatunk. Ő két könyvben is feldolgozta egy egykori hóhér, Meister Franz, vagyis Franz Schmidt (1555–1634) hosszú éveken át vezetett naplóját, amely a középkor egyik jelentős dokumentuma. (Részletesebben lásd a Múlt-kor történelmi magazin oldalán.)

Ferenc mester először egy Hof nevű város, majd Nürnberg és Bamberg bakójaként dolgozott, és eközben éles szemű megfigyelőként írt nemcsak a saját helyzetéről, de az őt körülvevő világról is. Az ő a naplójából is kiderül, hogy az emberek például soha nem hívtak volna be egy hóhért a lakásukba, de sok helyen a templomba sem engedték be őket. Még a házasságkötésüket is otthon kellett intézniük, és gyakran a gyerekeiket is kiutasították az iskolákból. Voltak városok, ahol a hóhér háza nem lehetett a település falain belül, a gyerekei pedig csak más hóhérok gyerekeivel házasodhattak.

K. Nagy Sándor A hóhér és a halálbüntetések című művének illusztrációja 1914-ben így ábrázolja a múlt század elejének akasztófáját.

Ez a társadalmi kirekesztettség, elszigeteltség szükségképpen ahhoz vezetett, hogy a hóhéroknak szinte csak alvilági alakokkal volt kapcsolatuk, miközben ők maguk korántsem tartoztak a lecsúszók vagy a társadalmi normákat megszegők közé. A hóhérok között feltűnően nagy arányban voltak írni-olvasni tudó, kifejezetten művelt emberek, akik az anatómiát is kitanulták, hiszen ennek jó része nélkülözhetetlen volt a szakmájukhoz.

Ezt a helyzetet az is erősítette, hogy mivel hóhérnak maguktól nem szívesen jelentkeztek az emberek, a helyi uralkodók, fejedelmek erőszakkal neveztek ki erre alkalmasnak tartott személyeket a szakmájukban már bizonyított alattvalók közül. Ilyeneket pedig leggyakrabban az orvosok, hentesek, kézművesek vagy tanítók között találhattak. És mivel a hóhér foglalkozásával magasabb fizetés és több juttatás is járt, a kiemeltek végül beletörődtek az erőszakos kinevezésükbe.

Eredetileg maga a naplóíró Ferenc mester is orvos szeretett volna lenni. Mi több, meglehetősen magas szintű tudásig jutott el ezen a területen, ám végül mégis engedelmeskednie kellett az akkor már erősen érvényesülő szabálynak: a fiúknak tovább kell vinniük apjuk mesterségét. Így neki is hóhérrá kellett lennie, de közben nem tett le a gyógyítói tudása hasznosításáról sem. Frantz Schmidt nagyjából öt évtizeden keresztül működött egyszerre orvosként és hóhérként. Feljegyzései szerint miközben 394 embert végzett ki és nagyjából ugyanennyit kínzott meg (általában korbáccsal) a hatóságok elrendelésére, 15 ezernél is több embert kezelt orvosként. Vagyis a fő tevékenysége az emberek egészségének, életének megmentése volt, ám ezzel sem tudta elkerülni, hogy mégis mindenki csak a hóhért lássa benne.

De általában is jellemző volt, hogy a hóhérok gyerekei az orvosi szakmába próbáltak elmenekülni az apjuk mesterségének továbbvitele elől. Ez azonban csak kevesüknek sikerülhetett, mert inkább az volt a jellemző, hogy ha be is jutottak az orvosi egyetemekre, végül a többiek mégis elkergették onnan őket, mondván, hogy akinek az apja olyan „tisztátalan” munkát végez, mint az övék, az maga is csak tisztátalan lehet. Ferenc mester feljegyzéseiből azonban az is kiderül, hogy neki legalább az élete utolsó éveiben sikerült megszakítania a láncot. Elérte, hogy az uralkodó közbejárásával visszaállíthassa a családja jó hírnevét, és megmenthesse a fiait attól, hogy kényszerűen az ő munkáját vigyék tovább.

Magyarországon a hóhérok szerepe korántsem volt ennyire jelentős, amihez az is hozzájárult, hogy II. József eltörölte a halálbüntetést. Ezt azonban a jakobinus mozgalmak idején, 1795-ben visszaállították, majd ennek jegyében végezték ki a mozgalom vezetőit a Vérmezőn, május 20-án. Az első modern magyar büntetőtörvénykönyv, az 1878-as Csemegi-kódex azután leszűkítette a halálbüntetéssel sújthatók körét – csak a király személye elleni felségsértés és gyilkosság esetén engedte alkalmazni –, ám egészében érvényben hagyta, és ez csak a rendszerváltás új alkotmányával változott meg, 1990-ben. Hazánkban az utolsó kivégzést 1988. július 14-én hajtották végre: egy 27 éves férfit akasztottak fel különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. 1990 óta azonban a halálbüntetéssel együtt a hóhéri szakma is megszűnt.

Lévai Júlia


Címkék:

1917-es szocialista forradalom  A kis herceg  Ady Endre  Aiszóposz  Aitken  Albert de Mun  Ammut  Anaximandrosz  Angol Park  Antarktisz  Antoine de Saint-Exupéry  Anubisz  Apollón  Arisztotelész  Arkhimédész  Artemisz  Asszír Birodalom  Aszklépion  Aszklépiosz  Atlanti-óceán  Augustus  Ausztrália  Babits Mihály  Baradla-barlang  Belgium  Benedek-rend  Besztercebánya  Biblia  Biblioteca Joanina  Bornemisza Anna  Budapest  Budapesti Vidám Park  Carl Friedrich Gauss  Charles Babbage  Charles de Gaulle  Chicago  Churchill  Claude Chappe  Curiosity  Cynara  Danaé  Dante  Dante Alighieri  Dionüszosz  Dzsingisz kán  Dávid király  Edward Jenner  Egri csillagok  Emese  Erzsébet királyné  Esterházy Miklós Móric  Esterházy Péter  Fahrenheit  Fehérlófia  Fekete István  Ferenc József  Ferenc pápa  Fiume  Formózusz pápa  Fourier-transzformáció  Franciaország  Fribourgi Unió  Föld  Földközi-tenger  Fővárosi Állat- és Növénykert  Galilei  Galénosz  Geomancia  Guinness rekordok  Hans Christian Andersen  Hedy Lamarr  Hippokratész  Hitler  Homo sapiens  Héber Biblia  Héra  Hérodotosz  I. Erzsébet  India    Jackie Cochran  Jahve  James Prescott Joule  Japán  Jean de La Fontaine  John D. O’Sullivan  Jules Verne  Julius Caesar  Justh-párt  János vitéz  Jézus  József Attila  Kaffka Margit  Kheirón  Királyok Völgye  Kivonulás könyve  Kolumbusz Kristóf  Koppenhága  Korónisz  Kosztolányi Dezső  Kréta  Kyatice-kultúra  Károlyi Mihály  Kígyótartó  Kína  LOGICO  La Trappe  Las Vegas  Lazarro Spallanzani  Lazzaretto Vecchio  Leonardo da Vinci  Liège  Louis Pasteur  Lucifer  Lukács László  Lyme-kór  Léda  Mafra-palota  Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület  Magyar Természettudományi Múzeum  Marco Polo  Margit-sziget  Margitsziget  Marokkó  Mars  Medúsza  Melbourne  Mesekönyvek  Mexikó  Mezopotámia  Mi MICSODA  Milánó  Mithridatész  Monte Cristo grófja  Munkás Szent József  Mária  Mária Terézia  Mária csillaga  Márton kenyere  Mátyás király  Mózes  Nagy Konstantin  Nagy Sándor  Nagy-korallzátony  Napóleon  Nautilus  Nelson altengernagy  Newton  Nivelles  Nobel-díj  Normandia  Normandiai partraszállás  Notre-Dame  Nursiai szent Benedek  Nyugat folyóirat  Nyulak szigete  Olimposz  Oroszország  Országház  Pallasz Athéné  Pegazus  Perszeusz  Perzsia  Pesti Állatkert  Petőfi Sándor  Plinius  Pompeius Magnus  Popham-kód  Porete-i Margit  Portugália  Poszeidón  Párizs  Pégaszosz  Rijeka  Robert Owen  Roosevelt  Róma  Római Birodalom  Santorius  Sinanshao  Sixtus-kápolna  Skócia  Stephen Hawking  Szent Heléna  Szent Margit  Szent Márk székesegyház  Szent Patrik  Szent-Györgyi Albert  Szerb Antal  Szicília  Szociáldemokrata Párt  Szogdia  Széchenyi István  Thesszaloniké  Tiberius császár  Tisza István  Titanic  VII. István pápa  Vatikán  Velence  Velencei Köztársaság  Verona  Vosztok-tó  Vurstli  Városliget  Vénusz légycsapója  Werbőczy István  Wilhelm Emmanuel Ketteler  XIII. Leó pápa  XV. Lajos  Xántus János  Zeusz  anemométer  antibiotikum  archea  articsóka  autofágia  autó  axolotl  baktérium  barlangok  barlangrajz  beginák  beginázs  belsőégésű motor  betegség  biológia  bozóttűz  buddhizmus  béka  békakirály  békamentők  békák  búvárfelszerelés  búvárharang  búvárkodás  cidrimókus  cineol  ciszterciták  citoplazma  corona  csapdaállítók  csatorna  császármetszés  császárság  csütörtök  cégér  céhek  címer  delej  denevér  diadém  dob  drón  dízelmotor  dórok  echolokáció  egyensúly  egyiptom  egyszarvú  ektoparazita  emlős  epekő  eretnek  etimológia  etruszkok  eukaliptusz  fasírt  fejdísz  fejlesztés  fekete lyuk  feketehimlő  felvilágosodás  feng-shui  finommotorika  fogkő  foglalkoztató  folyadékkristály  frank  fáraó  félelem  füst  füstjelzés  füstölgő  gabona  galea  gallok  griffmadár  gyerekjáték  gyufásdoboz  gyárak  gyógyszer  gyógyszertár  gyógyítás  gyöngy  gyöngyhalászat  gót  gőzgép  gőzhajó  hableány  hadművelet  hajmosás  hajógyártás  hajózás  halál  halálbüntetés  hangsebesség  hatalom  higany  himnusz  hiszti  hullazsinat  hullámvasút  humanizmus  háború  hóhér  húsevő nyövények  hőmérséklet  hőmérő  ikozaéder  illat  immunitás  indiánok  inga  interjú  internet  ipari forradalom  iránytű  iskolakezdés  iskolaérettség  istenek  jel  jelhordozó  jelrendszer  járvány  játék  kakas  kalauzhajó  kalogathia  kalóz  kalózlevél  kalózállam  kamelaukion  kamikáze  kancsókák  kapitalizmus  karantén  kardigán  karmosbéka  karthauziak  katapult  kausia  kavicsok  kereskedelem  kereszténység  keszonbetegség  királynévíz  klímaváltozás  koala  kolera  komló  koncepciós per  kopoltyú  korall  korona  koronavírus  koszorú  kullancs  kálvinizmus  készségfejlesztő  kétszikűek  kétéltűek  kígyó  kínai nagy fal  kínaiak  kódrendszer  kórház  kölni  könyvtár  kötéltánc  közegészségügy  kőzetek  lazarett  lincselés  lizoszóma  lovasfutár  lárva  látás  láz  lázfa  légiposta  légzés  lövedékvető  lúg  magasság  magnetoszféra  magnetosztrikció  malária  mandula  manna  mannatövis  mannazuzmó  manufaktura  marcipán  masszázs  matchbox  mechanikus szerkezet  mese  mesék  metamorfózis  meteorológia  mikrobiológia  mimivírus  mirtuszfélék  misztikus lények  mitokrondrium  moszkító  munkások  mutualizmus  mágnes  mágnesesség  mágnesség  május  május 1  második világháború  méhlepény  méreg  narentinok  narvál  neandervölgyi  nimfa  nyál  nyár  népmesék  népvándorlás  olimpia  olvasás  organellum  oxigénfelvétel  parfüm  paróka  pedagógus  permafroszt  pestis  pilóta  placenta  postakocsi  pszichológus  pápaság  pékség  rajz  rekamié  repülés  repülőgép  repülőtér  retina  robot  rádiócsillagászat  rák  rákgyógyszer  régészet  rózsaolaj  sajt  sampon  sejtek  sellő  selyemút  sisakkorona  sport  szakszervezetek  szalamandrafélék  szanatórium  szappan  szavak  szem  szemafor  személynevek  szendvics  szerzetes  szerzetesrendek  szocializmus  szogdok  szonár  sztrájk  szász  szélkakas  szélzsák  szúnyog  szúnyoglárva  szülés  sör  tamariszkusz  tanulójáték  teaút  tenger  tengeralattjáró  terhesség  terhességi teszt  terroristák  teszt  tesztelés  thrákok  tirrének  tisztálkodás  tobzoska  torpedó  trappista sajt  trappisták  turul  tájoló  távíró  törökfürdő  tükörtávíró  tüntetés  tőzsde  tűz  tűzoltók  ultrahang  unikornis  utópista szocializmus  vakcina  vakság  vasút  vegyszer  vesekő  veszteglőház  veszélyeztetett fajok  vidra  vidámpark  vikingek  világháború  virágállat  vizelet  vonatrablás  védőoltás  vérvörös csütörtök  vírus  víz  vörös nemeskorall  vörösfenyő  wifi  zsilip  zászló  Álmos  Északi-sark  Óbudai Hajógyár  Ószövetség  Ótestamentum  állatkert  általános választójog  átalakulás  éhínség  élesztősejtek  élőhely  élősködők  ízeltlábúak  óceán  ókor  ókori Egyiptom  ókori Görögország  öngyilkos merénylők  úthálózat  ősbaktérium