Nicholas Oldland: A melegszívű medve, A hebrencs hód, A jámbor jávorszarvas

A három kötet között inkább hangulati különbségeket fedeztünk fel (többes szám = családilag). A mindent és mindenkit megölelgető melegszívű medve az egyik legcukibb erdei állat, akit valaha láttunk, míg a jámbor jávorszarvas talán a legfelnőttesebb módon jellemváltó gyerekkönyv-szereplő a világon. Ha újabb „leggel" jellemezzük, akkor a hebrencs hód a másik két szereplő legjobb ötvözete, merthogy alapvetően egy kedves és barátságos állatkáról van szó, aki a saját elbaltázottságára rádöbbenve tudatosan változtat és akarattal, kitartással helyrehoz mindent, amit elrontott.

Na jó, ez így kissé didaktikusnak hangzik, de a rövid, jól kezelhető méretű könyveket lapozgatva és manóféléknek felolvasva a didaktika egyáltalán nem érezhető. Nyilvánvalóan nem is szándékos, és többek közt ezért is érdemesebb egyszerűen csak élvezni a történeteket, mintsem felnőtt fejjel a karakterek ilyen-olyan átalakulásán gyötrődni. Merthogy Oldland medvéje, szarvasa és hódja nagyon kedves, nagyon szerethető és nagyon aranyos figurák. Nem csoda, hogy hirtelenhopp világsikernek örvendenek, és remélem, a szerző eléggé felbátorodott ezen, hogy az elkövetkező évek során újra meg újra megörvendeztesse a világ gyermekeit néhány újabb alkotással.

Habony Gábor
2013. január 30.
Ekultura.hu

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A melegszívű, a jámbor, a hebrencs és a fordító

A kanadai illusztrátor igazi picture bookokat tett le az asztalra, és nem is egyet, hanem mindjárt hármat. A történetek nem függnek össze, a szereplők átsétálnak ugyan egymás könyveibe, de önálló alkotások ezek. Persze az is igaz, hogy ha valaki megszereti a melegszívű medvét, biztos vágyni fog a szarvas és a hód történetére is.

A figurák bumfordian kedvesek, a történetek pedig szeretni valóan tanulságosak.

Nem sok kifogásolnivalót találtam a könyvekben, csupán a címek fordításával voltam elégedetlen. Az eredeti angol címek szintén alliterálnak, de emellett az alaptémát is kiemelik. A fordító ragaszkodott az alliterációhoz, így viszont túlzottan megkötötte a saját kezét, és a címben kiemelt tulajdonság néhol félrevezető lett. Mindhárom könyv egy-egy emberi tulajdonságot mutat be. Az első olvasat után a „jámbor jávorszarvas"-on akadtam fenn – mint egy hálón –, mert ez a szarvas nem jámbor, hanem félénk, bocsánat, „beszari", és lássuk be, a kettő nem ugyanaz; a hód sem hebrencs, hanem munkamániás, elfoglalt (The Busy Beaver), a medve pedig maga a nagy ölelés (Big Bear Hug). Sokkal szerencsésebb lett volna a fogalmakhoz, mint a formához ragaszkodni. Azért is fontos ezekben az esetekben a pontosság, mert azokat a gyerekeket, akik ezekből a könyvekből tanulnak meg egy-egy kifejezést, félrevezetheti a történet. Én gyakran mondom a lányomra, hogy hebrencs, csélcsap, de ez nem ugyanaz a hebrencsség, amit a hód történetéből kiolvashat.

A kukacoskodás után nézzük meg közelebbről is ezeket a remek könyveket! Hódunk egész nap csak rágja a fákat, már többet is döntött ki, mint amennyire szüksége lenne, de nem tudja abbahagyni. Egy napon az egyik fa a fejére esik, és kórházba kerül. Az ágyon mozdulatlanul kell feküdni, így jut ideje arra, hogy végiggondolja az „életét", s elhatározza, hogy megváltozik. A madaraknak új fészket épít, bocsánatot kér a barátaitól, facsemetéket ültet – és ebben pont úgy elfárad, mint az állandó „fakitermelésben".

A melegszívű medve válogatás nélkül mindenkit és mindent megölelt, de legjobban a fákat szerette ölelni. Mígnem találkozott egy favágóval, aki ki akart vágni egy fát, s „életében először elment a kedve az öleléstől". Már majdnem megtámadta az embert, de ekkor „nagyot sóhajtott, és úgy döntött, azt teszi, amihez a legjobban ért. Átkarolta, és magához szorította a favágót!" A favágó elmenekült, a fa életben maradt.

Szarvasunk pedig, aki nem tudja élvezni az életet – nem ugrál a barátaival a pocsolyákban az eső miatt, nem síel a hó miatt –, megelégeli ezt egy szép napon, vitorlát bont és elhajózik. Egy lakatlan szigeten köt ki, ahol mindent neki kell előteremtenie. Ivóvizet talál, tüzet rak, menedéket épít, halat fog, és barátra lel (Robinson Péntekjéhez hasonlóan) Tegnapban, a teknősben, végül olyan szarvassá válik, amilyen mindig is szeretett volna lenni. Ekkor egy utasszállító hajó felveszi, és visszaviszi a barátaihoz az erdőbe. Megkereste és megtalálta önmagát, a legtöbbet hozta ki az életéből, amit csak lehetett, mint ahogy erre az eredeti szójátékra épülő angol cím is utal (Making the Moose Out of Life / Making the most Out of Life).

A sorozat három része közül ez utóbbi méltán nyerte el tavaly a legjobb gyerekkönyvnek járó díjat a Bank Street Children's Book Committee-től. Remélem, Nicholas Oldland rengeteg humorral átszőtt történetei sok gyerek könyvespolcára felkerülnek! (Tessloff Babilon, 2012)

Fordította: Rozgonyi Sarolta

Edinger Katalin
2012. december 13.
meseutca.hu