Sárkányok – II. rész

https://www.tessloff-babilon.hu/sarkanyok---ii--resz kultúrtörténet, sárkány

Az európai kultúrtörténetnek ugyancsak ismert szereplője a sárkány, amely azonban nem igazán kötődik a kínai, alapvetően pozitív sárkánykultuszhoz. Az európai képzetek a görög mítoszok szigorúbb felfogására vezethetők vissza, és ezeket azután a bibliai szövegek formálták tovább. Az angol „dragon” kifejezés maga is a görög drakón (δράκων) szóból ered.

A középkor idejére alapvetően kétfajta sárkány képe alakult ki: a többfejű, amely tüzet okádott és embereket, állatokat rabolt, valamint a repülő sárkány, amely elérhetetlen magasságokban lakott, rontást hozott, vihart keltett és inkább a fátumot jelentette. Mindkét típusnak több változata alakult ki, de a róluk szóló mesékben, történetekben többnyire gonosz, démonszerű lényként szerepel.

Kiméra
A görögök igencsak vegyes testösszeállítású szörnyalakjáról, a Kiméráról az olaszországi Arezzóban is találtak egy szobrot, a Kr.e.V-IV. századból. Ma a firenzei Archeológiai Múzeumban látható. (Kép forrása)

Egyre több itt a fej!

Több ókori mítoszban is megesik, hogy valaki már akkor el akarja pusztítani egy isten gyermekét, amikor az még meg sem született. A várandós isten többnyire valamilyen csoda folytán megmenekül, és az utódja pedig megörökli természetfölötti erejét. A görög mitológiában például Létót, Zeusz kedvesét üldözi így Python, a sárkányszerű kígyó, aki Apollón megszületését szeretné meggátolni. Létó azonban elmenekül és szerencsésen megszüli gyermekét, aki azután meg is öli a rá fenekedő Pythont.

A sárkány még sok helyen felbukkant a görögöknél, így például olykor az alvilágot őrző kutya, a Kerberosz (később, a latinban: Cerberus) is sárkányként jelent meg. Ugyanígy sárkánynak látták a Lerna mocsarában élő, többfejű hidrát, valamint a Kimérát is, aki az egyik legkülönlegesebb figura volt a mitológiában. Őt tűzokádó női szörnyként ábrázolták. A felsőteste oroszlánt formázott, a törzse kecskét, hátul pedig határozottan pikkelyes sárkányra emlékeztetett. Elsősorban a veszélyes szelek tartoztak az uralma alá.

A görögök a sárkányokat gyakran ábrázolták háborús jelképként is. Homérosz eposzában, az Iliászban például Agamemnon király pajzsára egy kék, három fejű kígyó volt rávésve. A Heszperiszek aranyalmafáját szintén egy olyan rémalak őrizte, amelynek testén túltengtek a fejek: a sok nyelven beszélő Ládón, akit azután Héraklész ölt meg, száz koponyával is rendelkezett. Ládón esetében azonban már egy új típussal: a kincset őrző sárkánnyal találkozunk, amely azután a germán mítoszokban is megjelenik. A görögöknél pedig a kolkhiszi aranygyapjúról szóló mítoszban látunk egy hasonlót, akivel majd Iaszón száll szembe.

Iaszón és a thébai Kadmosz pedig azzal váltak nevezetessé, hogy elvetették egy megölt sárkány fogait, amelyekből azután a spártaiak ősei keltek ki. Ez a kép olyannyira meghatározóvá vált, hogy még a 19-dik századi magyar irodalomban is felbukkant. Vörösmarty Mihály Az emberek című versében általánosította a gondolatot, a végén egy azóta is szállóigeként használt megfogalmazással:

Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyűlölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

Sárkányok a zsidó és keresztény Bibliában

Az első, ókori egyistenhitben, a zsidóság hitében kiemelt szerepet játszott a teremtés pillanata. Az egyistenhitet megelőző, kozmogóniai mítoszokban pedig ott volt a sárkányok képzete, amely érthetően az új vallásba is utat talált. A Teremtés könyvének (Genezis) első fejezetében az áll, hogy Isten a vízi állatokat a teremtés ötödik napján alkotta meg, s ezek közül először a „nagy vízi állatok” különböző fajait hozta létre. Az ezeket jelölő héber szót, a tannimot ma is alkalmazzák a különleges élőlények megnevezésére. A sárkány egyszerre viselte az alvilági kígyó és az égi madár jegyeit, egészében véve pedig a sötétség és a fény, a föld és az ég ellentétét is kifejezte.

A lángokádó sárkány a tűzzel és a Nappal is kapcsolatban áll, de a teremtés ősi vize és a pusztulás vízözöne egyaránt kapcsolatba hozható vele. Alakja tehát egyre inkább a Jó – Rossz kettősségének terébe került bele, ahol azután a Rossz, vagyis a teremtő Istennel szemben álló őserők szerepét osztották ki neki. Óriási kígyóként, repülő kígyóként, tengeri szörnyként, cetként, de bármiféle antropomorf (ember formájú) szörnyként is megjelenhet. Fejeinek sokasága pedig a megsokszorozott testi és szellemi erő ősi jelzése volt. A sárkány a kezdet és a vég őreként a rejtett tudás képviselője is lehetett (ahogyan a velejéig gonosz Lucifer is rendkívül okos és találékony volt).

Nehezíti az azonosítását, hogy később a különböző országok bibliafordítói olykor nem ismerték azokat az állatokat, amelyekre a bibliai szövegek utaltak (például a struccot), ezért vélhetően olyasmit is egyszerűen sárkányként neveztek meg, amelyek konkrétabb, de Európában akkor még ismeretlen élőlények voltak.

A Leviatán végső legyőzése
Francia festő, szobrász és könyvillusztrátor 1865-ben így képzelte el a Leviatán végső legyőzését.(Kép forrása)

Ki volt Leviatán?

Az egyik, különleges bibliai állat a Behemót, amelyről Jób könyvében olvashatunk. Viszonylag szelíd, növényevő állatként jelenik meg, a csontjai és a lábai azonban meglehetősen erőteljesek. Sokan úgy gondolják, hogy itt lényegében a vízilóról volt szó. Ugyanakkor okkal tekinthetünk rá úgy, mint akár a mi, későbbi népmeséink sokfejű sárkányainak ősére, hiszen „leheletével meggyújtja a szenet”, vagyis tűzokádó fajta.

A legerőteljesebb bibliai sárkány azonban nem ez, hanem a szintén Jób könyvében leírt Leviatán, amely egy hatalmas, tengeri állat. Alakját valószínűleg a krokodilok ihlették, ugyanakkor a kígyókra is hasonlít, hiszen már a neve is a „tekergőző” jelentésű „liw-wi-jatan” (héber) kifejezésből ered.

A leírás szerint „fogai körül rettegés lakik”, és ha megmozdul, „felkavarja a mély vizet”, örvényeket okoz. Természetesen ő is képes a tűzokádásra: „Szájából tüzes szikrák omlanak ki, lehelete meggyújtja a holt szenet, és szájából láng lövell elő.”

Bármilyen furcsa is, de épp a tűzokádás bizonyítja, hogy ezeknek a túlzó leírásoknak mégis lehetett némi valós alapjuk. Ugyanis léteznek olyan állatok, amelyek valóban képesek tűzszerű jelenségeket előállítani a testükben. Igaz, azok mai fajai épp nem a legnagyobbak közé tartoznak. Ilyen például a Brachinus nevű rovar is, amelynek maró hatású anyagok befogadására alkalmas kamrái vannak a potrohán. Ha támadás éri, néhány mirigyéből hidrogén-peroxidot, hidrokinonokat és egy enzimet választ ki, és ezeket összekeverve egy kis fúvókán keresztül forró robbanó elegyet hoz létre. Akár másodpercenként ötszáz alkalommal is képes forró és hatalmas pukkanásokkal kiáradó gázokat kilövellni magából! (Ezért is nevezték el pöfögő futrinkának.)

A kriptozoológusok, vagyis a rejtőzködő állatokkal foglalkozó tudósok szerint azonban a Föld kevésbé ismert, rejtett területein, a vizek legmélyén ennél jóval nagyobb lények is létezhetnek, amelyek szintén képesek hasonló védekező mechanizmusok alkalmazására. Néhány kacsacsőrű dinoszaurusz csontvázlelete is arra utal, hogy ezeknek az állatoknak a koponyájában lehettek hasonló „robbanókamrák”. És azon nincs mit csodálkozni, hogy amikor még sem a kémia, sem a biológia nem létezett, ezeket a jelenségeket az emberek inkább valamiféle szándékolt gonoszság megnyilvánulásának látták.
Így azután Leviatán is az örök, szinte elpusztíthatatlan emberi hatalomvágy szimbólumává vált, akit Ézsaiás próféta szerint majd csak az Utolsó ítélet után lehet végérvényesen legyőzni

Addig mindenesetre Leviatán az európai államelméletbe is bevonult: az angol filozófia kiemelkedő alakja, Thomas Hobbes (1588 –1679) az egyik, legfontosabb művének a Leviatán címet adta, és ebben a bibliai szörny a közakaratot képviselő állam megtestesítője. Az államnak ugyanis Hobbes szerint korlátlan a hatalma, de csak addig, amíg valóban képes megvédeni azokat, akiknek a nevében és a megbízásából működik.

Sárkányölő Szent György
Sárkányölő Szent Györgyöt erről a különlegesen szép novgorodi ikonról ismerik a legtöbben a világban.

Sárkányölő Szent György

Ha máshonnan nem, az egyik leghíresebb novgorodi ikonról sokan ismerik Sárkányölő Szent György alakját. György Kappadókiából származó katonatiszt volt, aki anyja hatására tért át a keresztény hitre, és ettől kezdve kérlelhetetlenül küzdött a pogány vallások ellen. Emiatt a perzsa király, Dadianosz (más legendák szerint a latin Diocletianus) börtönbe zárta, ahol borzalmas kínzásokat kellett elviselnie. A legenda szerint maga Krisztus adta tudtára egy látomásban, hogy szenvedései hét évig fognak tartani, és ezalatt háromszor meghal és föltámad.

A sárkányölő motívum csak később kapcsolódott a György-legendákhoz: azokban az időkben, amikor különösen fontossá vált a hit megerősítése. A mese alkalmas volt annak kifejezésére, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában képes legyőzni.

A legenda szerint Silena városa közelében volt egy tó, amelyben egy gonosz sárkány lakott. Ez egy ideig megelégedett azzal, hogy az emberek naponta két juhot adtak neki, ám amikor elfogytak a juhok, arra kényszerítette őket, hogy embert áldozzanak neki. Egy napon a király lánya került volna sorra. A lány sírva ment ki a tóhoz, ám épp arra lovagolt György, aki biztos volt benne, hogy Krisztus meg fogja segíteni őt, ezért eldöntötte, hogy szembeszáll a sárkánnyal. Az indult is kifelé a zsákmányáért a vízből, amikor György keresztet vetett magára, és bátran szembelovagolt vele. Hosszú lándzsájával sikerült is olyan erővel megdöfnie a sárkányt, hogy az a földre zuhant.

Az így megmenekült királylány a sárkányt egy nyakára kötött övvel vezette be a városba. Ott először nagy volt az ijedelem, György azonban elmondta nekik, hogy őt az Úristen küldte, azzal a feladattal, hogy szabadítsa meg őket a sárkánytól. Ennek azonban az a feltétele, ha ők is hisznek Krisztusban és megkeresztelkednek. Más választásuk nem lévén, a király és a nép megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját, és megölte a sárkányt. Ezután az esemény színhelyén templomot építettek, amelynek oltáránál új forrás fakadt, gyógyító vízzel.

Györgynek egyébként Szíriában a 4-dik századtól vannak templomai. Egyiptomban 40 templom és kolostor, Cipruson pedig hatvannál is több szentély viseli a nevét. Elsősorban az ortodox kereszténység területein él a kultusza, s az ikonokon és templomi zászlókon ő az egyik leggyakrabban látható figura.

Lévai Júlia


Érdekelnek a "valódi" sárkányok?

Mi MICSODA Hüllők és kétéltűek – Gekkók, békák, varánuszok
Mi MICSODA Ősi hüllők birodalma – Dinoszauruszok


Címkék:

állatkert  állatok  Antarktisz  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  játék  jelrendszer  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf