Tokió és az olimpiák

https://www.tessloff-babilon.hu/tokio-es-az-olimpiak kultúrtörténet, sport

Tokió már háromszor is megkapta a nyári olimpiai játékok rendezési jogát, ám eddig csupán egy alkalommal fordult elő, hogy minden szabályosan zajlott le az esemény körül. Az első esetben Japán a saját háborús tevékenysége miatt esett el a rendezés jogától, a harmadik alkalommal pedig a világjárvány miatt maradt el a rendezvény. De mi történt 1964-ben?

Tokió 1940 és 1964

Tokió először – egyszersmind első ázsiai országként – 1936-ban nyerte el az 1940-es nyári olimpia rendezési jogát. Mivel azonban 1937-ben Japán megtámadta Kínát, és a következőkben folyamatosan hadban állt vele, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végül visszavette a nemzetek békés versengését hirdető játékok rendezési jogát. Ezek helyszínéül ezután Helsinkit jelölték ki, ám a második világháború miatt ebben az évben ott sem került sor az olimpiára.

A háború után először 1948-ban rendeztek olimpiát, mégpedig Londonban. 1952-ben jött ismét Helsinki, 1956-ban Melbourne, majd 1960-ban Róma következett, míg az 1964-es rendezvényekre Tokió is megkaphatta a jogot. Ez az olimpia pedig igen sok szempontból emlékezetes maradt. Az európai nyilvánosság ekkor figyelt fel igazán Japán kiemelkedő technikai fejlettségére.

Az első, Ázsiában rendezett és szeptember 29-én induló olimpiát rendkívüli műgonddal készítették elő. A Tokió 1964: esős békemenet című cikk szerint a japán kormány hatalmas összegeket költött a fejlesztésekre. Nemcsak a meglévő létesítményeket korszerűsítették, hanem új stadionokat, szállodákat, autópályákat és metróvonalakat építettek. Sőt, kilenc nappal az olimpia megnyitója előtt átadták a világ akkor leggyorsabb vasútját, a Tókaidó Sinkanszent is. A rendezvény egyetlen szépséghibája az volt, hogy Tokióban az olimpia idején szinte végig esett az eső.

A rendkívüli felkészülés része volt a műholdas rendszer beállítása is. Az olimpiák történetében először élőben és színesben lehetett közvetíteni a versenyeket, így az adást 600 millióan követték figyelemmel világszerte. Igaz, a közvetítések többségét még fekete-fehérben lehetett csak látni, de mivel ekkor Európa nagy részén, így például Magyarországon sem gyártottak színes tévét, ennek nem volt jelentősége. Először ezen az olimpián alkalmaztak lassított visszajátszást, számítógépes idő- és adatrögzítést, elektronikus időmérést, és ami a legfontosabb: célfotót. Mindezek bevezetésétől az olimpia hivatalos időmérője a japán Seiko cég lett.

Mivel az élő közvetítések rögzítéséhez ekkor még nem volt meg a megfelelő technikai háttér, a magyar televíziós sportriporterek nem utaztak ki az olimpia helyszínére, hanem egy berlini stúdióból kommentálták az eseményeket. A rádiós Szepesi György és Szűcs Ferenc viszont a korszerű víz alatti kábeleknek köszönhetően Japánból közvetíthetett. (A kábel egyébként egy alkalommal jelentős izgalmat is okozott a közvetítésekben: egy alkalommal ugyanis egy tengeralattjáró elszakította, és emiatt a rádióhallgatók legnagyobb rémületére hirtelen eltűntek az éterből a hangok. Ennek részleteit itt tudod elolvasni.)

Stadion

Tokióban 2019-ben készült el az új olimpiai stadion, amelyben eredetileg 2020-ban gyújtották volna meg először az olimpiai lángot, ám ez a Covid-járvány miatt egy évvel eltolódott. A játékok nevében azonban ettől függetlenül megtartották a 2020-as dátumot, és – ha csak nem jön közbe esetleg még egy járvány – az olimpiák a következőkben a régi időbeosztás szerint követik egymást. (Fotó: http://olimpia.hu/elkeszult-az-olimpiai-stadion-tokioban)


Mi mindentől maradt emlékezetes a ’64-es olimpia?

Japán háború utáni, békés politikáját szimbolizálta, hogy a megnyitó ünnepségén az olimpiai lángot nem egy élsportoló, hanem egy olyan fiatalember gyújtotta meg, aki 1945. augusztus 6-án, az első atombomba ledobásának napján született Hirosimában. Az ünnepséget egyébként Hirohito császár nyitotta meg, rekord számú résztvevő előtt. Ezen az olimpián 93 nemzet 5140 sportolója vett részt, és új olimpiai sportágakat is beiktattak: ekkor jelent meg először a női ötpróba, illetve a Japánban régóta népszerű cselgáncs és a női röplabda.

Jellemző volt a versenyek színvonalára, hogy Tokióban 41 világrekord is született, és igen sokan itt tettek szert a nemzetközi hírnevükre. Ilyen volt például az amerikai úszó, Don Schollander, aki négy aranyérmet is szerzett, a japán Vatanabe Oszamu, akivel szemben a szabadfogású birkózásban senki nem tudott pontot szerezni, és a szovjet tornásznő, Larisza Latinyina is, aki két arany-, két ezüst- és két bronzéremmel tért haza Tokióból.Az október 24-ig tartó játékok éremtáblázatán az Egyesült Államok állt az első helyen (90 éremmel), a másodikon a Szovjetunió, a harmadikon Japán.

A magyar csapat a hatodik helyen végzett, összesen 22 éremmel, amelyből 10 volt az arany, 7 ezüst és 5 bronz.Magyarországot egyébként 17 sportágban 182 sportoló, 150 férfi és 32 nő képviselte, és a megnyitón a nemzeti lobogót (ahogyan az 1968-as és az 1972-es játékokon is) a gerelyhajító Kulcsár Gergely vitte. Aranyérmes lett Hammerl László (sportlövészet), Kozma István (kötöttfogású birkózás), Pézsa Tibor (kardvívás), Polyák Imre (kötöttfogású birkózás), Rejtő Ildikó (tőrvívás), és Török Ferenc (öttusa, egyéni). Rejtő Ildikó egyúttal a legeredményesebb olimpikon is volt, hiszen ő a tőrvívó csapat tagjaként is a dobogó tetejére állhatott. A csapatok közül a női tőrcsapat mellett még a férfi párbajtőr-csapat és a férfi vízilabda- és labdarúgó-válogatott nyert aranyérmet.

De a sportolók mellett néhány, addig kevésbé ismert művészeti ág is népszerűvé vált: a játékokhoz kapcsolódó kulturális rendezvények révén vált ismertté például a taiko (japándob) és a csoportos dobolás gyakorlata. Az 1964-es olimpia sikere, jó hangulata később is olyan mélyen élt az emberek emlékezetében, hogy az ötvenedik évfordulóján, 2014-ben Tokióban ismét összegyűltek a városban azok a sportolók, akik még megérhették ezt az időszakot. Az ünnepi eseményeket az akkori versenyek helyszínein rendezték meg, és az Olimpiai Stadionban ismét felvonultak a csapatok, a nemzeti lobogóikkal. A magyar zászlót ezúttal is Kulcsár Gergely, olimpiai ezüstérmes gerelyhajító vitte. A megemlékezés felemelő pillanatairól itt olvashatsz.

Az 1964-es olimpia lezárására egy dal is született Sayonara Tokyo (Viszontlátásra, Tokió!) címmel. Ez azután pillanatok alatt hatalmas slágerré vált szinte az egész világon. Magyarországon különösen, ahol a Hungaroton a következő év elejére lemezen is kiadta magyar előadókkal (a szöveg japán maradt). Így ez az olimpia még a zenébe is be tudott vonulni, ami pedig az emlékek őrzésének legbiztosabb területe. 

Lévai Júlia


Címkék:

állatkert  állatok  Antarktisz  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  játék  jelrendszer  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf