Szabó T. Anna: Tükörcicák
A várt célkorosztálynak (gondolom, első-második osztályig bezárólag) telitalálat a téma is, a hangnem is, a megszólítás módja is, végre valami jó, ami pörög („DIRR-DURR", „PIFF-PUFF", „GIRI-GURI") és kedves. Recept szerint (azaz marketinges és olvasáspedagógiai előírás szerint) van a könyvben kis állatka (cica), kis rosszalkodás (ez vicces éstilos is), és sütik és fűszerek és torta (ez meg mind édes, így kívánatos) és szülinap és ajándék (ezek meg simán pirosbetűs jó dolgok). Ovis, vagy alig ovis korúaknak bejárható, belakható és ismerős valóságterrénum ez, átmozgatva, újrakeverve meg különösen izgalmas az egész. Egy képeskönyvben meg színek legyenek és szórócukor! Az olvasók életkorához illően az illusztráció kellőképpen konkrét: jó, hogy követhető, hogy minden végigjátszható, hogy párhuzamosan, ikerként fut egymás mellett a szöveg és a kép. És külön öröm, hogy ennek a korosztálynak a böngészéshez, keresgéléshez hibátlanok a rajzok: ha a versben csillagánizs van, akkor végre a képen is az (és nem például bazsalikom – az illusztrátor alkotói szabadságára hivatkozva).
Ez egy olyan könyv, ahol jól játszik a szöveg a képpel, és viszont: egész verssorok vannak beleírva a rajzokba, fotókba, kollázsokba. Néhol a konyha területeinek, gépeinek címkéin – a HŰTŐ betűi hűtőmágnesekből kirakva –, néhol a kiszóródott lisztbe, sóba ujjal beleírva, tépett füzetlapon, szóbuborékokban rímek, saját színükkel szedve a gyümölcsök, fűszerek nevei, ha mozgolódás van a szövegben, a betűk is mozgolódnak – sok kis apró, fontos részletből összerakva, -írva lesz meg az összkép. A könyv második részében minderre még ráépül egy remek betűkirakós, olvasós játék (a cicák névjátékának – LACI és CILA – folytatásaként): a marcipánbetűkből sok-sok rontott és mókás variáció után jön össze a torta felirata: ANNA LILI /BOLDOG SZÜLI („Mit csináljunk? Több nem fér el! / Nem baj, ennyi is elég!") Akár a szereplők és a kellékek, a képek, a verssorok és a kép-szövegek is összecsengnek (még a lányok is 11 évesek, a szülinapi szám is iker): minden részletre kiterjedő játék-konstrukció jön létre. Ennek pedig legfőbb erénye az olvasó mozgósítása, a felfedeztetés: még az adott verssorok folytatását is meg kell keresni, megtalálni a rímpárokat; s becsapós a szöveg sokszor: mikor azt hinnénk, hogy önmagában fityeg egy sor, nincsen párja, kiderül, hogy mégis van, csak sokkal odébb, nem ott, ahol várnánk (azért van néhány nem túl elegáns rímelés, ritmikai megoldatlanság, melynek feloldását hiába is keresni).
Mindezekkel párhuzamosan elbújt kis metalepszis több helyen is a versben: interakciós (költészeti) játék, de mindenképpen imperativikus funkcióval („Kiolvastad? Gratulálok!"): a szöveg, s vele együtt értelemszerűen a kép is kimozdul a maga elszenvedő tárgyiasságából, az olvasó maga többször is beléphet a szövegbe: az UZSONNASZÜNET-oldalpáron (valahol a könyv felénél) konkrétan, (odarajzolt) kézzel belenyúl, előtte málnaszörp és vajas kenyér egy világosbarna könyvlap-abroszon: „Ideje, hogy pihenj kicsit. / Egyél te is, olvasó. // Itt a finom vajaskenyér. /Ha sótlan, sózz, ott a SÓ." – szövegben és képben kis retro-íz: „Teljes siker: a vaj".
A számos (és néhol kihívásként működtetett) játék folyamatosan szelektálni, ugrálni kényszeríti a gyereket/felnőttet – és eközben újabb és újabb rejtett, addig észre nem vett részlet bukkan elő (a HOPP-ban az O betű egy tojás), ígysokadik lapozásra is érdekes a könyv. A vers összeolvasási szabályainak megtanulása utánpedig a szerző versfaragásának is egyre több vicces megoldása fedezhető fel, és néhány erőszakolt rím, sutább verssor ellenére is könnyen olvashatóvá és megszerethetővé válik a szöveg.
A Tükörcicáknak a maga szimbiózisával sikerült jó kis rumlit csinálnia.
Lovász Andrea
barkaonline.hu
