Hogyan születtek a táblás játékok?

http://www.tessloff-babilon.hu/hogyan-szulettek-a-tablas-jatekok- játék, kultúra

Játszani jó, így nem csoda, hogy az idők során, rengeteg játékot kitaláltak már. Nem is beszélve a társasjátékokról – táblásakról, kártyásakról és minden másról –, amelyek ma hihetetlen népszerűségnek örvendenek. De hogyan születtek a táblás játékok?

Táblák, bábuk és stratégiák
A legelső társasjátékok inkább kockadobáson alapuló szerencsejátékok lehettek. Ezt a fajta vetélkedést azonban hamar meg lehet unni. Úgyhogy megjelentek azok a játékok, amelyekben már leleményességre és ügyességre, kombinációs gondolkodásra és stratégiai döntésekre is szükség volt.

Táblás játékok
A csillagjátékot a Mauritius-szigeten fedezte föl egy néprajzkutató még a múlt század elején. Azóta a világ minden táján játsszák.

A természet kínálta, hogy a játék helye körülhatárolt legyen – egy tábla –, amelyen apró tárgyakkal folyjon a játék. A homokba vagy fába bele lehetett rajzolni-karcolni egy keretet, azokat egyforma mezőkre lehetett felosztani, a kavicsok vagy a terményszemek pedig alkalmasak voltak rá, hogy lépegessenek velük a táblán.

A játékok finomodásával ezeket be lehetett festeni, hogy megkülönböztessék az egyes személyek vagy csapatok készleteit, sőt a bábukat is differenciálni lehetett, a színek mellett a faragásukkal is. A táblás játékok bábui kezdetben főként elefántcsontból, később festett fából vagy fémből készültek. Egy-egy különlegesen megmunkált készlet már a maga korában is nagy értéket képviselhetett, ma pedig gyakran olyan, muzeális érték, amely a korról is tanúskodik.

A táblás játékoknak alapvetően kétféle céljuk lehet: az ellenfél mozgásának akadályozása vagy a saját bábuink határozott elrendezése. A legrégebbi táblás játék valószínűleg a kétszemélyes malomjáték volt, amely többféle formában is létezik: lehet egyszerű, kettős-, de ötös-, hetes- és tizenkettes is. A cél, hogy a bábuinkat (szám szerint mindig hármat) a megadott hálón egy vonalba állítsuk, akár vízszintesen, akár függőlegesen. A malmot már az ókori Egyiptomban is játszották, de a régi Kínában, Trójában és Írországban is ismerték.

Ugyancsak régi és egyszerű volt az ún. beszorítósdi, más néven do-guti, amely a földművelő hindúk között volt népszerű. A játék rajza egy felül nyitott négyzet minden sarkában egy karikával, plusz a közepén is eggyel (ez tehát összesen öt karika). A karikákat a felső kettő kivételével összekötötték vonalakkal. Minden játékos két bábut (eredetileg kavicsot) kapott, és ezekkel kellett elérnie, apró lépésekkel, hogy a másik beszoruljon egy karikába.

Hasonló logikájú volt a csillagjáték is, amelynél azonban már egy nyolcszögű idom volt a rajzolat, a közepén egy kilencedik karikával. Itt már mindent mindennel összeötöttek. Ezt a kétszemélyes játékot Polinéziában fedezték fel a néprajzkutatók.

Hamar megjelentek azok a játékok is, amelyek a régi korok harcosabb szellemének nyomait őrizték. Ilyen volt a centuriák csatája, a várvédelem vagy az íjászles nevű játék is. (A centuria a római század neve, amelynek élén a centurio áll.) Ezeknél már differenciálódtak a bábuk, mert megjelentek a vezért szimbolizáló figurák is. A két játékos bábui mindig egy-egy csapatot szimbolizáltak. A legendák szerint olykor a nagy hadvezérek is gyakran folyamodtak ezekhez a játékokhoz, szinte szellemi bemelegítőként, edzésként alkalmazták ezeket. A legendák szerint Batu kán (a hírhedt Dzsingisz kán unokája, az Aranyhorda vezére) minden csatája előtt lejátszott egy-két partit, hogy jobban tudjon koncentrálni a valódi csatáikra.

A szimmetrikus játékok mellett megjelentek olyanok is, amelyek valamilyen vonatkozásban aszimmetrikusak voltak, mint például a pókháló nevű izgalmas játék. Ebben az egyik játékos egyetlen bábuval – egy léggyel –, a másik viszont öttel – pókokkal – indul. A hatszögű kerettel megrajzolt, rafinált rajzolatú hálón a légynek a közepén lévő, piros körből kell kimenekülnie, a háló szélén lévő, valamelyik kék körbe, miközben a pókok bárhonnan indulhatnak, a háló több mint húsz pontjáról. A legfőbb szabály, hogy a légy ugyan bárhová léphet, de a piros körbe nem térhet vissza. A bábuk nem üthetik ki és nem ugorhatják át egymást. A hálónak vannak kritikus pontjai, amelyek meghatározzák a későbbi lépéseket, vagyis csapdaként működnek. Az a jó játékos, aki meg tudja jegyezni, hogy hol vannak ezek a csapdák. És ha ezeket elkerüli, nyert ügye van: a pókok abban a menetben már nem vacsoráznak.

Táblás játékok
A különböző korok művészien kifaragott sakk-készletei olykor hatalmas értéket képviselnek. Az igazi érték azonban abban a tudásban és szellemben rejlik, amelyet a kitartó sakkozók a hosszú évek gyakorlásai során felhalmoztak.

Ennek az üldözéses játéknak a logikája jelenik meg majd később a dámában és a sakkban, amely azután az egész világot meghódította, ám egyúttal visszaállt a szimmetrikus elrendezésre. A sakknál mindennél differenciáltabbak a bábuk, hiszen a két csapatban van király, vezér (királynő), bástya, futár, huszár (ló) és gyalog (paraszt). Emellett mindegyik a többitől eltérő módon és meghatározott szabályok szerint léphet. A sakk a legbonyolultabb és legnagyobb koncentrációt, memóriát, leleményességet és taktikai készséget igénylő játék, amelynek mára hatalmas jelentősége lett.

Játék a Bastille-ból

Bármilyen hihetetlen, de nemcsak a kártyajátékok, hanem a táblás játékok közt is létezik egyszemélyes játék: a türelemjáték. Az egyik legnagyobb latin költő, Ovidius (Kr.e. 43- Kr.u. 17) is írt róla. Később a legkülönfélébb helyeken bukkant fel a leírása, így például az egyiptomi parasztok kultúrájában, majd Dél-Amerikában és a spanyol, illetve portugál uralkodók udvarában.

Egy legenda szerint azonban a végleges formáját, amely aztán Európa-szerte elterjedt a 18. században, egy politikai fogoly alakította ki. Ő Párizs hírhedt börtönében, a forradalom során lerombolt Bastille-ban raboskodott, és ezzel a szellemi erőfeszítéssel próbálta elkerülni, hogy megtörje őt a fogság. Az alaprajt egy sajátos, a szélein „elfogyasztott” négyzetháló, a sarkain a szokásos módon körökkel.

Harminckét egyforma bábuval kell játszani, amelyeket a középen lévő kör kihagyásával kell felrakni a táblára. Úgy kell kiütni az induláskor a táblát teljesen elfoglaló bábukat, hogy végül csak egy maradjon. Egy bábu csak akkor ugorhatja át a szomszédos bábut, ha amellett üres mező van. A lépéssel az átugrott bábut ütötte le (eltérően például a sakktól, ahol a célban álló bábut lehet leütni). A játékot az nehezíti, hogy csak ez az egyetlen fajta lépés lehetséges, üres mezőre például átlépni, vagy ilyet átugrani nem szabad. Emellett átlósan sem szabad ugrani. Mindezek révén a türelemjáték a nevéhez méltóan nagyon sok türelmet igényel, hiszen nem egyszer előfordul, hogy két, egymástól messze álló bábu marad a táblán, amitől a helyzet megoldhatatlan, így a játékot elveszítettük. (A türelemjátéknak ezt a fajtáját egyébként nálunk sokáig Tüskejáték néven árulták, kilyuggatott táblával, amelyekbe kis tüskéket lehetett beleszúrni.)

Táblás játékok
Ma már a neten is lehet játszani táblás játékokkal, így az utcákon-teraszokon évszázadok óta népszerű begamonnal is.

A ma is élő begamon

Különösen a mediterrán területeken, ahol az emberek szinte egész évben kinn üldögélhetnek a szabadban, ma is lépten-nyomon láthatjuk a begamon szétnyitható tábláit. Ennél azonban már a dobókocka is szerepet kap, ráadásul egyszerre kettővel kell dobni, és az értékeit össze kell adni. A többihez hasonlóan itt is két csapat áll egymással szemben: egy világos és egy sötét, külön figurák azonban nincsenek, a készlet homogén. A táblán erősen elnyújtott, csúcsos háromszögek adják a mintát, s a zsetonoknak kívülről befelé kell haladniuk, a csúcsok mentén.  A cél, hogy ki-ki minél hamarabb emelje le az összes zsetonját, a középre érve.

A játék már a középkorban is annyira népszerű volt, hogy a katolikus egyház minden módon próbálta betiltani. Elsősorban a kocka használata miatt tekintette erkölcstelennek, hiszen az a vak véletlent képviselte, amelynek elfogadása ellentmondott az isteni törvények elfogadásának. Az emberek azonban ezt egyáltalán nem így látták, sőt sokkal inkább úgy gondolták, hogy az isteni törvények irányító erejét sok minden gyöngíti, de a begamon éppen nem. Így azóta is vidáman begamonoznak Athéntól Velencéig, sőt Budapestig.

 

Lévai Júlia

 


Címkék:

ajánló  állatkert  állatok  alvás  Antarktisz  aszteroida  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  bolt  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  császárság  csillagok  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  ember  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  étkezés  eukaliptusz  Európa  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyerekek  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hangsebesség  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  India  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  járművek  játék  jel  jelentés  jelrendszer  Jézus  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  könyv  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  lovagok  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  művészet  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyelv  nyomozás  óceán  ókor  ókori Görögország  oktatás  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szavak  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  úthálózat  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  Velence  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf  zene