A teknőtől a bölcsőig

https://www.tessloff-babilon.hu/a-teknotol-a-bolcsoig bútorok, kultúrtörténet

A karácsonyi betlehemes képeken a gyermek Jézust szalmára fektetve látjuk. Jézus azért született istállóban, mert a születését megelőzően Augustus császár rendeletet adott ki az emberek összeírására. És mivel mindenkinek a születési helyén kellett jelentkeznie, Józsefnek, aki ugyan Máriával együtt a galileai Názáretben lakott, a júdeai Betlehembe kellett mennie, mert ő ott született. Az akkor már szülés előtt álló Mária is vele ment. Betlehemben viszont nem kaptak szállást, ezért húzódott be a család egy istállóba. Ezért Jézusnak nem jutott bölcső, csak szalma.

A teknőtől a bölcsőig
Kezdetben a bölcsőknek nem volt talpuk. Formájuk gyakran a dagasztó- vagy a mosóteknők alakját utánozta.

Milyenek voltak az első bölcsők?

Kezdetben a csecsemőket éjszaka ugyanabba az ágyba fektették, amelyben a szülők is aludtak, napközben pedig az anyák gyakorlatilag folyamatosan magukra kötve hordozták őket. Akkor ezek az alkalmatosságok jelentették a gyerekek bölcsőjét. Ezeket ugyanúgy egyszerű kendőkből, sálfélékből készítették, különböző hevederszerű rögzítőkkel kiegészítve, ahogyan a mai gyerekhordozókat is.

Idővel azután megjelentek az állványos bölcsők is. Ezeket elsősorban azokon a területeken kezdték készíteni, ahol fejlődésnek indult a földművelés, és ahol ettől a nők munkája is nehezebbé vált. Bár az akkori társadalmakban a nők a legtöbb munkától el voltak zárva, ez alól a földműves munkák kivételt képeztek: ezen a területeken már csak azért sem nélkülözhették őket, mert ezt a szegénység nem engedte volna.

A munkavégzéseik során a csecsemőket a nőknek egyre gyakrabban kellett levenniük magukról és biztonságos helyre fektetniük. Így alakult ki a mezei bölcső formája, amelyhez mindig építettek egy állványt. Az állvány egy fa erős ága, de egy szekér rúdja is biztosíthatta. Erre rögzítettek egy textilt, amelynek a széleit is lezárták valamivel, nehogy kiguruljon belőle a baba. A szerkezetet gyakran bölcsősátornak is nevezték. A fából szerkesztett, hordozható állvány, vagyis a bölcsősátor hamar meghonosodott Magyarországon is, ahol a legjellemzőbb formája egy három rúdból összekapcsolt rúdgúla volt. De ismert volt az a biztonságosabb fajtája is, amelybe már félkörösen hajlított lécbordákat is tettek, és amely elvezetett a következő formához: a lakásbeli használatra készített fa bölcsőhöz.

Ahogyan más tárgyaké is, úgy a mezei bölcső neve is tájanként más és más volt nálunk, így meglehetősen változatos néven szerepelnek ezek a leírásokban. Az állvány neve lehet hintafa, ringetőfa, tacskafa, kolyesz vagy vitolla, a fekvőhelyé pedig hintaruha, kengyeles ruha, tacska, ponyus vagy kosolya.

A teknőtől a bölcsőig
Az állványos bölcsőt gyakran a mezőkre is kivitték, hogy a babák akkor is a mamájuk közelében lehessenek, amikor annak dolgoznia kellett.

Mi állt kézre ahhoz, hogy jó bölcsője legyen a babának?

Az első fából készült bölcsők teknő formájúak voltak, amelyekhez a kenyértészták készítéséhez vagy a mosáshoz használt eszközök adhatták az ötletet. A különbség abból állt, hogy a teknő alján legömbölyítették a széleket, hogy ringatni is lehessen a csecsemőt, így ezek a bölcsők nagyjából félhengerek voltak.

Ezt már az ókorban is minden területen ismerték. Jellemzőjük volt még, hogy ezeket is ugyanúgy ellátták faragásokkal vagy színes festésekkel, mint a dagasztó- vagy a mosóteknőket. A hűvösebb éghajlatú területeken később ugyanolyan lábakat is kaptak a teknők, mint amilyenek az ágyakon is voltak, hogy elkerüljék a csecsemők megfázását vagy kihűlését. A láda alakú fekhelyet függesztve szerelték fel az állványra, hogy ringatható legyen. Az ágy és az állványos bölcső összekapcsolásával született meg végül az a bölcsőforma, amely azután szintén az egész világon ismertté vált, és amelyet talpas bölcsőnek hívunk.

A fonott bölcsőktől a fa bölcsőkig

A 17-dik században sok helyen fonott kosarat helyeztek a bölcsőállványokra. Ennek divatja azonban Magyarországra csak a 19-dik században érkezett meg, ám mivel addigra a fa bölcsőknek már erős hagyománya volt, kevésbé terjedt el.

A teknőtől a bölcsőig
Ezt a rácsos oldalú talpas bölcsőt a 19-dik század második felében készítették Maconkán (Nógrád megye). Ma a budapesti Néprajzi Múzeumban áll. A bölcsők többségének azonban inkább tömör fából készült az oldala.

A fa állványos bölcsők kezdetben hasonló lábakon álltak, mint az ágyak. Idővel azonban az állvány két-két lábát egy ívelt talppal fogták össze, és így alakult ki a talpasbölcső, más néven ringó bölcső. Ez Európában mindenütt, de Ázsiában is sok helyen elterjedt.

A honfoglalás előtti magyarok török közvetítéssel ismerték meg, de kezdetben csak az előkelők kiváltsága volt a bölcső. A társadalom többi rétegében nagyjából a 13-dik században vált általánossá. A ringó bölcső kezdetben jóval magasabb volt, mint a későbbiek, és a két oldallapja enyhén kifelé dőlt. Ám mivel a magas lábúak valószínűleg gyakran felborultak, egyre rövidebb talpakat készítettek a bölcsőkhöz.

Ettől kezdve a bölcső egyre több és egyre szebb formája vált honossá szerte Európában. És ahogyan mindenre, ami fából készült, a bölcsőkre is rendre rákerültek az egyes területek jellemző faragott vagy festett mintái. Ezek a minták leggyakrabban festett virágok voltak, de ahogyan a ládákat, szekrényeket és fából készült mángorlókat is, úgy a bölcsők oldalát is szerették mértani mintákkal ékesíteni, amihez az ácskörzőt használták. Ugyanakkor a más tárgyakon gyakran megjelenő feliratozás vagy a vallási jelképek alkalmazása a bölcsőknél nem volt jellemző.

A bölcsőkhöz természetesen szintén főződtek hiedelmek de ennek a bennük fekvő csecsemők csak a hasznát látták, hiszen ennek köszönhetően sok színes és érdekes formájú tárgyat akasztottak a szemük elé, amelyek a felnőttek szerint a szemmel verésektől vagy az átkoktól óvták a babákat. A csecsemők szerencsére arról a hiedelemről sem értesültek, amely szerint a bölcsőt nem szabad üresen ringatni, mert akkor meghal a később beletett gyerek. A talpasbölcső így mindig csak a biztonságot jelentette és azt a jó érzést hozta vissza a babáknak, amit még az anyukájuk hasában ismertek meg, vagyis a ringatózás örömét.

Lévai Júlia 




Címkék:

ajánló  állatkert  állatok  alvás  Antarktisz  aszteroida  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  bolt  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  császárság  csillagok  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  ember  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  étkezés  eukaliptusz  Európa  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyerekek  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hangsebesség  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  idő  időjárás  időszámítás  India  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  járművek  játék  jel  jelentés  jelrendszer  Jézus  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  könyv  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  lovagok  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  művészet  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyelv  nyomozás  óceán  ókor  ókori Görögország  oktatás  olimpia  olvasás  óra  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szavak  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  úthálózat  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  Velence  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf  zene