Katapultok háborúban és békében

https://www.tessloff-babilon.hu/katapultok--haboruban-es-bekeben háború, technika, történelem

2019-ben a repüléssel foglalkozók körében riadalmat keltett, hogy a francia légierő egyik vadászgépén mintha magától indult volna be a katapultáló szerkezet, és 760 méteres magasságban kilőtte a pilóta melletti ülést és azzal együtt a rajta ülő vendéget a gépből. Az ezt követő vizsgálat során kiderült, hogy nem a szerkezet vált megbízhatatlanná, hanem emberi hiba idézte elő az aktiválását.

Katapultok háborúban és békében
A torziós kötegeket használó ballista a rómaiak egyik leggyakrabban használt hajítógépe volt. Az alapja megtervezésénél gyakorlatilag az íj szerkezetéből indultak ki, csakhogy itt a megcsavart szálkötegek ereje akár 400 méter távolságra is képes volt kilőni a ballista kisméretű, 4-4,5 kg súlyú lövedékét.

A pilóta a szokásosnál erőteljesebben emelte föl a gépet a földről, amitől a vendége megijedt, és kapaszkodót keresve véletlenül épp a katapultot beindító kart ragadta meg. A kilövését tehát tudtán kívül ő maga indította be. (A történetről részletesen itt olvashatsz.) Szerencsére baj nélkül földet ért, és a régóta használatban lévő katapultok hírnevét sem csorbította végül az esemény.

Az ókori háborúk háromféle gépe

A hajítógépek vagy katapultok története azokkal a mechanikus szerkezetekkel kezdődött, amelyeket az ókori háborúkban a nagyobb kövek kilövéséhez használtak. A szó egyébként a görög katapeltész kifejezésből ered (kata=ellen, palló= hajít), ezt vette át azután a latin nyelv catapulta formában. A lőpor feltalálása előtt a katapult volt az ókor és a középkor meghatározó ostromgépe, illetve tábori tüzérsége.

A hajítógépek előtt már voltak egyszerűbb lövedékvetők is, de ezeket kizárólag emberi erővel hoztak működésbe, ezért csak rövidebb távolságra tudták eljuttatni a köveket. A katapultok már képesek voltak a mechanikus energia tárolására és a felszabadítására, miáltal nagyobb távolságra tudtak lőni. Európában az első katapultokat az ókori görögök alkalmazták az i. e. 400-300-as években. A filozófus Arisztotelész is írt ezekről a gépekről a Politika című művében, a matematikus Arkhimédész pedig maga is épített hajítógépeket egyéb rafinált hadigépezetei mellett.

Katapultok háborúban és békében
Az ellensúllyal működő katapultokkal hatalmas köveket tudtak elhajítani. Ezen a középkori műszaki rajzon a szerkezet ellensúlyát egy kövekkel és földdel megrakott hatalmas faláda adta. A hajítógépek legbonyolultabb változatai az ún. trebusék voltak, amelyek például Szaladin egyiptomi szultán hadseregében is jelentős szerepet játszottak, a Szentföld elleni hadjárataiban.

A leírások szerint különböző méretű és fajtájú gépeket alkalmaztak, amelyekről azonban csak hiányos és pontatlan dokumentumok maradtak fenn, és mivel a gépek fából készültek, a régészeti leletek közt igen keveset találni belőlük. Hogy mégis viszonylag teljes képet kaptunk ezekről, az annak köszönhető, hogy az 1860-as években a mérnököket és ballisztikusokat érdekelni kezdte a téma. Ekkor többféle kutatásba, kísérletbe is belekezdtek, és akadt, aki a rendelkezésre álló adatok alapján újra felépítette és ki is próbálta az ókori szerkezeteket. Mindezek alapján az derült ki, hogy az ókori katapultokhoz jellemzően háromféle eszközt használtak: rugót, torziós (vagyis csavart) szálköteget vagy fonatot és ellensúlyt. A gépeket tehát ezek alapján lehet három típusba besorolni. A katapultokkal nemcsak köveket, hanem lándzsákat és nyilakat is kilőttek.   

Az ókorban és a középkorban ezek közül a torziós szálkötegekkel működő ostromgépek voltak a legnépszerűbbek. Amikor ezeket a 19-dik században rekonstruálták, azt tapasztalták, hogy akár a 365 méter hatótávolságot is elérhették velük, ha a lövedék nem haladta meg a 22 kilogrammot. Az ellensúllyal működtetett hajítógépek ezt a hatótávolságot csak ritkán közelítették meg. Ugyanakkor ezeknek is megvolt a maguk előnye: a hatalmas ellensúlynak, az erőkar hosszúságának és erős ácsolásának köszönhetően ezekkel akár 100 kilogrammnál nehezebb lövedéket is célba lehetett juttatni.

A kutatásokban élen járó mérnök, Sir Ralph Payne-Gallwey ezekből is felépített néhányat. Az ő számításai alapján a legnagyobb akár 9070 kilogramm is lehetett, a hajtókara 15,2 méter hosszú volt, és akár egy 136 kilogramm súlyú lövedéket is el lehetett hajítani vele. Mivel azonban ezek a szerkezetek általában igencsak nehezek voltak, ezért a harcoló felek csak az ostromokhoz állították fel, a táborok védelmére vagy megtámadására nem használták. A hatalmas ellensúlyhoz megfelelő csörlők és egyéb segédeszközök is kellettek, amelyeket több ember működtetett.

Katapultok háborúban és békében
A 24. hu katapultálásról szóló cikkében lassított felvételben is láthatjuk a kilökődés folyamatát.

A középkorban a rugós hajítógépek váltak népszerűbbekké. Ezekkel nyilakat és köveket egyaránt kilőttek, s ehhez egy vagy több rugalmas kar (íjnál kettő) illetve rétegelt falemez erejét használták. Legelterjedtebb formája az állványra szerelt íj volt, amelyet azonban várak vagy városfalak ostromlásához nem lehetett használni, csupán kisebb akciókhoz. Rekonstruált változatai azt bizonyították, hogy ezekkel legfeljebb 146 méterre tudtak eljuttatni egy követ vagy egy nyilat. Később azonban (már a puskapor feltalálása után), az első világháború idején kifejezetten ezek voltak a legalkalmasabbak a lövészárkokban folytatott harcokhoz. Ekkor kis méretben készítették el ezeket a katapultokat, amelyekkel könnyen tudtak gránátokat áthajítani az ellenség nem túl távoli állásaiba.

A középkorban előfordult, hogy a katapultokat – elsőként ebben a műfajban – biológiai hadviselésre használták. Különösen a járványok idején volt gyakori, hogy az éppen aktuális betegségben (például pestisben) elhunytak tetemeit lőtték át katapultokkal az ellenség hadállásaiba, de oszladozó állati tetemeket is felhasználtak „lövedékekként”.

A modern katapultok

A repülőgépek megjelenésekor merőben más szerepet kapott a katapult: elsősorban azt segítette, hogy ha egy pilóta veszélybe került – például mert kigyulladt a gépe –, akkor nagy magasságban is gyorsan és biztonságosan el tudja hagyni a fedélzetet.

Katapultok háborúban és békében
Az utóbbi időkben számos kísérletet folytatnak azzal a céllal, hogy a repülőgéphordozó anyahajók gőzkatapultjait elektromágneses szerkezetekkel váltsák fel. Ezek során időnként meglehetősen viccesnek is láthatunk egy-egy helyzetet. (Lásd a 444.hu cikkét.)

A járműből kilőhető, ejtőernyővel felszerelt ülést először 1929. augusztus 25-én tesztelték a Párizs Orly repülőtéren. A repülőgép ülése alá épített fedélzeti katapultot pedig első alkalommal 1942. január 13-dikán tesztelték. Egy német pilóta, Helmut Schenk volt az, aki éles körülmények között használta arra a katapultülést, hogy megmentse az életét. (Ezt megelőzően a bungee jumpingnál használt kötélhez hasonló elasztikus kötéllel kísérleteztek, de ennél meglehetősen nagy volt a balesetveszély.) A katapultálás megtervezésénél igen sok szempontot figyelembe kell venni, ezért ezek fejlesztésén még ma is folyamatosan dolgoznak. (Az ülésről részletesen olvashatsz itt.).

Mindezek mellett fontos szerepet töltenek be a katapultok a tengereken is, ahol kis alapterületű anyahajókról indítanak útnak repülőgépeket. Az itt használt katapultok gőzzel működő szerkezetek, amelyeknél a repülőgép alatti sínben a nagynyomású gőz egy dugattyút mozdít el, amely beindít egy turbinát. A repülőgép felgyorsításához a repülőgép-hordozó gőzturbináját ellátó, nagynyomású gőzt használják fel. (További olvasnivaló a Wikipédián.)

Mint látható, a katapultok alapvetően a háborúk eszközei, ami nem jelenti azt, hogy békésebb körülmények közt nem találkozhatunk velük. Így például bizonyos versenyágaknál, például az agyaggalamb- és koronglövészetnél is használnak katapultokat. Ezek természetesen sokkal kisebbek a háborús szerkezeteknél, és arra valók, hogy fellőjék az agyaggalambokat vagy korongokat. És ha meggondoljuk, hogy a sportág hajnalán még élő galambokkal gyakoroltak, akkor elmondhatjuk, hogy ezek a kis hajítógépek ugyanolyan életmentő szerepet töltenek be, mint a vadászgépek fedélzetein elhelyezett nagyobb katapultok.

Lévai Júlia


Címkék:

állatkert  állatok  Antarktisz  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  játék  jelrendszer  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf