Kígyók a patikában

https://www.tessloff-babilon.hu/kigyok-a-patikaban gyógyítás, gyógyszertár, kultúrtörténet, mitológia

Minden szakmának megvannak a maga szimbólumai, amelyek érthetően jelzik számunkra, hogy éppen mivel állunk szemben. Amíg voltak cégérek az utcákon (ma is léteznek, csak jóval ritkábban, mert fényreklámok léptek a helyükre), a mesterek leggyakrabban a termék képét vagy a kovácsoltvasból készült formáját akasztották ki. A cégéreken tehát csizmát, kalapot, kancsót vagy kissé áttételesebben lúdtollat láthatott a járókelő, ha cipészmester, kalapos, borkimérő vagy könyvárus mellett vitt el az útja. A gyógyszertárak cégérein azonban kezdettől egy botra tekeredett kígyót lehetett látni. A képnek közismert volt a neve: régebben Aesculapius, illetve Eszkuláp, később Aszklépiosz botjának hívták. (Ez utóbbi egyszerre a legrégibb és a modern írásmód is, hiszen az eredeti, görög névhez tért vissza, és a helyesírásában kikerülte a közvetítő, latin nyelvet.)

Ki volt Aszklépiosz?
 
A történethez a görög mitológiáig kell visszamenni, éspedig ahhoz a pillanathoz, amelyben Apollón – aki a Nap, a rend és a művészetek istene, valamint a múzsák vezetője – elcsábított egy nimfát, Koróniszt. Korónisz azonban nem volt éppen a leghűségesebb természetű lány, s ráadásul a fenséges isten is már messzire járt. Így hiába, hogy a nimfa Apollón gyermekét hordta a szíve alatt, új partner után nézett.
Kígyók a patikában
Ezen a szobron a gyógyítás istenének botjára egy igen erőteljes kígyó tekeredik – lehet bízni a hatásában…

És mivel nimfa volt – vagyis a füvek, vizek és fák tündérlánya –, szerelmi légyottjai is a természetben zajlottak. Nem csoda, hogy randevúját meglátta egy gonoszkodásra hajlamos holló (más változatok szerint egy varjú), és azonnal beárulta Apollónnál. Az istenben akkora harag keletkezett, hogy azonnal halálra ítélte a nimfát.

Azt azonban semmiképp sem vállalta, hogy maga ölje meg, ezért ikertestvérét, Artemiszt kérte fel a meggyilkolására, aki eleget is tett a kérésnek. Szegény Korónisz már ott égett a halotti máglyán, amikor Apollónnak eszébe jutott, hogy hiszen a benne növekvő gyerek mégiscsak az ő fia, aki semmiről sem tehet. Ezért az utolsó pillanatban kikapta a magzatot az anyja hasából, majd rábízta egy kentaurra, Kheirónra, hogy nevelje föl.

Kheirón a gyógyításhoz értett a legjobban (másképp nem is igen lehetne megmagyarázni, hogy miként maradt életben egyáltalán a mai szóval koraszülöttnek nevezhető gyerek), ezért erre tanította a fiút, akinek az Aszklépiosz nevet adta. Az ifjú szert tett a sebészet tudományára, megtanulta, melyik növényből lehet gyógyhatású italt vagy kenőcsöt készíteni, sőt, még varázslatokat is tanult.

Egy idő után híre ment a tudásának, ezért egy másik isten, Pallasz Athéné úgy döntött, hogy segíti őt. Egy olyan italt ajándékozott neki, amely az egyik gorgó, Medúsza véréből készült. (A három gorgó az istenek világának legtaszítóbb alakja volt, akiket pikkelyes testű, kígyó hajú és gyilkos tekintetű szörnyekké varázsoltak.) Medúszának kétféle vére volt: ami a jobb oldalából eredt, az csodát tett, a bal oldalából vett vérrel azonban meg lehetett mérgezni azt, akivel megitatták. Aszklépioszt ettől kezdve ez az ajándék is hozzásegítette ahhoz, hogy tökélyre fejlessze a tudományát, hogy minden bajt le tudjon győzni, és még az egyik legfőbb istenen, Zeuszon is túltegyen azzal, hogy olykor a halottakat is visszahozta az életbe.

Kígyók a patikában
Az Élet csillaga, a közepében Aszklépiosz botjával.

Ez persze okozott némi gondot, mert Zeuszt éktelen haragra gerjesztette, hogy valaki olyasmit tegyen, amit senki, még ő sem tehet meg. Ezért egy villámsújtással megölte Aszklépioszt, ám hamar meg is sajnálta, hiszen ismerte a jóságát és gyógyító szándékait, ezért felemelte az Olümposzra, az istenek közé. A villámcsapás hatása azonban nem múlt el nyomtalanul, mert Aszklépiosz attól kezdve sántítva járt.

Aszklépiosz történetéhez még az is hozzá tartozik, hogy az Apollónnak árulkodó holló sem úszta meg az ügyet. Az addigi, tiszta fehér tollazatát a múzsák istene egyetlen kézmozdulattal koromfeketére változtatta. Az ifjú orvos életrajzában szereplő állatok közül azonban a kígyó sokkal jobban járt.

Kígyók a patikában
Így szokták érthetővé tenni, hogy miként áll össze egy csillagkép – esetünkben a Kígyótartó – az emberi képzeletben egy konkrét alakká. A Kígyótartó egyébként a Skorpió és a Nyilas csillagkép közé ékelődik be, és november 30 - december 17. között uralkodik az égen.

Miért éppen a kígyó?

A görög mitológia történetei szerint azért vált a kígyó Aszklépiosz állandó kísérőjegyévé, mert miközben áhítattal hallgatta a kentaur magyarázatait, Kheirón beszéd közben felemelt a földről egy botot, hogy megmutasson valamit, ám arra épp egy kígyó volt rátekeredve. A kígyó e szerint véletlenül került a képbe.

Ugyanakkor a kígyó sok egyéb közt mindig az életerőt is jelképezte, és, mint a vedlésével mindig újjászülető lény, általában is szimbolizálta a megújulásra kész, tehát gyógyulni képes testet. Ugyanígy a kakas is a legyőzhetetlen egészséget szimbolizálta, ezért a gyógyulásra vágyó emberek gyakran áldoztak kakast a hitük szerint istenként odafönn lebegő Aszklépiosznak. Aki egy idő után valóban fölkerült az égre, hiszen egy csillagkép – az Ophiuchus, vagyis Kígyótartó – az ő emlékét őrzi.

Lévai Júlia

Ez a cikk eredetileg 2012-ben jelent meg a mimicsoda.hu oldalon.




Címkék:

ajánló  állatkert  állatok  alvás  Antarktisz  aszteroida  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  ember  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  étkezés  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyerekek  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hangsebesség  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  járművek  játék  jel  jelentés  jelrendszer  Jézus  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  könyv  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  lovagok  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  művészet  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  ókori Görögország  oktatás  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  úthálózat  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf  zene