A sós tengervíz és néhány következménye

tenger, tudomány

Mindenki tudja, hogy a tengerek vize sós. Azt viszont kevesen tudják, hogy elsőként egy csillagász, Edmond Halley volt az, akit igencsak foglalkoztatott a tengerek sótartalma, és aki emiatt még a katolikus egyházzal is összeütközésbe került.

Mi köze a Föld idejének a tengerek sótartalmához?

Edmond Halley (1656-1742) az egyik legkiemelkedőbb angol természettudós volt, aki nemcsak a csillagászat, hanem a matematika, a fizika-geofizika és a meteorológia terén is nagyszerű munkát végzett. Meteorológiai megfigyeléseihez Szent Ilona szigetére utazott el, mert ott tudta a legjobb körülmények között vizsgálni például a passzátszelet és a monszunokat. Mindezek mellett ő fejlesztette ki az első búvárharangot is, amely lehetővé tette, hogy a munkások akár hosszabb ideig is dolgozhassanak 20 méter mélyen a víz alatt.

Edmond Halley
A tengervizek sótartalmával is foglalkozó Edmund Halley nevét a legtöbben a róla elnevezett üstökösről ismerik. Az üstökös nem véletlenül viseli a Halley nevet, hiszen ő mondta ki elsőként, hogy az üstökösök nem a földi légkör fényjelenségei, hanem égitestek, és húsznál több periodikus égitest pályáját ki is számította. A Halley-üstökös a Kuiper-övből származó, rövid keringési idejű üstökös, amelyet minden 75-76-dik évben lehet megfigyelni bolygónk felszínéről. Legutóbb 1986-ban jelent meg a Naprendszer belső terében, és legközelebb 2061 közepén lesz ismét megfigyelhető. (Fotó)

A tengerrel kapcsolatos vizsgálódásai során természetesen adódott a számára, hogy a víz sótartalmával is foglalkozzon. Feltételezése szerint a tengerek vize valaha édesvíz volt, és attól vált sóssá, hogy a beléjük ömlő folyók a szárazföldekről folyamatosan ásványi anyagokat – köztük nátrium-kloridot – szállítottak a vizeikbe, oldott formában. Ám mivel a tengerekből alapvetően csupán a párolgás révén kerül ki víz, ettől a sómennyiség nem csökken (hiszen az ásványok nem párolognak), ezért egyre több só marad benne a vízben.

Halley ebből arra következtetett, hogy a víz sótartalmából ki lehet számítani, hogy körülbelül mennyi lehet a Föld kora. Halley és nyomában a kortársai a 80-100 millió évet tartották valószínűnek. Csakhogy az egyház ezt az életkort sértően hosszúnak találta: szerintük ez maximum 6000 év lehetett. A klérus képviselői ugyanis abból indultak ki, hogy Isten a bolygót, amelyen élünk, kifejezetten az emberi élethez teremtette. És mivel az ember az akkori ismeretek szerint kb. 6000 éve élt a Földön – hiszen a vallásos hit megjelenésének nyomai is ennyi idősek, és az embert Isten eleve vallásosnak teremtette –, így a Föld teremtése is csak ekkoriban történhetett. Istennek pedig semmiképp sem lehetett szüksége a teremtéshez olyan hatalmas időtartamra, mint amekkorát a csillagász feltételezett.

Szerencsére végül Halley számításainak mégsem tulajdonítottak akkora jelentőséget, hogy komolyabban üldözni kezdjék, és végül a vita elhalt. A tudomány számára azonban szerencsére megmaradtak a Halley által felvetett kérdések.

De végül is mennyi a só a tengerben, és honnan került oda?                                                A mérések szerint egy liter vízben 35 gramm só van, ami természetesen helyenként változó. A sótartalom általában a térítőknél a legmagasabb. A legmagasabb koncentrációt, 30 százalékos sótartalmat a Holt-tengerben mérhetünk, ami azért lehetséges, mert ez valójában egy zárt tó, amelynél sokkal koncentráltabb a párolgás. A valódi tengerek közül rögtön utána a Vörös-tenger, majd a Földközi- és a Fekete-tenger következik. A tengerekben lévő sóknak egyébként csak kb. a háromnegyede a jól ismert, konyhasónak is nevezett nátrium-klorid, a többi ugyanis magnézium-klorid, magnézium-szulfát, és egyéb olyan szulfát, amelyre egyébként inkább a kesernyés íz a jellemző. Minimális mennyiségben – egymillió részecskéből 0,000005 rész – arany is előfordul a tengervízben. A világtengerekben összesen 50 milliószor milliárd tonna a só mennyisége, miközben az édesvizekben nagyjából 0,05 %.

A sók „vándorlását” az tette lehetővé, hogy a Föld formálódásának kezdetén a légkörben jóval több volt a savas kémhatású szén-dioxid, mint később, ezért az esőnek is savas volt a pH értéke. Ez azt jelentette, hogy amikor esett az eső, a cseppek enyhe savassága, ha kis mennyiségben is, de ki tudta oldani a földben lévő ásványi sókat, amelyek így ionokká alakulva kerültek bele a folyókba, azokból pedig a tengerekbe. A 17-18-adik század fordulóján élt Halley ennek pontos mechanizmusát még nem ismerhette, de jól sejtette, hogy alapvetően a folyók hordhatták bele a sót a tengerekbe. Azt azonban akkor még nem találhatta ki, hogy a vizekbe a tengerfenékről, illetve a vulkáni szellőzőkből is bekerülhetnek sók. A vulkáni tevékenységek során elsősorban a vizek kálium- és magnéziumtartalma növekszik. 

Holt tenger
A Holt-tenger szélein sűrűn látni sólerakódásokat. A tenger vizében a magasabb sókoncentráció miatt gyakorlatilag nem élnek, a Jordán folyóból ide érkező halak is azonnal elpusztulnak. Csupán néhány baktérium és alga bírja a különlegesen magas sótartalmat. Ez egyébként a szárazföld egyik legmélyebb pontja: a víz tükre kb. 420 méterrel, a tófenék 795 méterrel van a tengerszint alatt. További érdekességeket itt olvashatsz a Holt-tengerről (Fotó: David Silverman, Getty Images Hungary, fotó forrása)

 

A tengerek sótartalma annyiban gondot jelenthet az emberek számára, hogy a tengervíz közvetlenül nem használható fel ivóvízként vagy a termények locsolásához, miközben egyre több helyen súlyos vízhiánnyal kell számolni. Közvetett módon azonban már az ókorban is ki tudták nyerni a sómentes vizet a tengerekből: az egyik sókivonó eljárást Arisztotelésznek köszönhetően már az i.e. 4-dik századtól ismerték. A görög tudós és filozófus jött rá, hogy ha a sós vizet felforralja, akkor a felszálló pára már nem tartalmaz sót, tehát a lecsapódó gőzből nyert vizet már meg tudjuk inni. A további sótlanító-lepárló berendezések már mind ennek az alapeljárásnak a továbbfejlesztett formái, és bizonyos mértékben csökkenteni tudják a vízhiányból eredő gondokat. (A legkorszerűbb lepárlókról részletesebben is olvashatsz itt, egy speciális, magyar részvétellel kifejlesztett találmányról pedig itt.)

Sok szempontból azonban kifejezetten hasznos is az emberek számára a sók jelenléte a tengerekben. Így például az sem lényegtelen, hogy a tengerpartokon jóval enyhébbek a telek, mint a beljebb lévő szárazföldeken. Ehhez az is hozzájárul, hogy a sós víz fagyáspontja –1,9°C, miközben a mélyebb víz egyébként is nehezebben fagy át, így a legtöbb tengeren nem keletkezik jég, amely még tovább hűtené a környezetet.

De az sem lényegtelen, hogy a jódtartalmú vizeknek köszönhetően a tengerpart mellett élőknél ritkább a jódhiány, mint a szárazföld belsejében lakók köreiben, és így többféle betegség is elkerüli őket. Emellett jó néhány légzőszervi betegségtől is könnyebb megszabadulni a sós tengerparti levegőn. Az tehát, hogy a tengerek vize sós, ugyanúgy lehet rossz is, meg jó is a számunkra, de mivel ez adottsága a természetnek, kevésbé érdemes az értékelésével foglalkozni, mint azzal, hogy mi minden is következhet ebből a tényből.

Lévai Júlia


Címkék:

ajánló  állatkert  állatok  alvás  Antarktisz  aszteroida  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  ember  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  étkezés  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyerekek  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hangsebesség  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  járművek  játék  jel  jelentés  jelrendszer  Jézus  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  könyv  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  lovagok  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  művészet  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  ókori Görögország  oktatás  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  úthálózat  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf  zene