Menj a víz alá! – 2.

búvárfelszerelés, búvárharang, búvárkodás, csatorna, Leonardo da Vinci, tenger, tűzoltók, zsilip

Sorozatunk első részében elmondtuk, miért akar az ember lemenni a víz alá, hogy ott milyen veszélyek fenyegetik, és mit kell megoldania, ha huzamosabb ideig lenn akar tartózkodni. Most a víz alatti mozgás legfontosabb kellékéről, a búvárfelszerelésről lesz szó.

Ki tervezte az első búvárruhát?

 
A Leonardo tervezte, hártyás kesztyű jelentősen megnöveli a felületet, ám a szokásosnál több izomerőt is kíván.

Természetesen a reneszánsz legsokoldalúbb művésze, Leonardo da Vinci volt az első, akinek eszébe jutott a búvárruha lehetősége. A művész az 1500-as évek elején Milánóba költözött, ahol akkor már kétszáz éve működött egy kiváló csatorna- és gátrendszer (mint tudjuk, elődeik, a Római Birodalom mérnökei igen magas szintre fejlesztették a városi vízhálózatokat). Leonardo azonban rögtön meglátta a rendszer hiányosságait is. És mivel olyan ember volt, akit mindennél jobban izgatták a dolgok működéséből adódó feladatok, azonnal nekilátott, hogy zsiliprendszerré fejlessze a csatornarendszert.

Meg is oldotta a zsilipkapukon alkalmazható nyíló-záródó mechanizmust, vagyis a felülről irányítható tolóajtó alkalmazását, de még a meder kotrását végző szerkezetet is kitalálta. És ha már a vízzel foglalkozott, az is rögtön eszébe jutott, hogy hiszen az embernek a víz alatt is lehet hosszabb időt igénylő dolga: például elromolhat valami a zsiliprendszerben, amit csak emberi kézzel lehet megjavítani.

Igaz, gondolatban nem ment le rögtön a víz alá, hiszen első lépésként egy vízen járásra alkalmas szerkezeten, illetve a kéz felületének megnagyobbítására használható kesztyűn gondolkodott. A „vízenjáró” lényegében a szörfdeszka előde volt, csak azt mindkét lábra csatolva képzelte el, és két, síbothoz hasonló rúddal kiegészítve. A kesztyű pedig – nagyon is logikusan – a madarak hártyás lábát utánozta, hogy aki a kezéhez kötözi, az sokkal gyorsabban tudjon „leevezni” vele a víz mélyére, mint puszta kézzel. Eszébe jutott a nádszálakból álló légzőfelszerelés is, míg végül nekilátott a búvárruha megtervezésének.

Ez bőrből készült, és egy nehéz kabátból, nadrágból, valamint üveglencsékkel felszerelt maszkból állt, akár egy mai felszerelés. A kabátra egy speciális bugyrot is tervezett, egy kis mennyiségű tartaléklevegő tárolásához. A bugyrot vasgyűrűk vették körül, hogy a víz nyomása ne préselje ki belőle a levegőt. Emellett külön zsákocskát tervezett az esetleg kikívánkozó vizeletnek is. További, külön bőrzsákot tervezett ahhoz, hogy a búvár beállíthassa a merülési mélységét, attól függően, hogy induláskor mennyi levegőt engedett a légzsákba. A felszereléshez egy kötél is tartozott, egy üreges szarvval. Ha a búvár föl akart menni, levágta a szarvat, amitől az fölpattant a víz felszínére, mire a többiek a kötéllel felhúzták őt.

Hogyan alakultak ki a modern búvárruhák?

Leonardo elgondolását – talán az anyagok tökéletlensége miatt – a maga korában még senki sem tartotta használhatónak, s így egy ideig merőben más formákkal próbálkoztak. Mindenki, aki a víz alatti tartózkodás lehetőségein gondolkodott, valamiféle nagyobb, védőbb jellegű, közös burát próbált kialakítani, a víz alá merülő emberek köré.

A híres, londoni csillagász, Edmond Halley (1656-1742) tervezte meg az első, levegő frissítésű búvárharangot.

A különféle tervek és meglehetősen képtelen szerkezetek után a 16. század második felében végre megjelent egy használható konstrukció is: a nyitott szájú búvárharang.

Ez fémből készült, és a súlyánál fogva függőlegesen süllyedt a vízbe, így a belső terében csapdába esett a levegő. Ezt a sűrített levegőt a búvár már hosszabb ideig használhatta. Az első búvárharangról 1531-ből maradt fenn írás, és ettől kezdve valószínűleg rendszeresen alkalmazták ezt az eszközt. Az 1680-as években az amerikai William Phipps már olyan búvárharangrendszert tervezett, amelyben egy nagyobb anyahenger és egy kisebb leányhenger is volt – ez utóbbi a tartalék levegőt biztosította.

1690-ben Edmund Halley angol csillagászt az égbolt vizsgálatáról a vizek felé fordította a tekintetét, és egy még bonyolultabb légtöltő rendszert tervezett: búvárharangját kisebb hengerekkel, afféle levegővel töltött vödrökkel kötötte össze, és ezeket a búvárharang aljára függesztette. Amikor a berendezés lesüllyedt a víz fenekére, mindegyik vödrön kinyílt egy szelep, és a nagyobb nyomás a friss levegőt a központi búvárharangba áramoltatta. Halley négy ember segítségével maga mutatta be búváreszközének hatékonyságát, és másfél óráig maradt a Temzében, 18 méter mélyen.

A 18. századtól kezdve azután a továbbfejlesztett búvárharangok egyre inkább kezdtek hasonlítani a későbbi búvárruhákhoz. 1715-ben például egy angol feltaláló, John Lethbridge olyan "merülő burkot" fejlesztett ki, amelynek már üvegből készült kémlelőnyílás is volt, emellett két, kiálló kabátujjszerű nyúlvány, amelybe a búvár bedughatta a karját, és így könnyebben manipulálhatott a víz alatt. A készüléket hajóról eresztették le, és búvárharangként süllyesztették a megfelelő helyre. Ezzel az eszközzel Lethbridge több hajóroncsból is ügyesen ki tudott emelni különféle tárgyakat.

Mindezzel azonban még nem volt megoldva sem a könnyű helyváltoztatás, sem a keszonbetegség kikerülése. Ugyanakkor az emberek egyre jobban vágytak arra, hogy lemerüljenek a víz alá, hiszen a megnövekedett hajóforgalom révén sajnos az elsüllyedt hajók száma is gyarapodott, s a telhetetlenség sokakat arra késztetett, hogy ne hagyják veszni a víz mélyén heverő kincseket, sőt jó üzletet csináljanak azok felhozatalából. Az igazi búvárruha ötletéhez azonban még így is kerülő úton jutott el az emberiség.

Mi közük a tűzoltóknak a búvárokhoz?

Az 1820-as évek elején a tűz jelentős problémákat okozott a nagyobb városokban, s a tűzoltók életének védelme is komoly kihívást jelentett. Ezért többen is azzal foglalkoztak, hogy milyen védőfelszereléssel lehetne megóvni a tűzoltókat, elsősorban a füstmérgezéstől.

1823-ban két testvérnek, a mentési eljárásokkal foglalkozó John és Charles Deane-nek sikerült egy fejre szerelhető, füstmentes szerkezetet kialakítania. Ebben nem volt nehéz meglátni a búvárok levegőhöz juttatásának lehetőségét, így a következő évben a testvérek ennek kifejlesztésén dolgoztak. Amit igazából meg kellett oldaniuk, az a levegőt be- és elvezető csövek rendszere és biztonsága volt. A Deane féle nyitott búvárruhánál a nehéz öltözékhez csatlakozó sisaknál egy hajlékony tömlő vezette be a levegőt a felszíni levegőforrástól, a kilélegzett gáz pedig a sisak széle alatt távozott. Amíg a búvárvízhatlan öltözék legyen.

A búvárokat olykor békaembereknek is hívják. A leghíresebb magyar békaember Rádai Ödön volt, aki 1954-ben merült le először oxigénes készülékkel, és 1955 nyarán készítette első, víz alatti fényképeit. Felszereléseit a Dorog és Esztergom-kertváros határában lévő Palatínus-tóban, a Búvármúzeumban lehet látni.

Ez már napjaink felszíni levegőellátású, szabványos mélytengeri búvárruháinak előfutára volt. Az igazi megoldást azonban az jelentette, amikor a búvárok a felszíntől függetlenül tudtak levegőt használni a mélyben. Az áttörést az jelentette, amikor a múlt század harmincas éveiben megjelentek az első, sűrített levegőt tartalmazó palackok, amelyeket a búvárok a hátukon vittek le. függőleges helyzetben maradt, addig tökéletesen működött a rendszer.

Csakhogy egy búvár nem tud mindig függőlegesen megmaradni a vízben, és ha megbillent vagy fejjel lefelé kezdett süllyedni, a sisak megtelt vízzel, ő pedig veszélybe került.

Egy másik mérnök, Siebe úgy fejlesztette tovább a Deane-féle búvárruhát, hogy a gömbsisak gallérjához derékig érő, vízhatlan kabátot erősített, és ezzel vezette el biztos utakon a levegőt. Ez azonban még mindig nem volt tökéletes megoldás. A biztonságos sisak végül 1840-ben született meg, amikor Siebe szelepet alkalmazott az öltözékhez. Ez egyúttal azt is lehetővé tette, hogy ne kelljen rést hagyni a búvárruhán a csöveknek. A sűrített levegős palackhoz egy nyomáscsökkentőt is kellett alkalmazni. A szelepet és az azon áramló levegőt a búvár a kezével szabályozhatta.

A szerkezetet később folyamatosan fejlesztették és finomították, míg a harmincas évek elejére tömegek számára is hozzáférhetővé vált. 1934-ben megalakult az első búvárklub, és attól kezdve emberek sokasága merülhetett le biztonsággal a tengerekbe.

(Sorozatunk következő részében a tengeralattjárókról lesz szó.)


Lévai Júlia

 


Címkék:

1917-es szocialista forradalom  A kis herceg  Ady Endre  Aiszóposz  Albert de Mun  Ammut  Angol Park  Antarktisz  Antoine de Saint-Exupéry  Anubisz  Apollón  Arakhné  Arany János  Arisztotelész  Arkhimédész  Aszklépion  Atlanti-óceán  Augustus  Ausztrália  Babits Mihály  Belgium  Benedek-rend  Besztercebánya  Biblia  Biblioteca Joanina  Buda  Budapest  Budapesti Vidám Park  Buddha  Charles de Gaulle  Chicago  Churchill  Coriolis-erő  Curiosity  Cynara  Danaé  Dante  Dante Alighieri  Dzsingisz kán  Dávid király  Edward Jenner  Egri csillagok  Emese  Erzsébet királyné  Esterházy Miklós Móric  Esterházy Péter  Fehérlófia  Fekete István  Feneketlen-tó  Ferenc József  Ferenc pápa  Fiume  Formózusz pápa  Franciaország  Fribourgi Unió  Föld  Földközi-tenger  Fővárosi Állat- és Növénykert  Galénosz  Ganésa  Hermész  Hippokratész  Hitler  Héber Biblia  Héra  Hérodotosz  I. Erzsébet  India    Jackie Cochran  Jahve  James Prescott Joule  Japán  Jean de La Fontaine  Juhász Gyula  Jules Verne  Justh-párt  János vitéz  József Attila  Kaffka Margit  Királyok Völgye  Kivonulás könyve  Koppenhága  Kosztolányi Dezső  Krisztus  Károlyi Mihály  Kína  LOGICO  La Trappe  Las Vegas  Lazarro Spallanzani  Lazzaretto Vecchio  Leonardo da Vinci  Liège  Louis Pasteur  Lukács László  Lyme-kór  Léda  Mafra-palota  Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület  Magyar Természettudományi Múzeum  Marco Polo  Margit-sziget  Margitsziget  Marokkó  Mars  Medúsza  Melbourne  Mexikó  Mezopotámia  Mi MICSODA  Milánó  Minerva  Moirák  Munkás Szent József  Mária  Mária Terézia  Mária csillaga  Mátyás király  Mózes  Nagy Konstantin  Nagy Sándor  Nagy-korallzátony  Napóleon  Nautilus  Newton  Nivelles  Nobel-díj  Normandia  Normandiai partraszállás  Nursiai szent Benedek  Nyugat folyóirat  Nyulak szigete  Olimposz  Oroszország  Országház  Pallasz Athéné  Pegazus  Perszeusz  Perzsia  Pesti Állatkert  Petőfi Sándor  Plinius  Porete-i Margit  Portugália  Poszeidón  Párizs  Pégaszosz  Rijeka  Robert Owen  Roosevelt  Rubik Ernő  Róma  Római Birodalom  Skócia  Szent Heléna  Szent Margit  Szerb Antal  Szicília  Szociáldemokrata Párt  Szogdia  Széchenyi István  Tisza István  Titanic  Tompa Mihály  VII. István pápa  Velence  Velencei Köztársaság  Verona  Vosztok-tó  Vurstli  Városliget  Vénusz légycsapója  Werbőczy István  Wilhelm Emmanuel Ketteler  XIII. Leó pápa  XV. Lajos  Xántus János  Zeusz  alvás  arakhnofóbia  archea  articsóka  autofágia  autó  axolotl  bagoly  baktérium  barlangok  beginák  beginázs  belsőégésű motor  beporzás  betegség  biológia  buddhizmus  béka  békakirály  békamentők  békák  bölcső  búvárfelszerelés  búvárharang  búvárkodás  cidrimókus  ciszterciták  citoplazma  corona  csapdaállítók  csatorna  csecsemők  császármetszés  császárság  csütörtök  cukor  céhek  címer  denevér  diadém  dory  drón  díj  dízelmotor  echolokáció  egyensúly  egyiptom  egyszarvú  ektoparazita  elefánt  emlős  epekő  eretnek  etimológia  eukaliptusz  fasírt  fejdísz  fejlesztés  feketehimlő  felfedezés  felvilágosodás  finommotorika  fogkő  fondendoszkóp  fáraó  félelem  füstölgő  főzés  gabona  galea  gallok  griffmadár  gyerekjáték  gyufásdoboz  gyárak  gyógyszertár  gyógyítás  gyöngy  gyöngyhalászat  gőzgép  gőzhajó  gőzmozdony  hadművelet  hajmosás  hajógyártás  hajózás  halak  halmazállapot  halál  halálbüntetés  hangsebesség  hatalom  hideg  himnusz  hiszti  hogyan működik  hullazsinat  hullámvasút  humanizmus  hurrikán  háború  hóhér  húsevő nyövények  hőmérő  időjárás  időszámítás  illat  immunitás  infrahangok  inkubátor  interjú  internet  ipari forradalom  irodalom  iránytű  iskolakezdés  iskolaérettség  istenek  jelrendszer  járvány  játék  kalogathia  kalóz  kamelaukion  kamikáze  kancsókák  kapitalizmus  karantén  kardigán  karmosbéka  karthauziak  karácsony  katapult  kausia  kavicsok  kereskedelem  kereszténység  keszonbetegség  királynévíz  kisföldalatti  klímaváltozás  koala  kolera  komló  kommunikáció  koncepciós per  kopoltyú  korall  korona  koronavírus  koszorú  kullancs  kultúra  kultúrtörténet  kémia  kétszikűek  kétéltűek  kórház  kölni  könyvtár  közegészségügy  kőzetek  lazarett  lincselés  lizoszóma  lárva  látás  léggömb  léghajó  légiposta  légzés  lövedékvető  lúg  magasság  magnetosztrikció  malária  manna  mannatövis  mannazuzmó  manufaktura  masszázs  matchbox  mechanikus szerkezet  mese  mesék  metamorfózis  meteorológia  metró  mikroszkóp  misztikus lények  mitokrondrium  mitológia  moszkító  munkások  mutualizmus  mágnes  május  május 1  második világháború  méhek  méhlepény  mítikus lények  mítoszok  narvál  nimfa  nyál  nyár  népmesék  népvándorlás  olimpia  olvasás  organellum  ormány  orvoslás  oxigénfelvétel  parfüm  paróka  pedagógus  permafroszt  pestis  pilóta  placenta  pszichológus  pulzus  pápaság  pók  rajz  receptek  rekamié  repülés  repülőgép  repülőtér  retina  robot  rovarok  rák  rákgyógyszer  régészet  rózsaolaj  sajt  sampon  sejtek  selyemút  sisakkorona  sport  szakszervezetek  szalamandrafélék  szanatórium  szappan  szappanbuborék  szavak  szellemek  szem  személynevek  szendvics  szerzetes  szerzetesrendek  szimbólum  szocializmus  szogdok  szonár  sztetoszkóp  sztrájk  szél  szúnyog  szúnyoglárva  szülés  sárkány  sáska  sáskajárás  sör  tamariszkusz  teaút  technika  tenger  tengeralattjáró  terhesség  terhességi teszt  természet  természettudomány  terroristák  teszt  tesztelés  tetvek  tisztálkodás  tobzoska  trappista sajt  trappisták  tudomány  turul  tájfun  távíró  tél  tömegközlekedés  törökfürdő  tüntetés  tűzoltók  ultrahang  unikornis  utópista szocializmus  vadnyugat  vakcina  vakság  vallás  vasút  vesekő  veszteglőház  veszélyeztetett fajok  vidra  vidámpark  világháború  világűr  virágok  virágállat  vitorlázórepülés  vizelet  vonat  vulkán  védőoltás  vérvörös csütörtök  vírus  víz  vörös nemeskorall  vörösfenyő  zarf  zsilip  Álmos  Északi-sark  Óbudai Hajógyár  Ószövetség  Ótestamentum  állatkert  állatok  általános választójog  átalakulás  édesség  éghajlat  éhínség  élesztősejtek  élőhely  élősködők  építmények  ízeltlábúak  óceán  ókor  ókori Egyiptom  ókori Görögország  öngyilkos merénylők  újkor  újszülött  úthálózat  ősbaktérium  őskor