Pókok, mítoszok, űrközpontok

állatok, Biblia, mitológia, rovarok, világűr

Mint csaknem minden állat, a pók is egyszerre kelt félelmet és csodálatot az emberben. Alakja már az ősi kultúrákban is megjelent és az idők folyamán sokféle jelentéstartalommal gazdagodott. Hol a teremtés vagy a kreativitás szimbóluma volt, hol a gonoszság képzetével, az undorral vagy a felfokozott félelem érzésével kapcsolódott össze. Ez utóbbi legszélsőségesebb formája az arakhnofóbia, vagyis a pókoktól való beteges irtózás, amely a nevét a szövés egy ókori művészéről kapta.

Ki volt Arakhné és mi köze a pókokhoz?

Az arakhnofóbia kifejezésben a lídiai Arakhné neve rejlik. Ő egy kolophóni bíborfestő, Idmón lánya volt, és olyan gyönyörű, művészi szépségű kelméket tudott szőni, hogy egyúttal a lídiai kézművesség szimbolikus alakjává is vált.

 Tessloff Babilon - játék, tanulás, tudás      GYIKVásárlás meneteElérhetőség Mán-Várhegyi Réka Adatok Kilépés     Kosár: 5 db termék      Könyvek     LOGICO     Magazin     Rólunk     Töltsd le!  Pókok, mítoszok, űrközpontok
Bár Pallasz Athéné a bölcsesség istene volt, amikor Arakhnéval kelt versenyre, elveszítette minden bölcsességét és bosszút állt a lányon.

A görög mitológia szerint még a hegyek és vizek nimfái is gyakran ellátogattak hozzá, hogy megbámulják a szövéseit. Arakhné azonban kissé önteltté vált a sikertől, és egy alkalommal azt állította, hogy az ő munkájához hasonlót még Zeusz lánya, Pallasz Athéné sem tudna alkotni.

A hivalkodó mondat természetesen eljutott Athénéhez, aki ezután öregasszonynak álcázva magát megjelent Arakhné műhelyében. Azt mondta neki, hogy bár szövésben-fonásban a halandó nők között minden dicsőség az övé lehet, de ne legyen vakmerő és ne akarjon egy istennő babérjaira törni. Arakhnét azonban csak feldühítették ezek a szavak, és azt üzente az istennőnek, hogy jöjjön el ő maga és álljon ki vele szövőversenyre, ha annyira biztos a dolgában.

– Hát el is jött! – kiáltott fel erre az öregasszony, majd egy szempillantás alatt levetette az álruháját, és immár Pallasz Athénéként állt ott Arakhné előtt készen a vetélkedőre. Csakhogy a verseny során látnia kellett: bizony a lídiai lány nemhogy semmiben sem marad le mögötte, de a munkái talán még szebbek is az övéinél.

Ha Arakhné túlságosan öntudatos volt, akkor Athéné legalább annyira hiú és sértődékeny, ezért hozzávágta a lányhoz a vetélőjét, majd arra hivatkozva, hogy Arakhné tiszteletlen volt az istenekkel, amikor azok szerelmi kalandjainak képét szőtte bele a kelméibe, dühösen szétbontotta a szövetét. Arakhnénak a rombolással szemben már semmi eszköze nem lehetett, ezért megalázottságában fölakasztotta magát. Ám mivel Athéné nem akart a gyilkosává is válni, megakadályozta, hogy meghaljon, és pókká változtatta.

– Tovább élhetsz, de ettől kezdve örök életedben a levegőben kell függened és ott kell szőnöd. Ez a büntetés pedig minden leszármazottadat is sújtani fogja – mondta ki rá az ítéletét.

A lídiai szövőlány esete a görög-római mitológia egyik legismertebb, átváltozáson alapuló története, amelynek hatására később a pókok neve arakhné lett. Emellett a mese egyúttal a zsidó-keresztény hitvilágnak azt az alaptörténetét is megelőlegezte, amelyben az – ott már egyetlen – Isten a leszármazottakra is kiterjedő büntetéssel sújtja az első emberpárt. Az ok ott is ugyanaz: emberek merészeltek versenyre kelni Istennel. Igaz, itt már nem egy mesterségben, hanem egy szellemi-gondolati tevékenységben: úgy gondolták, hogy maguk is dönthetnek az erkölcsi értékekről, és ehetnek a Jó és Rossz tudásának fájáról. 

 Tessloff Babilon - játék, tanulás, tudás      GYIKVásárlás meneteElérhetőség Mán-Várhegyi Réka Adatok Kilépés     Kosár: 5 db termék      Könyvek     LOGICO     Magazin     Rólunk     Töltsd le!  Pókok, mítoszok, űrközpontok
Az embereket mindig elkápráztatta a pókok hálókészítői leleményessége. A többség a sarkokba épít egy-egy rögzített hálót, de egy ennél aktívabb kisebbség biztosra akar menni, és „házhoz viszi” a csapdát. Ez a hálóvető pók is éppen ezt teszi: kivárja, amíg alákerül egy rovar és lecsap rá a hálójával.(Fotó: Andreas Kay

A háló maga az univerzum

A pókok azonban nemcsak a görög-római mitológiában jelentek meg, fontos szereplőkként. Hálójuk illetve szövési képességük minden jelentős kultúrában szimbolikus jelentést kapott.
A pókok köré szőtt mítoszok kiindulópontja a legtöbb esetben a pókháló volt, amely a természetnek kétségtelenül az egyik legkülönlegesebb produktuma. És bár a mibenlétét az ember csak akkor fejthette meg, amikor már mikroszkópja is volt, de a különlegességét már a kezdetektől felismerhette.

Az első hálószövő pókok 250 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön, és az Antarktisz kivételével mindenütt előfordulnak. És bár léteznek háló nélkül vadászó pókok is, azok jóval ritkábbak. Így az emberek régóta megfigyelhették, hogy a pókok milyen sokféle módon használják fel a rejtélyes pókfonalat: amellett, hogy azzal fogják be a zsákmányukat, a selymet magát a levegőben való közlekedésre, fészekkészítésre, az örökítőanyag (sperma) tárolására és az áldozat becsomagolására is használják.

Az ókori ember legfeljebb sejthette, de pontosan nem tudhatta, hogy a pókhálóselyem nem isteni, hanem „kémiai termék”: egy proteinszármazék, amelyet a pókok hasának végében lévő mirigyek termelnek, és amely a mirigyekből folyékonyan csorog ki és a levegőn polimerizálódik. (Érdemes megjegyeznünk, hogy bár ezeket a folyamatokat pontosan nem ismerhette, de az általuk okozott jelenségekre már voltak fogalmai, így később a tudomány a folyamatok megnevezéséhez az ókori görög és latin szavakat használta fel.)

Azt az ókori ember is tapasztalhatta, hogy bármennyire is vékonyak a szálak (a legvékonyabb selyemszál 0,00002 mm átmérőjű), rendkívül erősek, és hogy ezekből a szálakból a pók mérnöki pontosságú hálókat tud szőni – mintha egy magasabb erő irányítaná, vagy mintha a pók maga is istenszerű lény lenne, egy mindent uraló tudás birtokosa.

 Tessloff Babilon - játék, tanulás, tudás      GYIKVásárlás meneteElérhetőség Mán-Várhegyi Réka Adatok Kilépés     Kosár: 5 db termék      Könyvek     LOGICO     Magazin     Rólunk     Töltsd le!  Pókok, mítoszok, űrközpontok
Paolo Veronese 1520-ban Arakhné avagy a dialektika címmel festett egy képet, amelyen egy allegorikus nőalak zászló formájú pókhálót feszít ki a keze között, és tanulmányozza elmélyülten, a feje fölé emelve. A pókháló itt egyszerre fejezi ki a tudás és a pontosan megtervezett munka eszményi voltát és törékenységét.

Az óceániai mítoszokban valóban a teremtő istennek is tekintették a pókokat, akik a világot a hálószövési tudásuk révén hozták létre. A háló itt a kozmoszt jelentette. Az amerikai indiánok kissé alacsonyabbra tették a pozícióját, de még mindig istenségként tisztelték: náluk ő volt a szél és a vihar teremtője. Ezt számos amulett is bizonyítja, amelynek viselőjét a pók képével díszített tárgy megvédte a veszélyes viharoktól. A hinduizmusban szintén az univerzum kifejezője volt a pókháló. Nyugat-Afrikában a képben a pók fürge mozgása is szerepet játszott: itt a pók közvetítő volt a teremtő istenség és az emberek között.

Már nem a háló – a figura az érdekes

Annak, hogy a pókháló a világegyetem teljességét fejezze ki, már a görög-római mitológia istenképe is véget vetett, hiszen abban az univerzumot egy főisten és mellette több olyan isten uralta, amely a világban látható jelenségek, tevékenységek gazdagságát, sokszínűségét testesítette meg. A hálószövés pedig – ahogy az egyre színesedő, emberi társadalmakban, úgy az égiek körében is – csak egy volt a tevékenységek közül. Igaz, a fontosságát változatlanul megtartotta, hiszen Zeusz az egyéni sorsok fonását-szövését, vagyis a végzetet külön istenségekre, a Moirákra bízta.

Ők azonban már nem általában szőtték a világ hálóját, hanem az egyes emberekre szabtak ki sorsfordulatokat, mindig az adott helyzetekhez mérten. A pogány többistenhitet elváltó egyistenhit pedig végképp lezárta a pókhálóhoz kötődő mítoszokat. Mivel ennek a vallási rendnek az erkölcsi kérdések állnak a középpontjában, értelemszerűen a pók figurája vált az érdekesebbé, mint az egyes jellemvonások kifejezésére alkalmas lény.

Az Ószövetségben a pókháló egyszerű hasonlattá vált, és az addigiakkal szemben épp hogy a törékenységet, a gyengeséget példázta: a gonosztevők rosszakarata mindig olyan, mint a pók hálója, vagyis csak egy ideig erős, de azután szertefoszlik. A kereszténységben pedig a pók a Jót és a Rosszat egyaránt megtestesíthette. Ha a hálószövési képességét nézték, akkor kifejezhette az emberi szorgalmat, ügyességet és alkotóképességet, de ha a titokban lesben álló ragadozó vált belőle érdekessé, akkor a hátsó szándékoktól vezérelt, gonosz ellenség vagy a szegények vérét szívó fösvény képét is beleláthatták.

A költészet szintén változatos, de a vallásnál kevésbé drámai képekben beszél a pókokról, mint például Ady Endre, a Szomorú hitvallás magamhoz című versében:

„Pók, pók, kerge pók én,
Ki nem tudom befonni magam,
S ki nem tudhatok kiszállni sem
Szilajan.”

Juhász Gyulánál pedig egy kifejezetten szelíd metafora része a pók a Tiszai csönd című versben:

„Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.”

Az ember azonban nem elégedett meg azzal, hogy a pókokat csak a kultúrájába emelje be: kivitte őket abba a világűrbe is, ahová az ősei egykor csak odaképzelték. Először az első amerikai űrállomás, a Skylab fedélzetére vittek fel két pókot, akiket Arabellának és Anitának kereszteltek (1973). A kutatók azt vizsgálták, hogy miképp viselkednek az ízeltlábúak a súlytalanságban, hogyan táplálkoznak és alszanak és főként hogy ugyanúgy szövik-e hálójukat, mint a Földön.

Később (2008) szintén két példányt vittek föl, ezúttal a Nemzetközi Űrállomás, akiket azonban a kevésbé családias Pók Egyes és Pók Kettes névvel illettek (Spider One és Spider Two). A legfontosabb tapasztalat az volt, ami egyébként megfelelt a várakozásoknak: ahol nincs gravitáció, ott hiába a genetikailag bekódolt képesség, mert a pókok nem érzékelnek egy határozott vonatkoztatási pontot, ezért nem képesek szimmetrikusra szőni a hálójukat és abból csupán egy kusza, látható szerkezet nélküli szövevény lesz.

Jobb tehát békében meghagyni őket itt a földön, ahol ugyan időnként egy-egy sarokban kétségtelenül hajlamosak túlszaporodni, de ez igazán semmiség ahhoz képest, amilyen nagy hasznot hajtanak a muslicák, szúnyogok és egyéb, az ember számára náluk sokkal kellemetlenebb rovarok befogásával.

Lévai Júlia

 


Címkék:

állatkert  állatok  Antarktisz  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  játék  jelrendszer  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf