Szabad szappanozni

gallok, József Attila, lúg, Mezopotámia, Plinius, Római Birodalom, szappan, tisztálkodás, vizelet

„Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni / Szabad az én galambomnak egy pár csókot adni!” A gyerekdalt sokan ismerik, ma már a szappant sem kevesen, de azt bizony nem tudjuk, hogy pontosan mióta is használja az emberiség a szappant mosakodásra és a ruhák megtisztítására.

Hogyan kezdődött a tisztálkodás?

A testi tisztaság igényéhez nem kellett különösebben fejlett társadalom, hiszen minden emlős tisztálkodik, és ennek ösztöne az emberben is ott van. A víz jelenléte  természetessé teszi, hogy a bőrünk hűsítésére és letisztítására, emellett a ruháink megtisztítására is felhasználjuk. Csakhogy nem mindenütt volt kellő mennyiségben víz, vagy ha volt is, önmagában nem mindig volt elegendő az erősebb piszkok eltávolításához.

Nem mondhatni, hogy a legkönnyebb munkák közé tartozott volna a szappanfőzés.

Ezért a víz mellett a kezdetektől használtak egyéb anyagokat is, így például agyagot, homokot, hamut vagy horzsakövet. És bár az ókori görögöknél például különösen magas szintű volt a testkultúra, szappanról vagy szappanszerű anyagokról még ennek a kornak az irodalmában vagy a régészeti leletei közt sincsen nyoma.

Azt azonban már lehet tudni, hogy a homok, a hamu és a horzsakő mellett olajat is használtak a tisztálkodáshoz, amely a keleti kultúrákban még nagyobb jelentőséggel került bele a készletbe. A rómaiak is hasonlóképp tisztálkodtak, de náluk már különféle kaparó eszközök is voltak arra, hogy a művelet végén megszabadítsák a bőrüket az esetleg odaragadt, olajos homokmaradványoktól.

Ám még ekkor is hátra volt a ruhák megtisztításának feladata. Ehhez értelemszerűen kevésbé használhatták fel a homokot és az olajat, hiszen a bőr kivételével ezektől a textilek csak még szennyezettebbek lesznek. Az erősebb foltokat pedig a víz önmagában nem tudja eltüntetni. Ekkorra viszont már elég sok anyag hatásával tisztában voltak. Így hamar rájöttek, hogy a lúgos kémhatás az, amellyel a legnagyobb sikert elérhetik. Ezután már csak arra kellett rájönniük, hogy miként jutnak hozzá a legegyszerűbben lúgos kémhatású folyadékhoz.

Miért volt büdös a mosás?!

Valószínűleg egy állat – mondjuk az ember körül mindig ott lábatlankodó macska – könnyítette meg annak felfedezését, hogy hiszen a vizelet az egyik leghatékonyabb folteltávolító. Kinn felejthettek egy vacsoránál összezsírozódott tógát, amelyre éjjel rápisilhetett egy macska, és lám, reggelre a foltnak alig volt nyoma. Innen már csak egy lépés volt azt is kipróbálni, hogy mi történik, ha maga az ember lát neki a tóga hasonló folttalanításához. A folyamat persze nem volt ennyire egyszerű, mert a kísérletezgetések során kiderült, hogy a friss vizelet kevésbé jó, mint az, amely már állt egy kicsit a napon. De a lényeg, hogy rájöttek: az ember a legkönnyebben a saját testéből juthat hozzá a leghatékonyabb lúgos kémhatású folyadékhoz. Ettől kezdve Róma útkereszteződéseiben hatalmas edényeket állítottak fel, és aki arra járt, annak abba kellett belepisilnie.

Bár sütinek néznek ki, nem azok: mézzel, virágporral és dióval színesített szappanocskák.

A korabeli rajzok szerint a nők úgy mosták ki ezekben a megerjedt vizeletbe áztatott ruhákat, ahogyan később a szőlőt taposták a kádakban. A vizelet erjedése közben ammónia, vagyis színtelen, szúrós szagú, a levegőnél kisebb sűrűségű gáz keletkezett, amely a lúgos kémhatása folytán sikeresen eltüntette a zsírfoltokat. El lehet képzelni, mekkora megpróbáltatást jelentett, hogy a foltosabb ruhákat csak ebben a borzalmas szagban lehetett kimosni. Nem csoda, hogy a római nők, akikre a férfiak rendszeresen rákényszerítették ezt a munkát, egyre nagyobb nyomást gyakoroltak az utazó kereskedőkre, hogy próbáljanak valami másféle tisztítószert beszerezni.

A kor legnagyobb történésze, Plinius az egyik művében (Historia naturae) ír is arról, hogy a rómaiak végül a galloktól (a mai franciák őseitől) hoztak be egy furcsa anyagot, amelynek semmi köze nem volt a bűzös, erjedt vizelethez. Ráadásul ezeket hajszínezésre is felhasználhatták. A galloktól importált anyag pedig egy kecskezsírból és hamuból készített kenőcsféleség volt, amelynek már szilárdabb formája is létezett. Gyakorlatilag ez volt a szappan első megjelenési formája.

A római nők hamar észrevették, hogy ha a hajukat is ezzel mossák meg, akkor az különlegesen szép vörös színt kap tőle. Nem csoda, hogy a következőken a gall szappan a kereskedők egyik legnagyobb tételben behozott árucikkévé vált, a frizura divatot pedig eluralta a vörös színű hajkompozíció.
A lávaömléstől elpusztult Pompeji romjai között, az ásatások során olyan mosókonyhát is feltártak, amelynek edényeiben, tégelyeiben szappanmaradékok voltak. A galloknak azonban hamar erős riválisaik léptek színre, az arab, perzsa és indiai szappankészítők személyében.

A 9-dik századi arab alkimisták (a kémikusok elődei) ugyan eredendően az arany előállításának lehetőségeit keresték, ám menet közben egyre gyakrabban fedeztek föl, mintegy mellékesen, valamilyen szappanfélét. És mivel ezeket a kereskedők rendre elhozták Európába, a 10-dik századra ott is megindult a szappangyártás.

A szappant főzni kell

A szappant a legegyszerűbb módon úgy lehet előállítani, hogy összegyűjtik a zsíros és faggyús állati anyagokat (például a disznóvágás maradékait), majd NaOH-val (nátrium-hidroxid, lúgkő) együtt főzik. A főzés során egyfelől glicerin, másfelől a karbonsavak nátriumsója keletkezik – ez az elegy az ún. szappanenyv. Amikor a glicerin és a só még összekevert, enyves állapotú, az oldathoz konyhasót adagolnak, amelynek hatására a szappan kiválik az oldatból. A víz és a glicerin leülepedik a főzőedény fenekén: ez a fenéklúg. Ha a keverék tetején kivált színszappant még egy meghatározott ideig együtt főzik a fenéklúggal, az esetleg még megmaradt habos részek is leválnak, és így minden szempontból tiszta szappan keletkezik, amelyet azután formába öntenek. A formába megszilárdult szappannal azután még további műveletekkel lehet megformálni vagy beszínezni – ettől kezdve a variációk tömege állítható elő a szappanból.

És ez van a folyamat mögött.


Amíg nem ismerték a lúgkövet, hamuzsírt és szódát használtak a szappanfőzéshez lúgként. Mindkettő készen található a természetben. A mezopotámiai szappanokhoz hamuzsírt használtak, amelyet az elégett fa hamujából nyertek ki fáradságos munkával. De úgy is hozzájuthattak lúgos oldathoz, ha a hamura vizet öntöttek, majd néhány nap múlva leszűrték, és hosszas forralással töményebbé tették.

A szóda a szikes talajokon keletkezik, nagyobb mennyiségben például kiszáradt tengerpartokon „virágzik ki”. A tengerparton élők, főként az egyiptomiak ezért ezt használták a leggyakrabban.

Még a múlt század elején is előfordult, hogy a háziasszonyok szódát vagy hamut használtak a háziszappan készítéséhez, ami a rendszeres feladataik közé tartozott. Igaz, nemcsak női és otthoni munka volt a szappanfőzés, hiszen a középkor óta a városokban szappant gyártó, férfi mesteremberek dolgoztak, majd a céhekben és a kisüzemekben is férfiak sokasága főzte a szappant.

Nálunk például Sopronban már 1379-től folyamatosan működött egy szappanos, Debrecenben pedig a 15-dik századtól jelentős céhek működtek. Mivel a szappangyártás a török időkben kezdett fellendülni, a magyar szappanok legtöbbjét levendula- és rózsaolajjal illatosították, hogy jó áron tudják eladni a törököknek.

Az egyik, leghíresebb szappanfőző mester azonban a huszadik században élt, és József Attila dalszerű verséből ismerjük:

„Nemzett József Áron,
szappanfőző, aki már
a Nagy Óceánon
szagos füveket kaszál.”

(Nemzett József Áron c. vers, 1928.)

Azóta a szappanok ezerféle formájával találkozhatunk. Sajnos a kényelem időnként kiszorítja a szappant, és folyékony kézmosókat, tusolókat állít a helyébe, ami nem mindig szerencsés megoldás. A szappan sokkal egészségesebb, mert a habja éppen annyi fölösleget távolít el a bőrünkről, mint amennyit szükséges. Leviszi az elhalt sejteket, viszont nem károsítja a természetes savköpenyt, amelyet némelyik, túl sok fertőtlenítőt tartalmazó folyékony szappan könnyen megkárosíthat. Úgyhogy nemcsak szabad, hanem jobb is szappannal szappanozni!

 

Lévai Júlia




Címkék:

1917-es szocialista forradalom  A kis herceg  Ady Endre  Aiszóposz  Albert de Mun  Ammut  Angol Park  Antarktisz  Antoine de Saint-Exupéry  Anubisz  Apollón  Arakhné  Arany János  Arisztotelész  Arkhimédész  Aszklépion  Atlanti-óceán  Augustus  Ausztrália  Babits Mihály  Belgium  Benedek-rend  Besztercebánya  Biblia  Biblioteca Joanina  Buda  Budapest  Budapesti Vidám Park  Buddha  Charles de Gaulle  Chicago  Churchill  Coriolis-erő  Curiosity  Cynara  Danaé  Dante  Dante Alighieri  Dzsingisz kán  Dávid király  Edward Jenner  Egri csillagok  Emese  Erzsébet királyné  Esterházy Miklós Móric  Esterházy Péter  Fehérlófia  Fekete István  Feneketlen-tó  Ferenc József  Ferenc pápa  Fiume  Formózusz pápa  Franciaország  Fribourgi Unió  Föld  Földközi-tenger  Fővárosi Állat- és Növénykert  Galénosz  Ganésa  Hermész  Hippokratész  Hitler  Héber Biblia  Héra  Hérodotosz  I. Erzsébet  India    Jackie Cochran  Jahve  James Prescott Joule  Japán  Jean de La Fontaine  Juhász Gyula  Jules Verne  Justh-párt  János vitéz  József Attila  Kaffka Margit  Királyok Völgye  Kivonulás könyve  Koppenhága  Kosztolányi Dezső  Krisztus  Károlyi Mihály  Kína  LOGICO  La Trappe  Las Vegas  Lazarro Spallanzani  Lazzaretto Vecchio  Leonardo da Vinci  Liège  Louis Pasteur  Lukács László  Lyme-kór  Léda  Mafra-palota  Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület  Magyar Természettudományi Múzeum  Marco Polo  Margit-sziget  Margitsziget  Marokkó  Mars  Medúsza  Melbourne  Mexikó  Mezopotámia  Mi MICSODA  Milánó  Minerva  Moirák  Munkás Szent József  Mária  Mária Terézia  Mária csillaga  Mátyás király  Mózes  Nagy Konstantin  Nagy Sándor  Nagy-korallzátony  Napóleon  Nautilus  Newton  Nivelles  Nobel-díj  Normandia  Normandiai partraszállás  Nursiai szent Benedek  Nyugat folyóirat  Nyulak szigete  Olimposz  Oroszország  Országház  Pallasz Athéné  Pegazus  Perszeusz  Perzsia  Pesti Állatkert  Petőfi Sándor  Plinius  Porete-i Margit  Portugália  Poszeidón  Párizs  Pégaszosz  Rijeka  Robert Owen  Roosevelt  Rubik Ernő  Róma  Római Birodalom  Skócia  Szent Heléna  Szent Margit  Szerb Antal  Szicília  Szociáldemokrata Párt  Szogdia  Széchenyi István  Tisza István  Titanic  Tompa Mihály  VII. István pápa  Velence  Velencei Köztársaság  Verona  Vosztok-tó  Vurstli  Városliget  Vénusz légycsapója  Werbőczy István  Wilhelm Emmanuel Ketteler  XIII. Leó pápa  XV. Lajos  Xántus János  Zeusz  alvás  arakhnofóbia  archea  articsóka  autofágia  autó  axolotl  bagoly  baktérium  barlangok  beginák  beginázs  belsőégésű motor  beporzás  betegség  biológia  buddhizmus  béka  békakirály  békamentők  békák  bölcső  búvárfelszerelés  búvárharang  búvárkodás  cidrimókus  ciszterciták  citoplazma  corona  csapdaállítók  csatorna  csecsemők  császármetszés  császárság  csütörtök  cukor  céhek  címer  denevér  diadém  dory  drón  díj  dízelmotor  echolokáció  egyensúly  egyiptom  egyszarvú  ektoparazita  elefánt  emlős  epekő  eretnek  etimológia  eukaliptusz  fasírt  fejdísz  fejlesztés  feketehimlő  felfedezés  felvilágosodás  finommotorika  fogkő  fondendoszkóp  fáraó  félelem  füstölgő  főzés  gabona  galea  gallok  griffmadár  gyerekjáték  gyufásdoboz  gyárak  gyógyszertár  gyógyítás  gyöngy  gyöngyhalászat  gőzgép  gőzhajó  gőzmozdony  hadművelet  hajmosás  hajógyártás  hajózás  halak  halmazállapot  halál  halálbüntetés  hangsebesség  hatalom  hideg  himnusz  hiszti  hogyan működik  hullazsinat  hullámvasút  humanizmus  hurrikán  háború  hóhér  húsevő nyövények  hüllők  hőmérő  időjárás  időszámítás  illat  immunitás  infrahangok  inkubátor  interjú  internet  ipari forradalom  irodalom  iránytű  iskolakezdés  iskolaérettség  istenek  jelrendszer  járvány  játék  kalogathia  kalóz  kamelaukion  kamikáze  kancsókák  kapitalizmus  karantén  kardigán  karmosbéka  karthauziak  karácsony  katapult  kausia  kavicsok  kereskedelem  kereszténység  keszonbetegség  királynévíz  kisföldalatti  klímaváltozás  koala  kolera  komló  kommunikáció  koncepciós per  kopoltyú  korall  korona  koronavírus  koszorú  kullancs  kultúra  kultúrtörténet  kémia  kétszikűek  kétéltűek  kórház  kölni  könyvtár  közegészségügy  kőzetek  lazarett  leguán  lincselés  lizoszóma  lárva  látás  léggömb  léghajó  légiposta  légzés  lövedékvető  lúg  magasság  magnetosztrikció  malária  manna  mannatövis  mannazuzmó  manufaktura  masszázs  matchbox  mechanikus szerkezet  mese  mesék  metamorfózis  meteorológia  metró  mikroszkóp  misztikus lények  mitokrondrium  mitológia  moszkító  munkások  mutualizmus  mágnes  május  május 1  második világháború  méhek  méhlepény  mítikus lények  mítoszok  narvál  nimfa  nyál  nyár  népmesék  népvándorlás  olimpia  olvasás  organellum  ormány  orvoslás  oxigénfelvétel  parfüm  paróka  pedagógus  permafroszt  pestis  pilóta  placenta  pszichológus  pulzus  pápaság  pók  rajz  receptek  rekamié  repülés  repülőgép  repülőtér  retina  robot  rovarok  rák  rákgyógyszer  régészet  rózsaolaj  sajt  sampon  sejtek  selyemút  sisakkorona  sport  szakszervezetek  szalamandrafélék  szanatórium  szappan  szappanbuborék  szavak  szellemek  szem  személynevek  szendvics  szerzetes  szerzetesrendek  szimbólum  szocializmus  szogdok  szonár  sztetoszkóp  sztrájk  szél  szúnyog  szúnyoglárva  szülés  sárkány  sáska  sáskajárás  sör  tamariszkusz  teaút  technika  tenger  tengeralattjáró  terhesség  terhességi teszt  természet  természettudomány  terroristák  teszt  tesztelés  tetvek  tisztálkodás  tobzoska  trappista sajt  trappisták  tudomány  turul  tájfun  távíró  tél  tömegközlekedés  törökfürdő  tüntetés  tűzoltók  ultrahang  unikornis  utópista szocializmus  vadnyugat  vakcina  vakság  vallás  vasút  vesekő  veszteglőház  veszélyeztetett fajok  vidra  vidámpark  világháború  világűr  virágok  virágállat  vitorlázórepülés  vizelet  vonat  vulkán  védőoltás  vérvörös csütörtök  vírus  víz  vörös nemeskorall  vörösfenyő  zarf  zsilip  Álmos  Északi-sark  Óbudai Hajógyár  Ószövetség  Ótestamentum  állatkert  állatok  általános választójog  átalakulás  édesség  éghajlat  éhínség  élesztősejtek  élőhely  élősködők  építmények  ízeltlábúak  óceán  ókor  ókori Egyiptom  ókori Görögország  öngyilkos merénylők  újkor  újszülött  úthálózat  ősbaktérium  őskor