Szabad szappanozni

https://www.tessloff-babilon.hu/szabad-szappanozni kultúrtörténet, ókor, szépség, történelem

„Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni / Szabad az én galambomnak egy pár csókot adni!” A gyerekdalt sokan ismerik, ma már a szappant sem kevesen, de azt bizony nem tudjuk, hogy pontosan mióta is használja az emberiség a szappant mosakodásra és a ruhák megtisztítására.

Hogyan kezdődött a tisztálkodás?

A testi tisztaság igényéhez nem kellett különösebben fejlett társadalom, hiszen minden emlős tisztálkodik, és ennek ösztöne az emberben is ott van. A víz jelenléte  természetessé teszi, hogy a bőrünk hűsítésére és letisztítására, emellett a ruháink megtisztítására is felhasználjuk. Csakhogy nem mindenütt volt kellő mennyiségben víz, vagy ha volt is, önmagában nem mindig volt elegendő az erősebb piszkok eltávolításához.

 Szabad szappanozni
Nem mondhatni, hogy a legkönnyebb munkák közé tartozott volna a szappanfőzés.

Ezért a víz mellett a kezdetektől használtak egyéb anyagokat is, így például agyagot, homokot, hamut vagy horzsakövet. És bár az ókori görögöknél például különösen magas szintű volt a testkultúra, szappanról vagy szappanszerű anyagokról még ennek a kornak az irodalmában vagy a régészeti leletei közt sincsen nyoma.

Azt azonban már lehet tudni, hogy a homok, a hamu és a horzsakő mellett olajat is használtak a tisztálkodáshoz, amely a keleti kultúrákban még nagyobb jelentőséggel került bele a készletbe. A rómaiak is hasonlóképp tisztálkodtak, de náluk már különféle kaparó eszközök is voltak arra, hogy a művelet végén megszabadítsák a bőrüket az esetleg odaragadt, olajos homokmaradványoktól.

Ám még ekkor is hátra volt a ruhák megtisztításának feladata. Ehhez értelemszerűen kevésbé használhatták fel a homokot és az olajat, hiszen a bőr kivételével ezektől a textilek csak még szennyezettebbek lesznek. Az erősebb foltokat pedig a víz önmagában nem tudja eltüntetni. Ekkorra viszont már elég sok anyag hatásával tisztában voltak. Így hamar rájöttek, hogy a lúgos kémhatás az, amellyel a legnagyobb sikert elérhetik. Ezután már csak arra kellett rájönniük, hogy miként jutnak hozzá a legegyszerűbben lúgos kémhatású folyadékhoz.

Miért volt büdös a mosás?!

Valószínűleg egy állat – mondjuk az ember körül mindig ott lábatlankodó macska – könnyítette meg annak felfedezését, hogy hiszen a vizelet az egyik leghatékonyabb folteltávolító. Kinn felejthettek egy vacsoránál összezsírozódott tógát, amelyre éjjel rápisilhetett egy macska, és lám, reggelre a foltnak alig volt nyoma. Innen már csak egy lépés volt azt is kipróbálni, hogy mi történik, ha maga az ember lát neki a tóga hasonló folttalanításához. A folyamat persze nem volt ennyire egyszerű, mert a kísérletezgetések során kiderült, hogy a friss vizelet kevésbé jó, mint az, amely már állt egy kicsit a napon. De a lényeg, hogy rájöttek: az ember a legkönnyebben a saját testéből juthat hozzá a leghatékonyabb lúgos kémhatású folyadékhoz. Ettől kezdve Róma útkereszteződéseiben hatalmas edényeket állítottak fel, és aki arra járt, annak abba kellett belepisilnie.

 Szabad szappanozni
Bár sütinek néznek ki, nem azok: mézzel, virágporral és dióval színesített szappanocskák.

A korabeli rajzok szerint a nők úgy mosták ki ezekben a megerjedt vizeletbe áztatott ruhákat, ahogyan később a szőlőt taposták a kádakban. A vizelet erjedése közben ammónia, vagyis színtelen, szúrós szagú, a levegőnél kisebb sűrűségű gáz keletkezett, amely a lúgos kémhatása folytán sikeresen eltüntette a zsírfoltokat. El lehet képzelni, mekkora megpróbáltatást jelentett, hogy a foltosabb ruhákat csak ebben a borzalmas szagban lehetett kimosni. Nem csoda, hogy a római nők, akikre a férfiak rendszeresen rákényszerítették ezt a munkát, egyre nagyobb nyomást gyakoroltak az utazó kereskedőkre, hogy próbáljanak valami másféle tisztítószert beszerezni.

A kor legnagyobb történésze, Plinius az egyik művében (Historia naturae) ír is arról, hogy a rómaiak végül a galloktól (a mai franciák őseitől) hoztak be egy furcsa anyagot, amelynek semmi köze nem volt a bűzös, erjedt vizelethez. Ráadásul ezeket hajszínezésre is felhasználhatták. A galloktól importált anyag pedig egy kecskezsírból és hamuból készített kenőcsféleség volt, amelynek már szilárdabb formája is létezett. Gyakorlatilag ez volt a szappan első megjelenési formája.

A római nők hamar észrevették, hogy ha a hajukat is ezzel mossák meg, akkor az különlegesen szép vörös színt kap tőle. Nem csoda, hogy a következőken a gall szappan a kereskedők egyik legnagyobb tételben behozott árucikkévé vált, a frizura divatot pedig eluralta a vörös színű hajkompozíció.
A lávaömléstől elpusztult Pompeji romjai között, az ásatások során olyan mosókonyhát is feltártak, amelynek edényeiben, tégelyeiben szappanmaradékok voltak. A galloknak azonban hamar erős riválisaik léptek színre, az arab, perzsa és indiai szappankészítők személyében.

A 9-dik századi arab alkimisták (a kémikusok elődei) ugyan eredendően az arany előállításának lehetőségeit keresték, ám menet közben egyre gyakrabban fedeztek föl, mintegy mellékesen, valamilyen szappanfélét. És mivel ezeket a kereskedők rendre elhozták Európába, a 10-dik századra ott is megindult a szappangyártás.

A szappant főzni kell

A szappant a legegyszerűbb módon úgy lehet előállítani, hogy összegyűjtik a zsíros és faggyús állati anyagokat (például a disznóvágás maradékait), majd NaOH-val (nátrium-hidroxid, lúgkő) együtt főzik. A főzés során egyfelől glicerin, másfelől a karbonsavak nátriumsója keletkezik – ez az elegy az ún. szappanenyv. Amikor a glicerin és a só még összekevert, enyves állapotú, az oldathoz konyhasót adagolnak, amelynek hatására a szappan kiválik az oldatból. A víz és a glicerin leülepedik a főzőedény fenekén: ez a fenéklúg. Ha a keverék tetején kivált színszappant még egy meghatározott ideig együtt főzik a fenéklúggal, az esetleg még megmaradt habos részek is leválnak, és így minden szempontból tiszta szappan keletkezik, amelyet azután formába öntenek. A formába megszilárdult szappannal azután még további műveletekkel lehet megformálni vagy beszínezni – ettől kezdve a variációk tömege állítható elő a szappanból.

 Szabad szappanozni
És ez van a folyamat mögött.


Amíg nem ismerték a lúgkövet, hamuzsírt és szódát használtak a szappanfőzéshez lúgként. Mindkettő készen található a természetben. A mezopotámiai szappanokhoz hamuzsírt használtak, amelyet az elégett fa hamujából nyertek ki fáradságos munkával. De úgy is hozzájuthattak lúgos oldathoz, ha a hamura vizet öntöttek, majd néhány nap múlva leszűrték, és hosszas forralással töményebbé tették.

A szóda a szikes talajokon keletkezik, nagyobb mennyiségben például kiszáradt tengerpartokon „virágzik ki”. A tengerparton élők, főként az egyiptomiak ezért ezt használták a leggyakrabban.

Még a múlt század elején is előfordult, hogy a háziasszonyok szódát vagy hamut használtak a háziszappan készítéséhez, ami a rendszeres feladataik közé tartozott. Igaz, nemcsak női és otthoni munka volt a szappanfőzés, hiszen a középkor óta a városokban szappant gyártó, férfi mesteremberek dolgoztak, majd a céhekben és a kisüzemekben is férfiak sokasága főzte a szappant.

Nálunk például Sopronban már 1379-től folyamatosan működött egy szappanos, Debrecenben pedig a 15-dik századtól jelentős céhek működtek. Mivel a szappangyártás a török időkben kezdett fellendülni, a magyar szappanok legtöbbjét levendula- és rózsaolajjal illatosították, hogy jó áron tudják eladni a törököknek.

Az egyik, leghíresebb szappanfőző mester azonban a huszadik században élt, és József Attila dalszerű verséből ismerjük:

„Nemzett József Áron,
szappanfőző, aki már
a Nagy Óceánon
szagos füveket kaszál.”

(Nemzett József Áron c. vers, 1928.)

Azóta a szappanok ezerféle formájával találkozhatunk. Sajnos a kényelem időnként kiszorítja a szappant, és folyékony kézmosókat, tusolókat állít a helyébe, ami nem mindig szerencsés megoldás. A szappan sokkal egészségesebb, mert a habja éppen annyi fölösleget távolít el a bőrünkről, mint amennyit szükséges. Leviszi az elhalt sejteket, viszont nem károsítja a természetes savköpenyt, amelyet némelyik, túl sok fertőtlenítőt tartalmazó folyékony szappan könnyen megkárosíthat. Úgyhogy nemcsak szabad, hanem jobb is szappannal szappanozni!

 

Lévai Júlia




Címkék:

állatkert  állatok  Antarktisz  Ausztrália  autó  baktérium  barlangok  betegség  Biblia  Budapest  buddhizmus  bútorok  búvárkodás  cidrimókus  denevér  díj  dory  édesség  éghajlat  egyensúly  egyház  egyiptom  elefánt  elektromosság  emberi test  emlős  építmények  Északi-sark  etimológia  eukaliptusz  fejlesztés  félelem  felfedezés  finommotorika  fizika  Föld  főzés  gyógyítás  gyógyszertár  háború  hajózás  halak  halál  halmazállapot  hideg  hiszti  hogyan működik  hőmérő  hüllők  időjárás  időszámítás  infrahangok  interjú  internet  iránytű  irodalom  iskolaérettség  iskolakezdés  játék  jelrendszer  kalóz  kapitalizmus  karácsony  karantén  kémia  kereskedelem  kétéltűek  Kína  klímaváltozás  koala  kommunikáció  kórház  koronavírus  közlekedés  Krisztus  kultúra  kultúrtörténet  léghajó  leguán  légzés  LOGICO  madarak  magasság  mágnes  mese  meteorológia  Mi MICSODA  mikroszkóp  mitológia  mítoszok  Nikola Tesla  Nobel-díj  növények  nyomozás  óceán  ókor  olimpia  olvasás  Oroszország  orvoslás  öltözködés  őskor  pedagógus  pszichológus  pulzus  rajz  rák  receptek  régészet  repülés  robot  rovarok  sárkány  sejtek  sport  szellemek  szépség  szerzetesrendek  szimbólum  táplálkozás  távíró  technika  tél  tenger  terhesség  természet  természeti jelenségek  természeti katasztrófák  természettudomány  teszt  tobzoska  történelem  tudomány  tüntetés  újkor  ultrahang  ünnep  vadnyugat  vallás  Városliget  vasút  védőoltás  vidámpark  vidra  világűr  vírus  víz  vulkán  zarf