Magazin
háború, történelem
2020. May 17., Sunday
A harci cselekmények végkimenete elsősorban azon múlik, hogy ki milyen stratégiával mozgatja a rendelkezésére álló katonai erőket. Ez azonban olykor kevés ahhoz, hogy egy hadsereg győzni tudjon: a fizikai összecsapások mellett gyakran egyfajta információs háborút is meg kell vívni. Ennek részei az elterelő hadműveletek is, amelyeknek az a céljuk, hogy hamis információkkal tévesszék meg az ellenfelüket, például a támadásuk várható színhelyéről vagy időpontjáról. Ezek az elterelések első pillantásra esetleg szórakoztató cseleknek, vicces átveréseknek látszanak, valójában azonban kiemelkedő a jelentőségük. Az épp 75 éve, 1945-ben befejeződött II. világháború két sorsfordító partraszállását is olyan elterelő hadműveletek előzték meg, amelyek rengeteg áldozattól kímélték meg a harcolókat.
Tovább
kultúrtörténet, ókor, szépség, történelem
2020. May 12., Tuesday
A tisztálkodáshoz használt eszközeink között jó ideje kiemelt helyük van a samponoknak. Azt gondolnánk, a nevüket talán valamilyen tulajdonságukról kapták, de ez nem így van: a sampon szó eredetileg nem az anyagot magát, hanem azt a tevékenységet jelölte, amelyhez felhasználták. Ez pedig a fejmasszázs volt, amely az ókori Indiában szorosan hozzátartozott a test ápolásához. És mivel a masszázs során a gyúráshoz hasonló mozdulatokat alkalmaztak, a hindi nyelvben ezt is a szanszkrit „chapayati”-ból származó, „nyomni, gyúrni” jelentésű „chāmpo” kifejezés jelölte. A szót tehát az indiaiaktól kaptuk.
Tovább
kultúrtörténet, ókor, szépség, történelem
2020. May 08., Friday
„Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni / Szabad az én galambomnak egy pár csókot adni!” A gyerekdalt sokan ismerik, ma már a szappant sem kevesen, de azt bizony nem tudjuk, hogy pontosan mióta is használja az emberiség a szappant mosakodásra és a ruhák megtisztítására.
Tovább
állatok, denevér, emlős, ultrahang
2020. May 07., Thursday
A 18-dik században különösen fontossá vált, hogy a tudomány a természetben tapasztalt jelenségek okait, összefüggéseit is pontosan feltárja, sőt, bizonyítani is tudja. Végül ez a század vált a kísérleti bizonyítások első, nagy korszakává. Az egyik legbátrabban kísérletező tudós egy olasz zoológus, fiziológus és biológus, Lazarro Spallanzani (1729–1799) volt, aki egyébként önmagán is végzett kísérleteket. Mivel azonban az állatok is érdekelték, végül az a kísérlete vált a leghíresebbé, amellyel a denevérek egy különleges képességét sikerült látványosan bizonyítania.
Tovább
történelem, tüntetés
2020. May 03., Sunday
Május 23-dika Magyarország történelmében és irodalmában egyaránt emlékezetes dátum. Az azóta vérvörös csütörtökként emlegetett, 1912-es májusi napon a munkások első nagyszabású tüntetése zajlott le, amelyen a hadsereg addig szokatlanul erőszakosan lépett fel.
Tovább
történelem, ünnep
2020. May 02., Saturday
Május elsejét először 1890-ben ünnepelték a munkások ünnepeként. A nap azután a munkások nemzetközi ünnepévé, majd általánosságban is a munka ünnepévé vált. Hosszú története során több szellemi-politikai törekvéssel is összekapcsolódott, és többek között a szolidaritás, mások építő szándékú tevékenységének elismerése, illetve a különféle munkák egyenrangúsága állt a középpontjában.
Tovább
egyház, történelem
2020. May 02., Saturday
A népvándorlás idején, a 800-as években meglehetősen kusza volt a világi és egyházi hatalmak viszonya. Európa térségét ekkor elsősorban a frank királyok vetélkedése határozta meg, a német-római császári korona megszerzéséért. És mivel a keresztény egyház megerősödésével a császári koronákat csak a pápák tehették fel az uralkodók fejére, a pápaság és császárság ügyei ettől kezdve hosszú ideig szorosan összekapcsolódtak. Ennek egyik következményeként zajlott le a pápaság történetének egyik legabszurdabb eseménye, a hullazsinat. 897 januárjában az akkori pápa, VII. István kiásatta a sírból az egyik elődjét, a kilenc hónapja halott Formózusz holttestét, és vádlottként idézte be egy szabályos bírósági tárgyalásra. Ahol pedig megállapították, hogy mivel érdemben semmiféle érvet nem tud felhozni a mentségére, jogos a büntetése. Ennek jegyében minden intézkedését érvénytelenítették, az áldást osztó ujjait levágták, őt magát pedig a Tiberis-be dobták.
Tovább
kultúrtörténet
2020. April 25., Saturday
Újabban már nemcsak felfújható delfinekkel vagy kacsákkal mehetünk be a Balatonba, hanem olyan, misztikus lényekkel is, mint amilyen például az unikornis és a Pegazus. Amelyek pedig a legkevésbé sem vízi állatok, hiszen lovak, amelyek azonban meglehetősen régóta vannak jelen a kultúránkban.
Tovább
koronavírus, tobzoska
2020. April 23., Thursday
A koronavírus-járvány 2019 decemberében kezdett el terjedni a világon. Amikor megnézték, hogy az első 41 beteg hol járt az előző időszakban, kiderült, hogy 27-en ugyanazon a piacon is vásároltak: a Kínában lévő Vuhan város Huanan nevű piacán. A további vizsgálatok pedig azt bizonyították, hogy a betegség az ott árult tobzoskák húsából vagy a pikkelyeiből került be az emberek szervezetébe. Ennek a különleges formájú emlős ragadozónak ugyanis Kínában minden részét megeszik. Ez eddig nem okozott járványt, most azonban egy véletlen során az állatok megfertőződtek, vélhetően denevérektől. A bennük továbbszaporodó kórokozó pedig az emberek szervezetébe is bekerült, amikor azok megették őket.
Tovább
etimológia, kultúrtörténet
2020. April 21., Tuesday
Van néhány szavunk, amely egy-egy régen élt ember nevéből született. Többnyire tárgyakat jelölnek, de olykor cselekvést is. Ilyen például a lincselés is. Igaz, ebben az esetben nem tudjuk biztosan, hogy vajon William Lynch nevű amerikai ezredesre, vagy a virginiai Charles Lynch ültetvényesre kell gondolnunk névadóként, ha valahol csoportos vérengzést, emberek válogatás nélküli és önkényes lemészárlását látjuk. Szerencsére lincselés ritkán fordul elő, a személynevekről elnevezett tárgyakkal viszont gyakrabban találkozunk, így érdemesebb inkább ezek történetével foglalkozni.
Tovább